Nyílt levél magamhoz és hozzád

„Nekem a kérés nagy szégyen
akkor is adj, ha nem kérem”
(Nagy László)

Több helyről is drámai, szinte hihetetlen segélykérő levelet kaptam. Megpróbálom összefoglalni. Idézek az egyik hozzám eljutott levélből:

Mint botorkálva kolduló alamizsnás szólítalak meg Benneteket.

Egy testvérünk nyomorának és szenvedéseinek az enyhítése miatt. Egy olyan testvérünkért, aki már régóta mindannyiunkért nyomorog és sokak szenvedését tette, így vagy úgy elviselhetőbbé. Aki az életében a keskeny utat elfogadva és aztán a neki rendelt szolgálatában, arra tisztán igent mondva lassan-lassan átér a túlsó partra.

A költő, a még köztünk lévő igaz próféta, Horváth Gyula testvérünkért könyörgöm Hozzátok. Az ő hosszú betegségében, remegő kézzel, de magam is rányitom az együttérzés nagykapuját. Hadd áradjon. Hadd árassza el a sok jó szó, a segítség mint életet és ízt adó só, a sztróktól lassan szótlanná váló, ágyban fekve is sugárzó lényét.

Másokért kérni könnyebb, mint magamért, de én még ebben sem vagyok jó. Nagy szavakat kellene, írnom súlyos jelentéssel. Hogy minél többek szívét meg tudja érinteni és minél teljesebben részesülhessen az éltető szeretetben Gyula testvérünk.

De nem tudok, mert most még a kis szavak is nehezek és mintha egy ködös nehéz télben vacogva ülnék itt a tágulva szűkülő hőhullámok gyűrűjében. 

A könnyeket a fájdalmat és az érthetetlenséget hogyan tegyem bele a postafiókotokba testvéreim?

Csak leírom részben, ami megtörtént: 

Nagyjából két hete meglátogattam Gyulát. Pont akkor és addigra került kórházba, így végül ott találkoztunk. Abban a bizonyos  „kórházidőben”.

Istennek hála, tudtam kicsit segíteni, és csendesen lappadó, országnyi „lyukas tüdejét” kicsit be foltozni. Azóta hazaengedték, de tegnap újra vissza kellett mennie.

Ahogy írtam nyomorognak. Az egyik fia, Milán most készül újra külföldre. Mint vendégmunkás. Vasárnap indul, hogy majd ha sikerül – és nem verik át, se a közvetítő se a munkáltató –  akkor onnan segítse a családot mint kenyérkereső. A Budapestig szóló vonatjegyre se volt pénze, csak egynapi élelemre.

Kérem, aki tud segítsen most. Elsősorban pénzt gyűjtök nekik a sok gyógyszerre, a kifizetetlen számlákra, és az emberhez méltó – a betegnek pedig szükséges – csekély élelemre.

Gyula a legnagyobb költőink sorában áll. Ezt nem én mondom, de én is állítom. Az ő megélt szenvedésében sokunk elfojtott szenvedése rejlik.”

Alighanem túlfűtöttnek találod ezeket a sorokat. Én is. Ugyan már egy korábban küldött levélre is válaszolni akartam, de végül az elképzelt adományozás elmaradt. Elég sok pénzt kérő akció van, s bizony olykor visszaélnek az emberek – úgy-ahogy még létező – jóhiszeműségével. Elbizonytalanodtam hát. Végül az internethez fordultam. Ha Horváth Gyula egyike korunk legnagyobb költőinek, és soha nem hallottam a nevét, nem olvastam egyetlen versét sem, akkor vagy én vagyok teljesen tájékozatlan, vagy blöff az egész.

A Magyar Kurír eligazított. Olvassad el ez az öt éve megjelent írást, ide kattintva.

Ezek után elhatároztam, hogy csatlakozom Szilvási Zalán akciójához, és mindenkit kérek, ne keményítse meg a szívét.

„Éheztem, és ennem adtatok”

Az adományorzás módja átutalással:

Szilvási Zalán
12100011-17999799
Gránit Bank
Közleménybe:  Adomány Horváth Gyulának

Ha fel akarod venni Szilvási Zalánnal a kapcsolatot, email címe: zalanszilva@gmail.com

Fontoljuk meg, és tegyük meg, amire a Lélek indít.

Szeretettel, barátsággal:

Surján László

További
cikkek

Hírlevél