Pekingben az új világrend valósággá vált azzal, hogy Hszi Csin-ping egy félreérthetetlen katonai erődemonstrációt tartott Vlagyimir Putyin és Kim Dzsongun társaságában számos meghívott ország előtt. A korábbi sanghaji, szentpétervári és BRICS-találkozók ezzel új – a gazdasági mellett immár katonai – szintre léptek. A magyar külügyminiszter is sok kritikát kapott amiatt, hogy a kevés nyugati ország egyikeként részt vett ezen a ceremónián, noha mindez jól illeszkedik hazánk évek óta következetesen folytatott geopolitikájához: minden nagyhatalommal érdemes jó viszonyt fenntartani.

A formálódó „globális Dél” ugyanakkor a politikai mellett más – például vallási – szempontból is vizsgálható. Tény, hogy ezen országok jó része nem keresztény, tehát kulturálisan sem tartozik a Nyugathoz: elég a közel másfél millárdos Kínára (konfuciánus tradíciók és ateista kommunizmus), a ma már hasonló létszámú Indiára (hinduizmus, iszlám, stb.), Észak-Koreára (ateista), a 2024-ben csatlakozott jelentős arab országokra (Egyiptom, Emírségek, stb.) vagy éppen Iránra gondolni. Emellett persze a szövetségnek olyan oszlopos tagjai is vannak, mint az ortodox Oroszország, a szintén keresztény Brazília vagy Dél-afrikai Köztársaság. E dimenzióban felmerülhet a kérdés, hogy keresztény országok hogy támogathatnak, vagy akár csak tolerálhatnak olyan diktatórikus országokat, ahol nyílt keresztényüldözés zajlik.

Erre – egy lehetséges értelmezés szerint – maga Jézus adta meg a választ az őt : „Adjátok meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené.” (Máté 22,15-21).

Úgy gondolom, egy hiteles – markáns – keresztény álláspont nem hallgathatja el azt a tényt, hogy ezen országok egy részében valóban durva elnyomás és üldöztetés sújtja az alapvetően békés keresztény közösségeket. Ez ellen a megfelelő fórumokon igenis fel kell emelni a hangunkat. Ugyanakkor az államhatalomtól nem várható el, hogy teljesen negligálja a megváltozott (geo)politikai valóságot, kereskedelmi súlypontokat, nem beszélve a keresztény tanításokkal is összeegyeztethető szociális tendenciákról.

Nem véletlen, hogy például maga Ferenc pápa is viszonylag mérsékelten, ugyanakkor empatikus hangon szólalt meg a kínai kommunista rezsim vallásellenes intézkedéseivel és a helyi katolikus közösséggel kapcsolatban több alkalommal is (XIV. Leó pápának még nem volt erre lehetősége). Legmarkánsabban talán 2023. május 24-én, a „Kínai Katolikus Egyház Világnapja” alkalmából fogalmazott, mely Szűz Mária, a Keresztények Segítségének ünnepéhez kapcsolódik: az egyház tagjai imádkozzanak azért, hogy az evangélium „teljességében, szépségében és szabadon” hirdethető legyen a kínai hívők és az egész kínai társadalom javára. Ők, a „pásztorok és hívek”, nem maradhatnak egyedül a szenvedésükben…

Ebből is látszik, hogy világrendszer-váltások idején a keresztény tanítások fontosabbak és aktuálisabbak, mint valaha.

Hojdák Gergely