A boldog békeidőben, amikor sürgető aktualitások hiányában elgondolkodhattunk hosszútávú nemzeti sorskérdéseinkről, határozott véleményem volt, hogy első helyre a demográfiai problémát kell tennünk. Azóta a sorskérdés-versenybe újabbak is beneveztek. Olyanok, amelyek talán nem hosszútávúak, de erőteljesek. Ilyen a szomszédunkban dúló háború és mindaz, ami ehhez kapcsolódik. Reméljük, előbb-utóbb minden tartozékával együtt kiesik a versenyből. Egy komoly kihívó még maradt, a szuverenitás kérdése. Az évszázadok során ezt a küzdelmet úgy megszoktuk, hogy jelenlétét már észre sem vesszük.

 A népesedési helyzet érzékeltetésére elég két adat, hogy érezzük a helyzet súlyát. 2024-ben 50.000-el többen haltak meg, mint születtek. A teljes termékenységi arányszám 1,38 volt. Tudjuk, hogy a társadalom akkor képes reprodukálni önmagát, ha ez a szám legalább 2,1.

A jelenlegi helyzet egy folyamat egyik állomása. A termékenységi mutató 1960-ban esett először a reprodukciós szint alá, a halálozások száma pedig 1981-ben haladta meg először a születésekét. Azóta a folyamat némi hullámzással egy irányba haladt.

Ha az okokat keressük, gazdasági, társadalmi, de leginkább kulturális hatással találkozunk. Az otthonteremtés és gyermeknevelés anyagi gondjain túl a családi hagyományok és társadalmi elvárások is befolyásolják a gyermekvállalási hajlandóságot, leginkább azonban a társadalomban uralkodó életforma, a közgondolkodástól befolyásolt magatartás. Egyszóval a kialakult kultúra. Sok demográfus szerint a gyermekvállalás kulturális döntés kérdése. A kultúraváltás eszmei oldalról a hagyományos európai keresztény gondolkodás, benne a családmodell pozíciójának gyengülésével kezdődött, majd a család iránt közömbös, sokszor ellenséges ideológiák uralmával folytatódott. Ezek új emberképet rajzoltak és más értelmezést adtak olyan fogalmaknak, mint a szabadság, az emberi jogok, az önmegvalósítás és a nemi szerepek. Természetesen a kultúraváltásnak nem csupán eszmei oka van, de ez a legfontosabb.

Nem nehéz elfogadni, hogy a tartós párkapcsolat és a gyermekvállalás megfelel az emberi természetnek, vagyis normális. A terméketlenség különböző formában történő hirdetése, sőt kultusza viszont az emberi természettel ellentétes. Addig nem lenne baj, amíg ez ideológia marad. Sajnos azonban befolyásolja az emberek életét és a társadalom állapotát.

Ha tovább keressük a természetes fogyás és a gyermekvállalási kedv napjainkban bekövetkezett csökkenésének okait, megemlíthetjük, hogy a nagy létszámú korosztályok elhagyták a szülőképes kort, vagy hivatkozhatunk a háborús és az un. zöld szorongásra a bizonytalan jövőtől. Van azonban egy sajátos jelenség, egy tömeges életforma, ami nem kedvez a családi életnek és a gyermekvállalásnak. Ezt a komfortos jelen kultúrájának nevezném.

A húszas és harmincas éveiben élő fiatalok jelentős része a szabadságuk érvényesülésének tartja a kötöttségek nélküli életet, amiben fizikai és szellemi kedvteléseiknek, utazási igényeiknek, baráti társaságaik fenntartásának, hosszabb-rövidebb ideig tartó párkapcsolataiknak élhetnek. A család és gyermek nem illik bele ebbe az életmódba, tönkre tenné azt.

Negyven felé közeledve fel-fel ébred a vágy a végleges párkapcsolat, az egymás és a gyermek iránti felelősség élménye, egyáltalán a „családban élni jó” gondolata iránt. Ez vagy összejön, vagy nem, sajnos gyakran nem. Hogy nem csupán szubjektív tapasztalatról van szó, igazolják azok a felmérések, amelyek a halasztott gyermekvállalás szándékáról szólnak. Említhetjük például az Eurobarométer felmérését, amely szerint az európai – köztük a magyar – 30-35 éves nők körében igen magas a halasztott gyermekvállalási szándék.

Mindezek után az a kérdés, mi a teendő?

Az okok ismeretében kettős feladat van. Egyrészt a tervezett gyermekek megszületésének útjából elhárítani az akadályokat, állami támogatásokkal megkönnyíteni az otthonteremtést és gyermeknevelést. A jelenlegi családtámogatási rendszer rendkívül nagyvonalú és minden élethelyzetre ad megoldást.

Másrészt, ha igaz, hogy a gyermekvállalás kulturális döntés kérdése, akkor a családcentrikus gondolkodást is képviselő kultúraváltást kell segíteni. Ez a kultúra, bár jelen van sok családban, vannak képviselői iskolában, médiában, a közéletben, és természetesen az egyházi közösségekben, de a társadalom egészében nem meghatározó. Bízzunk benne, hogy az emberi természetnek megfelelő kultúra képes megerősödni és visszaszorítani a terméketlenség ideológiáját.

Harrach Péter