A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) nevében Harrach Péter köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget. A keresztény közéleti és kulturális egyesület elnöke azt is beharangozta, hogy jövőre új közéleti rendezvény indul, elsősorban fiatalok számára.
A rövid, de élvezetes kulturális műsor után M. Dobos Marianne moderátor a sajtóban sokat emlegetett „kultúrharc” mibenlétére kérdezett rá: hogyan tapasztalták ezt meg L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a saját életükben? A meghívott vendégek egyetértettek abban, hogy „kultúrharc” igenis létezik, de ezt elsősorban nem politikai síkon kell megvívni.
A korábbi országgyűlési képviselő L. Simon László kifejezésével élve itt nem a szavazatokért, hanem a „lelkekért” folyik a harc, amit csak a jelenségek mélyére hatoló hosszabb vitákkal vagy igaz műalkotásokkal lehet megnyerni. „Nem tudjuk valakibe belecsöpögtetni egy kétórás múzeumlátogatás alatt a nemzet történetét. Nem lehet egy művészettörténeti gyorstalpalót tartani. Ami fontos, hogy azzal az érzéssel menjen ki valaki a Nemzeti Múzeumból, hogy ő büszke arra, hogy magyar” – világította meg a nemzeti intézmény jelentőségét a főigazgató. „Ha pedig külföldiként megy ki a múzeumból, akkor tulajdonképpen a rácsodálkozás és a megbecsülés érzésével tegye ezt. Azaz, hogy az ország léptékéhez és a nemzet lélekszámához viszonyítva milyen fantasztikus múlttal, kultúrával rendelkező közeg van itt: egy fantasztikus nemzet, egy fantasztikus ország, egy fantasztikus történelem” – tette hozzá.
Vidnyánszky Attila kárpátaljai származású direktorként aggodalmának adott hangot, hogy a fiatalokban a nemzet iránti elkötelezettség és a nemzeti értékek megismerése iránti vágy nagyon visszaesett az elmúlt évtizedekben. Ezért dolgozták ki a Lázár Ervin Programot, amely általános iskolás diákok számára biztosítja a művészeti és kulturális intézmények látogatásának élményét. Ennek párja a Déryné Program, amelynek célja, hogy minőségi színházi előadásokat juttasson el a vidéki kistelepülésekre, ahol erre igény van. A színházigazgató külön kiemelte a jövőre Magyarországon megrendezésre kerülő színházi olimpiát, amely szerencsés módon egybeesik Madách Imre születésének 200. évfordulójával is. „Azt találtam ki, hogy előadjuk Az ember tragédiáját a Hajógyári-szigeten úgy, hogy európai színiiskolákat szólítunk meg, hogy mindenki a saját nyelvén, tehát franciák franciául a párizsi színt, görögök görögül a görög színt. Itt lesz 200 diák 14 országból, akik megtanulják egy életre Madách nevét. Az ember tragédiájához mérhető szöveg alig van a világon. Jönnek majd, lesz egy nagy ünnepük, és viszik a jó hírünket.” – ismertette terveit a Nemzeti Színház igazgatója.
Mindez persze a baloldali-liberális „megmondóemberek” hozzáállásán mit sem változtat, ők továbbra is a vélt – valójában nem létező – erkölcsi és szellemi felsőbbrendűségük tudatában szólják le a nemzeti, keresztény, jobboldali polgári művészet nemzetközileg is elismert teljesítményét. Miközben tehát ők minden lehetséges fórumon direkt módon politizálnak, „ha mi politizálunk, akkor az méltatlan, az nem illik a kultúrához, nem illik a művészethez, nem illik a színházhoz, nem illik a múzeumhoz” – hívta fel a figyelmet L. Simon László a liberális értelmiség elképesztő képmutatására és kettős mércéjére. „Rettenetesen fáj nekik, hogy intellektuálisan sem tudják azt mondani, hogy ők a jobbak. Tehát ez egy mítosz. Csak mi ne tápláljuk az ő mítoszaikat. Könyörgöm, nem, túl vagyunk ezen.” – világított rá a lehetséges megoldásra.
Nagyon gyakori az is, hogy a művészek mindenáron a nemzetközi liberális főáram elvárásainak próbálnak megfelelni – erre mindkét meghívott vendég számos saját példát tudott mondani. Még a sokat látott jobboldali „kultúrharcosok” is meglepődtek egy lengyel balettelőadáson, amely elvileg a házasság válságát mutatja be a modern tánc nyelvén, magas szakmai színvonalon. A kölcsönös megcsalásokkal tarkított cselekmény végkifejlete azonban teljesen szervetlen és logikátlan módon az lesz, hogy a két férfi főszereplő egymás karjaiba borul…
Ennek kapcsán nem lehet megkerülni a „nyelv uralásának” kérdéskörét sem, amit az eredetileg költő-irodalmár L. Simon László és a színész-rendező Vidnyánszky Attila egyaránt komoly problémának lát a kortárs művészetben. A liberálisok ugyanis átvették azt a jól ismert kommunista módszert, hogy ha az emberek gondolkodásában valamin nem tudnak változtatni, akkor inkább kisajátítják, majd átnevezik azt. Ahogy L. Simon László fogalmazott: „A »szabadság elvtársak!« köszönés volt. A Szabadság, az egy kommunista napilap volt, amiből aztán lett a Népszabadság, és ezért a szabadságnak azt a rendkívül pozitív, az egész nemzetet előrevivő értelmét, ami mondjuk Petőfi és kortársaihoz (és későbbi utódaikhoz) kapcsolódik, azt megpróbálták elvenni, kisajátítani, átértelmezni. És ma ugyanez folyik a kultúrában. Tehát amikor ők a házasság fogalmát át akarják venni, akkor azt mondják, hogy házasodhassanak a homoszexuálisok is, mert őket hátrányos megkülönböztetés éri azért, amiért nem házasodhatnak. De kérem, hát az együttélésnek számos, jogilag is bevett formája van! A házasság fogalma az foglalt, az a férfi és a nő kapcsolata.” – világította meg jobban álláspontját a kulturális szakember.
Az Est résztvevői a nemzeti kultúra több érdekes és élvezetes szegmensébe is belekóstolhattak pár óra alatt, ami a karácsony előtti nagy nyüzsgésben kifejezetten üdítő élmény volt. Reméljük, hogy jövőre is folytatódik ez a tartalmas sorozat, immár a Harrach Péter által beharangozott „fiatalok estjeivel” kiegészülve.
Az Est rövidített felvétele itt megtekinthető:
