Etana jó király volt, igazságos. Alattvalói szerették, ellenfelei félték. Birodalma szépen fejlődött. Ő azonban egyre borúsabb lett. Emésztette a gond, hogy nincs örököse. A vadászat volt egyetlen szórakozása, de akkor is inkább el-elmaradozott a csapattól, s a jövőn gondolkodott. Kérte Istent, adjon útmutatást.

Egyszer is, miután lőtt egy nyulat, amit a nyeregre akasztott, csak lassan poroszkált, s egyedül maradt. A vadászok diadalkiáltásai egyre halkabbak lettek, s a király gondolataiba mélyedt. Ebből a félig szendergő állapotból fájdalmas nyögdécselés ébresztette fel. Az út szélén egy ősz öreg nyöszörgött. Jártányi ereje sem volt. A király friss forrásvízzel megitatta, tüzet rakott, a nyulat nyársra húzta, az öreget megetette, s amikor jóllakott, még a kulacsából finom borral is erősítette.

Ekkor az öreg felállt.

-Jó tett helyében jót várj. Tudom mi bánt, aggódol, mert nincs utódod. Ne félj, jó az Isten, jót ád. Fenn a felső világban, a király trónja alatt nő az élet füve. Az abból főzött ital megerősít téged és a feleségedet is. Ha megszerzed a füvet, gyermekkel áld meg az Isten.

Megörült Etana, de meg is lepődött, amikor látta, hogy az öreg mintha nagy erő költözött volna beléje, felállt, s megfiatalodva, ruganyos léptekkel indult az útjára, s eltűnt a szeme elől.

A király öröme azonban hamarost ismét gondba fordult: hogy lehet eljutni a felső világba? Nem tudta azt senki az egész nagy birodalomban. Törte a fejét a király is, de már nem volt annyira szomorú, mint eddig, hiszen legalább tudta, hogy mi a megoldás. A hogyan meg majd csak megoldódik valahogy. A tudósok azt mondták, hogy van valahol egy égig érő fa, azon át biztos el lehet jutni a felső világba. De hogy az merre lehet, nem tudta senki.

Etana ekkor rábízta a királyságot az édesapjára, s megindult megkeresni az égig érő fát. Azt ugyan meg nem találta, de egy mély veremben meglátott egy sasmadarat.

-Hogy kerültél a verembe, s miért nem szállsz ki onnan? Ezt kérdezte, inkább csak magától. Meg is lepődött, amikor a sas megszólalt.

– Itt bűnhődöm, törött szárnnyal, s várom a halálomat.

Etana elővette a hosszú dárdáját, ledugta a verembe, s kérte a sast, kapaszkodjon bele a dárdába. Így azután kiemelte a madarat. Helyre igazította a szárnyat, bekötötte, meggyógyította.

Amikor a sas már tudott repülni, így szólt:

– Az az én bűnöm, hogy megettem a kígyó gyermekeit. A kígyó bosszúból vagy inkább büntetésből eltörte a szárnyamat, s belökött a verembe. Mi ugyanis barátok voltunk. Megegyeztünk, hogy nem bántjuk egymás kicsinyet. Ám amikor az enyémek nagyok lettek, s elszálltak más vidékre, azt gondoltam, már nem érvényes az egyezség, s megettem a kígyó fiakat. Te kiszabadítottál, pedig nem vezekeltem még eleget a bűneimért. Gyere, viszonzásul felrepülök veled a felső világba.

Etana nem kérette magát, belekapaszkodott a sasba, s repültek, mint a szél.

Megtalálták a trónt, alatta ott nőtt a az élet füve. Igen ám, de vad oroszlánok őrizték. Etana a kardjához nyúlt, de a sas leintette: aki kardot ránt, kard által hal meg. Többet ésszel, mint erővel. Hatalmas szárnyait kitárta, verdesett velük, az oroszlánok rá figyeltek. Etana ezalatt szedett az élet füvéből, s visszaszaladt a sashoz. A sas felkapta, s repültek megint. Az oroszlánok hiába rohantak utánuk. Abba maradt ugyan az üldözés, de a sas elfáradt, félő volt, lezuhannak. Ekkor szerencsére Etana meglátta az égig érő fa tetejét. Arra leszálltak, megpihentek, majd Etana vette a hátára a madarat, s lemászott vele a Földre.

Otthon vizet melegítettek, bele tettek egy kis marék füvet, s a főzetet megitta a király és a királyné. Eltelt az idő, s a trónörökös megszületett. Balihnak nevezték. Nagy volt az öröm, de sajnos szomorúság is lett belőle, mert az öreg király, miután boldogan kezébe vette az unokáját, éppen visszaadta az édesanyjának, s rögvest meghalt.

A felesége mellé temették. Etana az élet füvéből búcsúzóul egy marékkal bedobott a nyitott sírba. Ekkor hatalmas szélvész támadt, az ég előbb elsötétült, majd olyan fényesség lett, hogy majd megvakultak az emberek.

Ahogy újra láttak, ott állt előttük az öreg király, meg a felesége, Etana édesanyja. Lett nagy öröm. Etana anyja egyszerre örült a nagy fiának, meg a kis unokának.

A királyi család boldogsága ráragadt az egész népre. Etana hálát adott az Istennek, hogy mindez megtörtént, és okosan nevelte a fiát, hogy majdan belőle is nagy király legyen.

Itt a vége, fuss el véle.