Annyira hozzászoktatnának, hogy csak a rossz, a negatív szenzáció a hír. Természeti katasztrófák, háborúk, járványok uralják a médiát. A fő cél a félelemkeltés, hisz a rettegő ember könnyebben befolyásolható. Ezért is üde folt, ha olyan újságokat olvasunk, mint például szülőföldem napilapja, a Háromszék, vagy a 35 éve befogadó városom periodikája, a Békési Újság. Ezek a sajtóorgánumok a lényeges, húsunkba vágó dolgok bemutatása mellett – hisz létünkről van szó, tudnunk kell róluk – igyekeznek a mindennapi szépet és jót is bemutatni, amikért élni érdemes.

Most magam is csatlakozom ehhez a táborhoz. Nemrégiben Erdélyben jártam és – bár nehéz megszorításoknak néznek elébe – azt tapasztaltam, hogy kis hazánkhoz képest jó utakon közlekedünk, hogy a Nyárád-mente falvainak népe megmaradt természetközelinek. A rendezett falvak, kisvárosok, a megművelt földek, az olyan virágokkal teli rétek, melyeket csak gyermekkoromban láttam a nagyborosnyói malom mellett, és ahonnan ölszámra szedtem őket csokorba édesanyámnak meg a háziaknak, Sárika néninek és Tercsi mamának. Most Maros-, Csík-, és Udvarhelyszék volt a soron, de bárhová betértünk kedves, mosolygó emberek fogadtak, már-már zavarba ejtően lesték kívánságunkat. Amit meg enni kaptunk, arról most is csak regélni tudunk a barátoknak. Ha meg hosszabb beszélgetésbe bonyolódva érintettük a mindennapok nehézségeit, akkor őszintén elmondták a valós helyzetet, de nem estek letargiába tőle, nem siránkoztak, hanem egyszerűen tették a dolgukat. Mikor szóba hoztam a minket durrdefektből kivakaró, szenzációs embernek bizonyuló gumisnak a Nyárád mentén látottakat, elmosolyodott és elmesélte, hogy ott megszólják, ha valaki nem műveli meg a földjét, és már az eladó lányok is tudják, hogy százszor többet ér az a kérő, akinek traktorja van és nem Mercédesze. Ha megemlítettem, hogy Sepsiszentgyörgyön születtem, akkor egyből rávágták: Na igen, az most a Székelyföld kulturális fővárosa.

Nos, hát ilyen nagyszerű élményekkel tértünk otthonról haza, s bizony azonnal tudtuk, hol járunk, mert a határtól Békésig szépen szétrázott az út. S ezzel a megállapítással én is felsorakozhatnék a bezzegezők közé, de nem teszem. Nem, mert minden sarkítás torzítás is, és végső soron nem a közutak minősége a döntő egy ország, egy tájék, egy város, egy falu megítélésében, hanem az ott lakó emberek hozzáállása a mindennapokhoz, valamint a hozzád való viszonyulása is. Két perc alatt megszoktam, hogy mindenkinek köszönni kell, boldogan tettem zsebre a mosolyokat, hogy aztán a piacon az örök fiatal Főnix madár, az egykori vőfélységét meg nem hazudtoló Öreg Gabi sztentori hangja tegye fel az i-re a pontot, aki arra buzdított mindenkit, hogy vásároljon az Összefogás kenyeréből, hisz Békés testvérvárosa, Gyergyószentmiklós „Böjte-gyermekeit” támogatják vele.

A Kárpát-medencei kör bezárult tehát, s bár aggódva tekintünk Alaszka felé, de tudunk még örülni a határtalan közös szépnek és jónak.

Pámai Tamás