Romsics Ignác az Európai utas 12. évfolyamának 43. számában fontos áttekintést adott arról, hogy az idők folyamán eleink mit gondoltak a trianoni diktátumról.

Az első reakció aligha lehetett volna más, mint az elutasítás, sőt ebben ritkán látott nemzeti egység alakult ki. Abban viszont, hogy mi a kívánatos megoldás, már nem volt egység. Lord Rothermere 1927. június 21-én Magyarország helye a nap alatt (Hungary’s Place in the Sun) címmel megjelent írására már egymástól eltérő reakciók születtek. A Budapesti Hírlap minden kommentár nélkül ismertette a Lord számunkra kedvező határmódosítási elképzeléseit. A Rothermere cikk Anglia érdekének tekintette a Trianoni szerződés módosítását, de nem illett a „Mindent vissza” hangulatába. A háború után létrejött államok létét nem kérdőjelezte meg, csak a magyarok lakta területek egy részét adta volna vissza nekünk. Ez nem egyezett a hivatalos kormányállásponttal. Nem fogadta lelkesen a Rothermere cikket Herczeg Ferenc sem, aki a Magyar Revíziós Liga elnökeként július 27-én kijelentette: „az úgynevezett Rothermere-vonal nem magyar javaslat”, „a magyar nemzet nem adja fel jogát a maga ezredéves […] államterületéhez”.

Romsics összefoglalta a teljes revíziót támogató érveket.

1. A magyarok Kárpát-medencei elsőbbsége, amiből az következik, hogy történelmi jogunk van a térségre. (Nem sértésként mondom, de ez engem a dákó-román kontinuitás elméletére emlékeztet.)
2. A magyarok kulturális fölénye és különleges politikai szervezőkészsége. (Apponyi híres beszédében pontos adatokkal támasztotta alá a nemzetiségek és a magyarok iskolázottsága közötti eltéréseket. Nem gondolt arra, hogy ennek oka az egy ideig épp általa is irányított közoktatás hibája, s nem a kisebbségek tehetségtelensége.)
3. A Közép-Duna-medence földrajzi és gazdasági egysége. (A gazdasági egység helyreállítása ma minden további nélkül lehetséges, és zajlik is.)
4. Szent István-i állameszme. Az ország mindenkor a nemzetiségek barátja volt; ezt „szívük mélyén” az elszakadt nemzetiségek is tudják, és ezért a Szent István-i birodalom, azaz „Nagy-Hungária” összes népeinek újra egyesülése csupán idő kérdése. (Ellensúlya az ezeréves magyar elnyomásról szóló hamis tanítás.)

„A fenti érvek egyike sem volt teljesen légből kapott, az igazság néhány elemét mindegyik tartalmazta. Ezek az igazságelemek azonban olyan mértékben keveredtek „csúsztatásokkal”, féligazságokkal, elhallgatásokkal és téveszmékkel, hogy illúziókat és megalapozatlan reményeket keltettek a lakosság széles köreiben” – írta Romsics. Ezek az illúziók máig velünk élnek, és hazafiatlanság vádját vonja magára, aki reálisabb, valós önismeretre alapozott véleményt formál.

A revíziós gondolat másik ága az etnikai alapú revízió volt. Mivel ez teljes egészében nem valósítható meg, hiszen nagyon sok településen együtt éltek magyarok és nem magyarok, az etnikai revízióhoz Vámbéry Rusztem már 1928-ban hozzá kapcsolta a kisebbségvédelmet. „…nem törekszünk egyébre, mint az ország etnográfiai kikerekítésére és a külföldi magyar kisebbségek hathatós védelmére” – idézi Romsics a polgári radikálisok revíziós programját. Fenyő Miksa szerint a revízió nem lehet más, mint a „magyarlakta vagy magyar többségek lakta területek visszacsatolása”. Az emigráns Jászi Oszkár a trianoni határokat lényegében elfogadva kereste a megoldást. Romsics idézi a Károlyi-kormány egykori nemzetiségügyi miniszterét, aki szerint a probléma lényege nem a terület, hanem a „területen élő népesség kulturális, nemzeti és nyelvi autonómiájának és megszervezésének” a lehetősége.

A kelet-európai népek szoros együttműködésének eszméje számos hazai gondolkodót is foglalkoztatott. Közéjük tartozott Szabó Dezső, valamint Németh László. Németh úgy látta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia és ezen belül a történelmi Magyarország fölbomlása elkerülhetetlen volt. Ebből az akkor hallatlan merészségnek számító gondolatból logikusan következett a másik eretnekség, – értékeli Romsics Németh László felvetését, – a területi revízióról való lemondás, valamint a dunai népek „tejtestvériségének” és összefogásának – Jászi és Szabó Dezső által is helyeselt – hangoztatása.

Romsics Ignác cikke végén mind a tejtestvériség gondolatát, mind azt a feltételezést, hogy az egykori nemzetiségek visszavágyódnak egy föderatív jelleggel újjászülető magyar államba, illúziónak minősíti. Az Európai Unió – ha nem politikai ideológiáknak a tagállamokra való kényszerítésével volna elfoglalva, s ha nem próbálná a szőnyeg alá söpörni az etnikai kisebbségek problémáját, – alkalmas keret lehetne, hogy ezekből az illúziókból valóság legyen. Nem lehet úgy begyógyítani a trianoni sebeket, ha a magyar társadalom folytatja a régiek hibáit, akik Németh László megfogalmazása szerint mindent elmulasztottak, amivel kisebbségi sorsba szakadtakat támogathatták volna, s mindent elkövetettek, amivel a környező népek magyargyűlöletét állandó készenlétre késztethették. A 2004-ben gyalázatosan elrontott december 5-ei népszavazás és a kormány nemzetegyesítő programja elleni felszólalások mutatják, hogy Németh László kilenc évtizede megfogalmazott kritikájának első része még jogos.

Az elrontott trianoni diktátum sebeket okozott, amiket gyógyítani kell. A közép-európai nemzetek mai egymásra utaltsága és közös történelmi tapasztalata reményt kelt, hogy eljutunk oda, hogy a Kárpát-medence minden lakója otthon érezze magát ősei szülőföldjén. Illúzió ez? Rajtunk múlik, hogy valóság legyen. A http://chartaxxi.eu/chartaxxi oldalon szeretettel várjuk azokat, akik így gondolkodnak.

Surján László