A sok hazug, hergelő, erkölcstelen, alpári bejegyzést, egyéb írást kénytelenek vagyunk elviselni, viszont az embertelen (ld. patkányozás, büdös száj stb.) megnyilvánulásokat alig lehet elviselni — bár ahol csak lehet, tiltakozunk. Százezrek halálával járó háborúkban, vagy a civil életben például tartósan beteg gyermekek nevelésében áldozatos és fájdalmas munkával és szomorúsággal élők még nehezebben élik meg ezeket a kijelentéseket. Az örökösen elégedetlenkedők gondolhatnának időnként erre is.
Megdöbbentő például, hogy már arra is vetemednek csalók, hogy a Vöröskereszt emblémájával átvágják a jóhiszemű embereket. Mi meg nem is értjük, hová jutott az emberiség egy része, ha már a betegeket és az ápolókat sem tisztelik!
Ha már oda is eljutottak, hogy a sztárfocista Szoboszlai Dominikot „hímsoviniszta gyermeknevelési tippek kiötlésével” támadják, akkor tényleg nem lehet nem megszólalni.
Mint ahogy azt is feltétlenül szóvá kell tenni, micsoda gusztustalan reakciók láttak napvilágot a nemzeti ünnep kapcsán. Hogy mindig a költségekre hivatkoznak, az már nem is újság. Hogy a tűzijáték időpontjában semminek nem tudnak örülni, az sem. De éppen a látványosság kezdetekor Stumpf András újságíró (?) úgy indít egy beszélgetést, hogy „most nem fogják látni sokan az Aktuál c. műsort az ATV-ben, mert épp most van a tűzijáték.” Aztán az ünneppel kapcsolatban máris ezt mondja: „Orbán Viktor öt éve nem szólal meg augusztus 20-án. Elég nehéz is lenne Szent Istvánt összehozni azzal, hogy közben Putyin végbelébe igyekszik.” Ezek után én csak remélni tudom, hogy valóban kevesen nézték ezt a műsort! Ennyire gusztustalan kijelentés még az ő köreikben is szokatlan. És szerintem épp ezért nem szabad szó nélkül hagyni!!!
A műsorban egyébként egyetlen mondattal utaltak a két űrhajós kitüntetésére: „gratulálunk nekik”.
A magát a jövendő miniszterelnöknek képzelő figurára már nem is érdemes sok szót vesztegetni, folyamatosan hallhatjuk semmitmondó szövegeit. Az elmúlt napokban számon kérte a regnáló kormányfőt, hogy „30 milliárdos jachton nyaral, miközben mások a béketárgyalásokon dolgoznak”. Ez a mondat különösen irritáló és persze hiteltelen, ha olyan fotót közöl magáról, ahol gumimatracon hasal a Balatonban, persze közben magát is fotózva. Szánalmas!
Úgy gondolom, muszáj állandóan, de különösen nemzeti ünnepeinken beszélni a helyzetről, mert nem csak szorosan vett politikai eseményeket kell elemezni, hanem fel kell lépni az erkölcs nevében is, tehát a hazugság, a mások dehumanizálása, a magyar múlt negligálása ellen, valamint az ünnepek megtartása, a kereszténység megőrzése és a hazaszeretet erősítése érdekében. Tényleg aktivizálni kell magunkat minden fronton!
Molnár Judit