Húsvét keddjén meglepve észlelem, hogy vége az ünnepnek. A boltok nyitva, mi meg lótunk-futunk a dolgaik után. De valóban ezt tesszük? Abban szorgoskodunk ami a dolgunk? Feltehetően igen, a felszínen legalábbis. De mi van mélyebben? Különben is, a Húsvét nem kétnapos ünnep, hanem egy hetes. A keddi evangélium is még mindig a feltámadás reggelével foglalkozik:

„Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabboni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! …. menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik!” Jn 20,11

Csaba testvér sokakhoz elkerült írása ebből a „miért sírsz?” kérdésből indul ki.

„De miért is sírunk, nyafogunk, panaszkodunk?

Siránkozunk, mert hiába telt el kétezer év Jézus Krisztus feltámadásától, bennünket még mindig nem járt át az a megvilágosító öröm, amiben a Magdalából való Mária részesült! Őt, a felszálló hajnali ködben, a feltámadt Jézus egyszerű természetességgel a keresztnevén szólítja: Mária! Majd mindenféle hosszú beszélgetés nélkül feladatot ad neki: mondhatni, kinevezi az apostolok apostolává azzal, hogy a diadalmas feltámadás örömhírét rá bízza, annak hírének terjesztésére felkéri! – Gyönyörű ez a hajnali találkozás, ez az örömteli néhány szavas beszélgetés, melytől minden megváltozik.

Igazából élő hitünkkel mi is tudjuk, hogy Megváltónk azzal, hogy megteremtett minket, néven szólított, tőlünk is azt kéri, amit Mária Magdolnától: vigyünk hírt örömmel a testvéreinknek arról, hogy Isten él, hiába akarják őt elfogni, a felnövekvő generációktól elzárni, szörnyű bűnökkel megölni, ő akkor is szeret. Elhallgatással temethetik, rémes hazugságok nehéz kőlapjaival elzárhatják a világtól, de az Igazságot, az életet nem lehet megölni, a szeretet mint a bomló tavasz újból és újból feltámad, hogy a nevünkön szólítson, hogy apostolként minket is küldjön a jó hírrel. Az élet legyőzte a halált! A szeretet, az irgalom mindig diadalmaskodik a gyűlölet, a pusztító, véres háborúk felett. 

Igen, a mi dolgunk nem a sírás, a rinyálás, hanem a krisztusi örömhír hordozása! Ne a sötétséggel harcoljunk, hanem vigyük a világba Megváltónk szeretetének lobogó lángját! Testvéreinket vezessük a fényre!

Szeretettel, Csaba t.”

Húsvét azért többnapos ünnep, hogy esélyünk legyen átélni a „megvilágosító örömöt”, s ezáltal legyünk képesek annak továbbadására.

Amivel ezúton magam is próbálkozom:

Surján László