Tudta Ön, hogy nincs világbéke Trianon nélkül? És hogy a magyarok egy jobb világért mondtak le országuk kétharmadáról? Nem, ez nem egy Vágó-kvíz paródiája. Hanem csupán azok szakvéleménye, akik nemrég még a Trianont becikkelyező törvény eltörlését követelték.

Mindannyian láttuk (mert volt rá néhány évünk) a Jobbik lassú, de biztos balra kanyarodását. Nos, Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk frakcióvezetőkének március 6-i felszólalását hallva valami hasonlót élhettünk át, csak épp hajtűkanyar-változatban. Hiszen még Gyurcsány Ferenc és a honi közélet bugyrait képviselő Trianon-éljenzők sem vetemedtek eddig arra, hogy a hírhedt békediktátumot globálisan pozitív színben, a legmagasztosabb világpolitikai cél előfeltételeként tüntessék fel. A leggonoszabb narratíva is csak addig jutott el, hogy megérdemeltük a szigort (természetesen nem, de erről majd máskor), sőt még maga Lenin elvtárs is a rablóbéke kifejezést használta. Trianon olyan mértékű relativizálására, mint aminek a minap a tanúi lehettünk, egyszerűen nem találunk hasonló példát, még a román, szlovák, szerb és ukrán nacionalista szakirodalomban sem.

A helyzet kétségtelenül zavarba ejtő, hiszen a szónok három éve még „a történelem leggyalázatosabb békeszerződésének” nevezte a diktátumot. Ha Toroczkai minapi Trianon-értelmezését mondjuk a DK vagy a Momentum vágja a képünkbe, akkor (vérmérséklettől függően) egy vállrándítással vagy néhány verbális pofonnal elintézzük a dolgot. De mit kezdjünk azzal, ha épp az anti-trianonista oldaltól kapjuk mindezt?

Klasszikusokat csak szó szerint: nézzük, mit is mondott pontosan a Mi Hazánk vezetője! Az ominózus mondat így szól: „Éppen mi, magyarok vagyunk azok, akik a legnagyobb áldozatot hoztuk a huszadik században a világbékéért – Trianonnal.” Azok kedvéért pedig, akik első hallásra nyelvbotlásra gondoltak volna, Toroczkai megismételte az állítást: „Ahhoz, hogy világbéke legyen, azt várjuk a magyar kormánytól, hogy mondja ki, hogy ahogy a magyarok áldozatot tudtak hozni a világbékéért, végre az ukránoknak is el kell ismerni, hogy meg kell hozni bizonyos áldozatokat.”

Jó szándékunk demonstrálásaként először is szögezzük le: az ukrajnai békéről elmondottaknak megvan a létjogosultsága. Még az alapvetően Kijev-párti, de a józanul gondolkodó elemzők is elismerik, hogy a háború lezárása elképzelhetetlen a Moszkvának nyújtott geopolitikai és katonai garanciák biztosítása, valamint a már jelenleg is orosz kézen lévő Krím és Donbász átengedése nélkül. Tegyük hozzá, hogy az említett területek lakosságának többsége eleve orosz nemzetiségű, ráadásul a Krím 1954 előtt még Oroszországhoz tartozott, vagyis a nemzetközi határrendezések során rendszerint felhozott történelmi és etnikai indokok ez esetben valóban érvényesek. (Természetesen a területi sérthetetlenség dogmájának is megvan a létjogosultsága, már csak azért is, mert ennek figyelmen kívül hagyása permanens káoszt és háborúkat eredményezne a világban – ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a mai Ukrajna eleve nem jöhetett volna létre más országok területi integritásának a megsértése nélkül.)

Ha tehát Toroczkai csupán annyit tesz, hogy Trianon meglehetősen szerencsétlenre sikerült átértelmezése helyett logikus levezetést mellékel az Ukrajna áldozathozatalára vonatkozó felvetéséhez, érdemi és tartalmilag rendhagyó diskurzus bontakozhatott volna ki a témáról, ami a Mi Hazánk presztízsét is növelte volna. A frakcióvezető azonban ehelyett saját maga elől lopta el a show-t, csábítóan magas labdát adva fel az ellenfeleinek, amit ők természetesen le is ütöttek. Legalább annyira kínos, mint különös, hogy végül egy ízig-vérig liberális képviselő vállalta magára a nemzeti radikális oldal történelemkorrepetálását.

„Trianon nem egy áldozat volt a világbékéért – írta FB-bejegyzésében Ungár Péter, az LMP társelnöke. – A trianoni békediktátumot rákényszerítették hazánkra, ezt az áldozatot nem mi hoztuk. Ráadásul nem lett Trianon következménye a világbéke, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolása geopolitikai tragédia volt, és az egész I. világháborút lezáró békerendszer kudarcos volt, amit bizonyít, hogy rövid időn belül a II. világháború következett.” Ungár bejegyzése további történelmi helyreigazításokat is tartalmaz, ezek azonban cikkünk szempontjából már kevésbé érdekesek.

Amit viszont az LMP társelnöke nem mondott el, hogy a Toroczkai által javasolt megoldás kapcsán igenis létezik egy helytálló hasonlat a magyar történelemből. Ez pedig a két bécsi döntés, amely a Felvidék és Erdély esetében etnikai alapon rendezte újra a Versailles-i békeművet, létrehozva a világtörténelem talán legigazságosabb államhatárait. Ez esetben viszont valóban helytálló lenne áldozathozatalról beszélni, méghozzá kölcsönösről, hiszen a bécsi döntések az egyoldalú igényteljesítések helyett a kompromisszumos megoldást célozták, a döntéseket pedig a felek közvetlen tárgyalásai előzték meg, sőt az érintett utódállamok maguk kérték, illetve akceptálták a nemzetközi döntőbíráskodást.

A Mi Hazánknak már csak azért is érdemes lett volna inkább ezekkel a történelmi előzményekkel példálóznia, mert egy ilyen párhuzam szinkronban állt volna a radikális jobboldal anti-trianonista retorikájával. A balul elsült trianoni példával viszont Toroczkai igencsak megnehezítette e retorika további képviseletét, hiszen a balliberális blokk ez esetben nem lesz majd rest – jogos kajánkodás közepette – a világbéke ellenségeinek nevezni a pártot.

Most már csak azt kellene kitalálnunk, hogy milyen megfontolások késztethették a nemzeti radikális pártvezért erre az öngólra. Aki végighallgatta a teljes felszólalást, az valószínűleg a szándékolatlan politikai hiba lehetőségére tippel, hiszen Toroczkai két világbékézés között csak kimondta, hogy „a trianoni békediktátumot, minden nemzetközi jogot sárba tiporva, rákényszerítették Magyarországra”. Ennélfogva a szóban forgó malőrt inkább egyfajta nagyotmondási vágy okozhatta, mintsem nemzeti tragédiánk relativizálásának a tudatos szándéka. A legvalószínűbb, hogy Toroczkai (vagy környezete) frappánsnak, elmésnek, eredetinek vélte a félresikerült hasonlatot.

Meggondolatlanság, felületesség, komolytalanság, amatörizmus: a politikai perifériát (radikális jobboldaliakat és liberálisokat egyaránt) sújtó emberi hibák lenyomata mind megtalálható ebben a történetben. És ez minden, ami utólag megmarad róla az emlékezetünkben.

Ami nagy kár, mert a béketeremtés ügye ennél sokkal többet érdemel.

Kovács Erik