„Nemzedékváltás történik. Európa a mai fiatalok számára egy online tér, mémekben fogalmazzák meg a politikai üzeneteket, leegyszerűsített, sarkos üzenetek ütköznek egymással. Ez polarizálódás, radikalizálódás felé viszi Európát” – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Magyar Atlanti Tanács közgyűlése előtt A jövő Európája címmel tartott előadásában a Magyar Tudományos Akadémián.
Az online világgal, különösen a közösségi médiával kapcsolatos gyanakvás persze konzervatív körökben nem újdonság, ahogy a miniszter által említett párhuzamos folyamat, a kereszténydemokrata-szociáldemokrata „versengő együttműködésre” épülő, mérsékelt európai politikai erőtér látványos radikalizálódása is gyakran elhangzik különböző politikai konferenciákon. Ami számomra igazán érdekes, az a kettő ilyen egyértelmű összekapcsolása. Vajon az online kommunikáció térnyerése határozná meg az európai politikai folyamatokat? Vagy ez csak kísérőjelensége egy amúgy is zajló (világ)politikai átrendeződésnek?
Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, de ha figyelembe vesszük a világhírű német médiakutató, Friedrich Kittler korszakos meglátásait (magyarul: Optikai médiumok, Magyar Műhely-Ráció, 2004), nem lehet elbagatellizálni a közvetítő technológiák változásának a személyes és társadalmi életünkre gyakorolt hatását. (Például gondoljunk csak bele, milyen alapvető ma számunkra egy halálközeli élmény leírásánál a „lepergett előtte élete filmje” szófordulat… a mozgókép feltalálása előtt viszont ez vagy akár hasonló vizuális élmény semmilyen forrásban nem szerepelt). A digitális médiumokkal kapcsolatban Kittler a kulturális relativizmus előretörését hangsúlyozza, innét pedig már csak egy lépés a radikalizáció. Hiszen a digitális technológiák segítségével szinte bármely általunk érzékelt optikai és auditív jelenséget – de a 3D nyomtató segítségével például már a testeket is – elemeire tudjuk bontani, majd a számunkra kívánatos formában újra előállítani. És mindezt akár különösebb minőségromlás nélkül, ami szélesre tárja a kapukat nemcsak a már korábban is létező kalózmásolatok, hanem a különböző megtévesztések, manipulációk, hírhamisítások előtt is. Ennek szélsőséges formája az úgynevezett deepfake, amikor emberi érzékszervekkel már csaknem lehetetlen megkülönböztetni a valódit a mesterségestől – gondoljunk csak bele, milyen jelentősége lehet ennek például egy politikai választási kampányban!
De ide kapcsolódik a Hal Melinda klinikai szakpszichológus által az MKDSZ konferenciáján ismertetett kutatás is, miszerint ma a 14 éves fiatalok több mint fele nem tudja eldönteni, hogy az, amit a médiában lát, valóság-e vagy sem – ugyanakkor az első szexuális aktust már átlagosan 14 éves korukban (!) átélik ezek a fiatalok. A média hatása lehet az is, hogy a fiatalok nem tudják elviselni a kudarcot és a valódi, szerves változáshoz vezető szorongást, mindenre instant megoldásokat keresnek, amit az influencerek (vagy éppen az influencer-politikusok) nyújtanak. Tudják, amikor a „k*** erős kép” fontosabb, mint maga az aktuális történés, a mögötte álló okokról már nem is beszélve…
Jobboldali kommunikációs szakemberektől gyakran hallom, hogy „ez világjelenség”, „mi semmit nem tudunk tenni ellene”. Ez egyszerűen egy újabb „küzdőtér”, ahol „harcolni kell” az általunk vallott értékek és érdekek mentén. Az online kommunikáció, különösen a közösségi média már most is a „mérleg nyelve” lehet egy választáson, a jövőben pedig valószínű, hogy még nagyobb jelentősége lesz. Bár ennek igazságát én nem tudom, és nem is akarom megkérdőjelezni, hálás vagyok azért, hogy az „Y-generáció” (a mai 30-40 évesek) tagjaként nekem még van tapasztalatom az „offline” világról is. A vezetékes telefon otthon, amit csak meghatározott idősávokban illendő hívni, a ceruzával tekerhető magnókazetta, a minden másolással egyre romló minőségű videófilmek, de mindenekelőtt az iskola utáni „offline bandázás”, a grundok világa. És ugyanakkor már belenőttem kicsit az online világba is, amit, ha nem is beszélek anyanyelvi szinten, mint a „Z” és a további generációk tagjai, azért társalgásképes vagyok benne. A magam részéről éppen ebben a híd-szerepben látom a saját korosztályom társadalmi jelentőségét, ha úgy tetszik, küldetését: megmutatni a nálunk fiatalabbaknak, hogy van élet az online világon kívül is, ugyanakkor pedig segíteni az idősebbeknek, hogy ők is részesülhessenek a digitális technológia előnyeiből.
Mert az utóbbiból is van azért bőven, és ennek jelentőségét ma már tényleg nem lehet tagadni. Ahogy például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogalmazott a napokban a „digitális állampolgársággal” kapcsolatban: „bármely magyar állampolgárnak a pillanatnyi tartózkodási helyétől függetlenül egy »digitális platformon« keresztül, egyszerű és ingyenes regisztrációt követően hozzáférést biztosítunk a Magyarországon elérhető, mértékadó digitális tartalmakhoz.” Dolgozzunk együtt azért, hogy a ránk köszöntő digitális korszak több előnnyel, mint hátránnyal járjon a régebbi és az újabb generációk számára!
Hojdák Gergely
