Elsőre talán fura a párosítás, de végül is cseppet sem lehetetlen. Nézzük tételesen!

De kezdjük – kicsit rendhagyóan – a végén.

A magyar űrkutatás és most már az űrutazás is kötődik városunkhoz. Nemrég lett díszpolgárunk Dr. Ferencz Csaba, aki tőről vágott csíksomlyói székely ugyan, de meneküléskor Mezőberényben lelt szállást, és Békésen végezte el a gimnáziumot a tősgyökeres berényi Dr. Gschwindt Andrással együtt – aki a maga során a szomszédvár díszpolgára –, és lettek együtt is meg külön is a magyar űrkutatás megszülői. Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos – Ferencz Csaba lánya – pedig az előző években volt a békési KÉSZ bál fővédnöke.

De e hármas kapcsolatnak itt még nincs vége. Aki most épp felettünk kering az égben, Kapu Tibor – szintén vidéki, vásárosnaményi/nyíregyházi legény – életre szóló barátságot kötött az egyetemen egy ugyancsak székely gyökerű, de Békésen felnövekedő sráccal, Sándor-Kerestély Mátyással, a székelyfarcádi S.K. Feri barátomnak, a helyi KÉSZ titkárának, oszlopos tagjának vereshajú és vigyorgó képű fiával. Olyan megható, igazi, mély barátságról beszélünk, ami ritka a mai szétszórt világban. Még a Matyiék esküvőjét is ahhoz igazították, hogy barátai mikor kapnak eltávozást a kiképzés alól. S a templomi lakodalmon, meg az azt követő esküvőn néhány meghívott békési baráti családnak volt szerencsénk megismerni a végtelenül szerény és közvetlen Tibort és a kis homoki erdei „szertartáson”, ahol egymásról beszéltek a házastársak és a barátok, volt alkalmunk könnyesre hatódni magunk, megérintve az ott látott emberi kapcsolatok tisztaságától és mélységétől. Még a mellettem álló Zoltán atya is – aki, ha akarta volna, tiltakozhatott volna e profán, fák közti esküvői „szertartás” miatt – rám nézett a végén, és azt mondta: ez jó volt, nagyon jó!

Ezek után nem volt váratlan, amikor Kapu Tibor első űrbéli mondatában 15 millió magyart említett, mint akik segítették és akiket képvisel.

Rendszerváltáskor Antall József beszélt az MDF győzelme után ennyi fajtabélinkről. Király Károly ott állt mellette, mi a gyergyói Láló komámmal meg a tévé előtt, és sírtunk, majd teleénekeltük az éjszakai Szentendre utcáit. Tiborunk most az űrből kiáltotta ezt világgá. Hadd tudja mindenki. És ez így volt jól.

Persze most is – mint mindig – akadnak fanyalgók, okoskodók. Lelkük rajta. Békésen igazán tudják, milyen az, amikor az „okosok” döntenek. Nem kell vasút – mondták anno. S nem is lett, csak egy szárnyvonalacska, amit Gyéeffnek sikerült szépen lezáratni aztán.

Az idő repül. Tiborék dolgoznak, s aztán jönnek haza. Mi meg várjuk őket büszkén és szeretettel. S.K. Matyi különösen, hiszen tán titkon abban reménykedik, hogy barátja – mikor senki sem látta – megleste, merre van Csaba királyfi csillagösvénye.

Pálmai Tamás