A Wikipedia ugyan Magyar Szent Salamonként említi a szentek és boldogok naptárában, de hivatalos boldoggá avatásáról is csak közvetett bizonyítékok vannak. Hányatott élete, a XI. századi belviszályok, hatalmi harcok zavaros világa szomorú képet fest Szent István örökségének akkori állapotáról. Salamonról azért mindenki hallott, aki Visegrádon járt, s talán a legendát is ismeri, miszerint Szent László nem tudta elmozdítani Szent István király koporsójának fedelét, amíg ki nem engedte Salamont a visegrádi fogságból. Róla írta Czakó Gábor az Aranykapu című regényét, ami Nemeskürty István szerint a legjobb magyar történelmi regények egyike.
Salamon, Vászoly unokája az után született, hogy apja I. András királyunk, gyermektelen lévén, odaígérte öccsének, Gézának a trónt. Ebből ered azután az időről időre kiújuló trónviszály. Salamont négyéves korában ifjabb királlyá koronázták. Később nem válogatott az eszközökben, ha a korona visszaszerzéséről volt szó: hol a németeket, hol a besenyőket hívta segítségül, az utóbbiaknak még Erdélyt is felajánlotta. Erőszakos, tobzódó életet élt, s nyomát nem látjuk, hogy miért kellene őt tisztelnünk, és mit lehetne tanulnunk tőle.
Aki Bántornyán jár (Turnišče, Szlovénia), a templom freskóján megcsodálhatja Szent László legendáját, és annak egy ritka pillanatát: azt, amikor az alamizsnát osztó király az egyik koldusban felismeri Salamont. A kép azt sejteti, hogy Salamon ekkor ismeri el, hogy László méltó király, és ő maga nyújtja át a koronát, azaz ekkor mond le végképp a trón megszerzéséről. Tény, hogy Salamon kivonult az országból.
A benne lezajlott fordulatot így írja le a képes krónika: A sok viszontagság megtörte, meglátogatta a Szentlélek: a viszontagságok nem keményítették meg még jobban, nem hadakozott tovább szabad akarattal Isten igaz ítélete ellen, de megérezte a korholó Isten nagy irgalmú kezét, felnyögött tetteinek emlékezetétől, és amennyire igaz emberi ítélettel elgondolható, bánatos szívvel vezekelt, hogy elégtételt adjon bűneiért. Szerencsés kénytelenség, mely a jobbra hajt: mert bizonnyal igaz, hogy akit a világ gyűlöl, azt szereti Isten. Salamon király nemes teste királyi gyönyörűségben nevelkedett: most megtörve fekszik a porban és hamuban; és aki előbb ideigtartó javakért küzdött, most csupán a mennyeiekre törekszik. Életének minden idejét ugyanis zarándoklásban, imádságban, böjtben, virrasztásban, fáradozásban és ájtatosságban végezte. Kálmán király idejében egyszer Magyarországon is látták, de nyomban eltűnt, és soha többé nem mutatkozott. Polában, Istria városában távozott el a világtól az Úrhoz, ott is van eltemetve.
A ferencesek kolostorában temették el, később ereklyéit a polai katedrális főoltárában helyzeték el, ami bizonyítja, hogy boldogként tisztelték. Üzenete több annál, hogy a családtagok ne vitázzanak egy esetleges örökség szétosztásakor.
Abban a fordulatban kell követnünk őt, amelyben az ideigtartó javak hajszolása helyett a mennyeiekre törekedett.
Megértette az Írás szavát: „A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 6,20-21)
Surján László