1947-ben, a párizsi (súlyosbított trianoni) békekötés aláírása után Ravasz László református püspök a Magyar Rádióban egy rövid beszédet mondott. A Hamlettől kölcsönzött Lenni vagy nem lenni kérdést élére állította: „Most eldől, lesz-e még magyar nemzet a világon, vagy pedig megindul az az óriási felszámolás, amit a történelem nemzethalálnak nevez.”

A püspök vázolta a nemzethalál fokozatait. A második lépcsőről ezt írta: „Meglazulnak azok a lelki kapcsolatok, amelyek egy ország lakóit a nép élő egységébe fűzik. Az emberek nem vállalják a népükkel való közösség terheit, nem értékelik ennek a közösségnek becsét, nem gyönyörködnek önnön népük jellemző vonásaiban s nem élnek a néplélek teremtette életformák áldásaival. Ajkukon megromlik a nyelv muzsikája, gyermekálmaik költészetéből elszáll a népköltészet vadgalambja, nem telik kedvük a nép hasznos vagy mulatságos alkotásaiban.”

A nemzet halálának fokozatait Ravasz László veszélyként említi, a fenti sorok nem a magyarok akkori lelkiállapotáról szólnak.

A folyamat vége: „megszűnik az együvé tartozás érzése, mindenki arra megy, amerre lát.” Mint oldott kéve…

Vészjelzés ez a beszéd: „ha nem lenne legdrágább javunk népi jellegünk, ha teherképpen és szégyenkezve hordozzuk azt, hogy magyarok vagyunk, a nemzethalált semmi fel nem tartóztathatja.”

Vészjelzés és mozgósítás. „Nem igaz az, hogy a nemzetek felvirágzása csupán gazdasági okoktól függ; nem igaz az, hogy a nemzetek léte és nemléte politikai szerencsének vagy balszerencsének az eredménye. A nemzeti fennmaradás mindig erkölcsi kérdés.” Ravasz bizonyára abból indult ki, hogy az erkölcstelenséget nem fogjuk választani. Mit tegyünk tehát? „Nem pörölünk, nem ábrándozunk; hozzálátunk a munkához. Világosan látjuk, hogy egyetlen kivezető út: a fokozott munka.”

Annak lehetőségét, hogy az említett erkölcs a közéletben is érvényesüljön, a Rákosi és Kádár korszak nem tette lehetővé. A nemzetépítés „fokozott munkája” csak 1990-ben indulhatott újra, s ezt Ravasz László már nem élte meg, 1975-ben meghalt.

Szomorú, hogy nemzetünk egy része úgy viselkedik, ahogy a nemzet halálára vezető lépcsőkről szólva a püspök felvázolta. Ez a szomorúság azonban ne bénítson. A munkát, ami tizenöt éve tudatosan folyik, jövőre egy rossz választás lefékezheti. Nagyon sok múlik azon, hogy mit döntünk.

A nem pörölő, nem ábrándozó nemzetépítő folyamatos munkát? A nemzethalálhoz vezető, erkölcsöt elvető tartalmatlan hőzöngést?

Mondd, te mit (kit) választanál?

Surján László