Ha valamit irigylek a száz évvel ezelőtti magyar politikából, az a nemzeti egység, amit Trianon kiváltott az ellenzéki és kormánypárti emberekből egyaránt. Egyfajta csatabárd elásó hangulat alakult ki. Ez megmentette a kétségbeeséstől az embereket, mert mindenki bízott abban, hogy a történelmi Magyarország helyreállítható, vagy legalább a kár érdemi lépésekkel csökkenthető. Sajnos ebben a nem-nem-soházó hangulatban kevesek foglalkoztak a Trianonra vezető valódi okokkal, és csak a társadalom egészére érdemi hatást kifejteni nem tudó értelmiségiek egymástól elszigetelt csoportjai keresték a fenntartható megoldást.

A kérész életű országnagyobbodás után jött a proletár internacionalizmus üzenete: felejtsd el a múltat. Bizonyos, sőt jelentős mértékig sikeres volt ez a politika, bár ezekben az évtizedekben lett szállóige Illyés Gyulának egy gondolata: magyar az, kinek fáj Trianon.

De hová lett a tavalyi hó? Hová lett a nemzeti egység?

Egy marosvásárhelyi színész, Gáspárik Attila egy Tisza-sziget rendezvényen azt állította, hogy Trianon Magyarország régi álmát valósította meg, egy kisebbségek nélküli magyar államot hozott létre.

Kell ehhez még kommentár?

Kommentár talán nem kell, de azért érdemes alaposan megvizsgálni, mit hirdet Münchenben a Kárpát-medence világáról egy erdélyi liberális.

Surján László