Magyar Péter váratlan közéleti berobbanása – már a BBC-hírekben is felbukkant az egykori középvezető – felszította a kormányváltó lelkesedést. Az eddigi centrista kalandorok sorsát látva azonban nemhogy behűteni, hanem még csak megvenni sem érdemes azt a pezsgőt.

De milyen kilátásai is vannak az egykori diákhitel-vezérnek? Két dolgot kell rögtön látnunk. Egyrészt a magyar politika polarizáltsága és az ellenzéki térfél felosztottsága már eleve behatárolja minden új szereplő mozgásterét. Másrészt

a „one man show” imázs, amelynek fenntartása érdekében Magyar Péter oly makacsul titkolja segítőinek a kilétét, teljesen személyközpontúvá teszi az egész projektet, s így a legkisebb hibák hatásfoka is megsokszorozódik.

Ebből a szempontból igen hátrányos lehet a jövőben Magyar számára a saját politikai tapasztalatlansága, aminek a jelei már akkor kiütköztek, amikor az ATV-nek adott baráti interjút a csatorna lepropagandamédiázásával indította, teljesen értelmetlenül maga ellen fordítva a műsorvezetőt és a nézőket – ezzel egy az egyben lekoppintva Márki-Zay Péter 2022-es köztévés baklövését. S bár a nyilvánossághoz nem szokott Magyar Péter ettől eltekintve egészen a március 15-i gyűlésig nyugodtan, komolyabb botlások nélkül vitte a showt, a kínos családi szennyes minapi nyilvánosságra kerülésére óta már kapkodás, vagdalkozás és kontraproduktív, hosszas magyarázkodások jellemzik a kommunikációját, ami szintén a hibát hibára halmozó Márki-Zayt idézi.

Nem tűnik bölcs húzásnak a színrelépéskor meghirdetett centrumpárti, „mindenki a fedélzetre” típusú üzenet sem.

A középre, vagyis senkiföldjére húzó politika ugyanis nem több, mint egy összekacsintás az örök elégedetlenekkel.

Az elitellenességet szimuláló üzeneteknek mindig megvolt a maga állandó, folyamatosan újratermelődő bázisa, ám elköteleződési képességük és homogén értékrendjük hiánya miatt kifejezetten kockázatos, amatőr vállalkozás rájuk építeni egy politikai vállalkozást. Eddig olyan nevek próbáltak felülni erre a vonatra, mint Kupa Mihály, Dávid Ibolya, Márki-Zay Péter, Jakab Péter és Vona Gábor – az eredményeket mindannyian ismerjük.

Hozzájuk képest Magyar Péter víziójában annyi az újdonság, hogy nála a „csalódott fideszes” ideáltípusa is megjelenik. Ez megint egy jelentős tévedés. Azok a Fidesz-szavazók, akik nem értenek egyet a kormány politikájának egyes sarokpontjaival (vendégmunkások, újraiparosítás, stb.), esetleg több radikalizmust, keménységet várnak el a bel- és külpolitikában, valószínűleg már rég átigazoltak a Mi Hazánkhoz, vagy – ahogy azt több közvélemény-kutató is megerősítette – leparkoltak a bizonytalanok táborában. De

a baloldalra való átszavazásban reménykedni, s arra fogadni, hogy a Fidesz-táborban tömegek vágynak több liberalizmusra, az ellenzékkel szemben pedig lágyabb hangnemre – nos, ez a hazai politikai valóság és a magyar társadalom teljes félreismeréséről tanúskodik.

Igaz, nem Magyar Péter az első, aki ilyen forgatókönyvekben bízik – ők valószínűleg mindannyian a saját prioritásaikat, vágyálmaikat, ízlésvilágukat vetítik ki a jobboldali táborra. Szemben ugyanis az MDF egykori szakadárjaival, akik a politikai koordináta-rendszer legkülönbözőbb irányaiba távoztak, a Fideszből vagy annak holdudvarából dezertáló politikusok, médiamunkások, értelmiségiek és egyéb sértettek eddig szinte mind a liberális térfélen kötöttek ki (ami szintén megérne egy külön elemzést), s Magyar Péter esete tankönyvi pontossággal illeszkedik ebbe a trendbe.

A centrumfilozófia, ez a furcsa állagú politikai termék azonban a liberális szubkultúra számára egészen más jelentést hordoz. Az SZDSZ már a kilencvenes évek elején ráébredt, hogy Magyarországon az általuk képviselt irányzatnak semmi esélye a választási győzelemre, s a hatalomra kerülés egyetlen módja, ha felkapaszkodnak a várható befutó hátára (ld. Demokratikus Charta). Ez a befutó közel két évtizeden át az MSZP volt, míg végül a kapcsolatuk – az elöregedett szocialista szavazótábor természetes fogyatkozásával, valamint az SZDSZ-tábor összetöpörödésével, illetve szétszóródásával – okafogyottá vált. Maga az innováció azonban változatlanul érvényes:

ahogy 2022-ban „a konzervatív” Márki-Zay, úgy jelenleg „a polgári” Magyar Péter a kipécézett jelölt, akinek át kellene vinnie a liberálisokat a túlsó partra.

Vagyis a centrumpolitika hívószava innen nézve már nem az örök elégedetleneknek komponált sziréndal, hanem a jobboldali szavazók leszalámizását szolgáló bullshit.

„Mutassuk meg, hogy mi, polgári demokraták, szociáldemokraták, liberálisok, konzervatívok, elsősorban magyarok vagyunk!” – szólította meg a nemzetet kossuthi hangfekvésben az Opera mellől Magyar Péter, elfelejtve, hogy ahol a politikában mindenkit hellyel kínálnak, oda végül nem szívesen száll be senki. Az utolsó eset, amikor egy ilyen gondolat még érzelmeket is kiváltott, Medgyessy Péter „nemzeti közép” című blöffje volt, amikor az öreg kommunista nénik szó szerint megkönnyezték, hogy a végre ők is lehetnek magyarok. Ám ha valami baleset folytán mégis termékeny talajra hullana majd a „mindenki hozzám” politikai giccse, csupán addig tartana a polgári demokrata farkas és a konzervatív bárány közös wellnesshétvégéje, amíg konkrét válaszokat nem kellene adni olyan húsbavágó kérdésekre, mint a kárpátaljai magyarok jogfosztottsága, Kijev katonai támogatása, vagy az azonos neműek házassága.

Magyar Péter mozgási pályáját az Andrássy úton megjelent csodavárók tűpontosan kijelölték. Ennek a pályának a lelátójára azonban nem férnek be többen az ország egyharmadánál.

(Már csak ezért is helyesen tette Magyar, hogy némi pironkodással letudta a miniszterelnöki ambícióit firtató újságírói kérdést.) Könnyen lehet azonban, hogy ennek a mozgási pályának az íve rövidesen lefelé, völgymenetbe görbül majd. A nemzeti ünnep után az egyik gyurcsányista zugportál már Rogán Antal embereként állította be Magyar Pétert, ám az ilyen hibbant (bár DK-s logikával nagyon is érthető) konteók sehol sincsenek ahhoz képest, amivel ezekben a napokban kellett és valószínűleg kell majd még szembenéznie.

Magyar Péter belépett a ringbe, abban bízva, hogy edzés nélkül, rutin hiányában is kiütheti a bajnokot. Meglátjuk, meddig és mennyire bírja majd a pofonokat, amelyek korábban nála jóval keményebb fiúkat is kifektettek már ugyanitt.

Bár az utóbbi napok és órák fejleményei alapján úgy tűnik, a végén önmagát fogja kiütni.

Kovács Erik