A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jubileumi, 25. Országos Civil Fórumát rendezte meg a Parlament felsőházi termében mintegy 400 résztvevővel. A fórum központi témája a béke volt, amely a szomszédunkban dúló háború kapcsán nyert szomorú aktualitás. A témát hagyományainkhoz híven több oldalról jártuk körbe, figyelembe véve annak nemcsak politikai, hanem teológiai, gazdasági és pszichológiai vonatkozásait is. Előadóink ennek megfelelően a közélet és a civil világ különböző területeiről érkeztek.

Harrach Péter, a szövetség elnöke megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a jelenlévők közül sokan már 12 évvel ezelőtt is itt voltak, és most is ugyanazzal az örömmel és lelkesedéssel jönnek. A találkozás örömét az is táplálja, hogy a problémákkal teli világban az itt jelenlévők megerősödnek egy normális keresztény közösség erejével, amelyet a saját településükön, a mindennapok küzdelmeiben is tovább tudnak vinni. Ezt követeli meg ugyanis a keresztény társadalmi felelősség, amelynek egy ma rendkívül aktuális szegmense a béke kérdése. A fórum házigazdája szerint a béke belülről kezdődik:

ha az ember önmagával, a Teremtővel és a környezetével békében van, akkor a társadalmi béke, az országok közötti béke is megvalósulhat.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, korábbi honvédelmi miniszter a civil fórumtól inspirálódva

egy nemzetközi békekonferencia összehívását javasolta a magyar kormánynak.

Rámutatott: a béke most a legfontosabb központi kérdése nemcsak a magyar társadalomnak, hanem egész Európának és a világnak is. Jó lenne, ha mi, magyarok is hozzá tudnánk járulni, akár csak egy apró lépést is tudnának tenni a mielőbbi béke érdekében. Simicskó István elmondta: számos olyan kihívással találkozunk a 21. században, amellyel korábban nem, vagy nem ilyen mértékben. A szomszédban háború dúl, amelyet már új típusú fegyverekkel vívnak, a migráció nem csökken, sőt egyre növekvő méreteket ölt, és eközben Európa civilizációs lejtőre került, spirituális válságban van. A kereszténydemokraták sokat szeretnének és tudnak tenni azért, hogy ez a folyamat jó irányba változzon.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető főtitkára arról beszélt: a nyugat-európai, baloldali elit sajnálatos módon elszakadt a saját választóitól, és egy neomarxista ideológia foglyává vált. Ám az, hogy ők a háború mellett foglalnak állást, sőt a háború szószólói lettek, nem jelenti azt, hogy a Nyugat-Európában élők is a háború pártján állnának – hangsúlyozta. Hozzátette: ez a fajta nyugat-európai neomarxizmus most már egyértelmű „elkommunistásodást” jelent, most is az „ez a harc lesz a végső!” felkiáltással állnak a háború oldalára. Emlékeztetett: 125 éve hirdetik, hogy „ez a harc lesz a végső”, és láttuk, hogy Európa történelmében ez mennyi fájdalmat és szenvedést okozott. Nem szabad hagyni, hogy a háborúpártiak diadalmaskodjanak, csak egy keresztény alapokon álló Európa lehet a jövőnk záloga! – hangsúlyozta. Egy értelmetlen háború kihívásai közepette nagy szükség van a békés együttműködésre a közélet szereplői között.

A keresztény értékek mentén élő politikusok és civilek soha nem látott összefogására van szükség, hiszen a béke az, ami egyedül gyarapodást tud hozni

– szögezte le. Ez a tanácskozás is jó alkalom arra, hogy elindítsuk az összefogást a béke érdekében – buzdította a fórum résztvevőit Latorcai Csaba a még szélesebb körű társadalmi összefogás előmozdítására.

Szászfalvi László előadását Pál apostol szavaival kezdte: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben!” (Róm. 12,18.) – ez a felszólítás érvényes ma is minden keresztyén emberre, érvényes a mindenkori emberi és közösségi kapcsolatainkra és főképpen érvényes Krisztus követőire, az egyházak tagjaira. Kurt Koch bíborost, a Keresztény Egység Előmozdítása Pápai Tanácsának elnökét idézve kiemelte, „Az ökumené elsősorban ott van, ahol a keresztények élnek, és a mindenkori beszélgetőtárssal való párbeszédben valósul meg. Úton a keresztény egység felé!”

Tapasztaljuk, hogy a testvéregyházak, egy-egy helyi közösség tagjai békességben, szeretetben élnek együtt és lelkesen törekszenek egymás lelki gazdagítására.

Ezáltal építik Isten országát és bizonyságot tesznek a keresztény értékek nemzetmegtartó erejéről is. Bizakodással és örömmel tölthet el minket, hogy a Kárpát-medencében sok kisebb-nagyobb helyi ökumenikusan gondolkodó, egymást tisztelő és szerető egyházi és civil közösség él – emelte ki Szászfalvi László. A konferencia fő témájára utalva kifejtette, hogy

a béke nem csak valamiféle harcnak, háborúnak a végét vagy hiányát jelenti.

Az egyház kommunikációjának a lényege Isten kijelentésének elbeszélése, továbbadása, a dolgok újra és újra való megbeszélése. A felekezetek közötti béke előfeltétele az egymással való újrabeszélés készsége, akarása. Egyházaink között az elmúlt évszázadokban különböző intenzitással ez az újra való beszélgetés folyik, az elmúlt száz évben kiemelkedően felgyorsult és napjainkban pedig kifejezetten él és virul. A magyar keresztények ebben példát adnak Európának és a világnak.

Nagy Ferenc Endre tábori lelkész arról beszélt, hogy

a Szentírásnak is a béke az egyik legfontosabb témája, amely szorosan összefügg a földi jóléttel, boldogsággal és az igazságossággal, ugyanakkor a célja túlmutat a földi léten, minthogy az üdvösség a béke végső kiteljesedése.

A békének a Szentírásban három egymástól elválaszthatatlan síkja van: béke önmagammal, béke Istennel és béke a környezetemmel (testvér, barát, család, teremtett világ). Ez így együtt a teljes béke, az összhang. Ha valamelyik csorbul, megbomlik az összhang, sérül a békesség teljessége – szögezte le. XVI. Benedek pápát idézve a tábori lelkész elmondta: a béke az emberi személyiség teljességére vonatkozik, és emberségünk egészének tennie kell érte. Ezt a teljes békét ugyanakkor csak Istentől nyerhetjük el. Ennek „programját” Jézus Krisztus a hegyi beszédben hirdeti meg, de igazán csak feltámadása után valósul meg követőinél, amikor már gyakran így köszönti övéit: „békesség veletek!” Tehát nem szabad lekicsinyelnünk, sőt értékelnünk kell, meg kell becsülnünk azt a fajta békességet is, amelyet a világ adhat, amelyből rend és nyugalom fakad (ennek katonai vetülete az úgynevezett „békefenntartás”) – de fontos azzal is tisztában lennünk, hogy a teljes, isteni békességet csak a földi léten túl, üdvtörténeti távlatban nyerhetjük el.

Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatásvezetője a családokat és benne a fiatalokat érő új típusú kihívásokról beszélt.

Mint gyakorló édesanya személyesen is nagyon fontosnak tartja, hogy ellen tudjunk állni azoknak a külső erőknek, amelyek a család intézményének lerombolására törekszenek, és ezáltal az identitásunk meggyengítésével fenyegetnek.

Pszichológusként pontosan tudja, hogy ma egy óra alatt akár három-négyezer olyan inger is érhet egy fiatalt, ami a mentális egészségét megrendítheti, rontja kötődési és ezzel a későbbi családalapítási képességeit. Az egyik ilyen inger a társadalmi nemek (gender) kérdésköréhez kapcsolódik. Az előadó idézte a régi mondást, miszerint „valaki azt sem tudja, fiú-e vagy lány”. Ez azonban egy gyakorló klinikai szakpszichológus számára már kevésbé hangzik viccesen. „Ha valaki már nézett traumatizált, transzgender személynek a szemébe, aki éppen tranzícióra [nemátalakító műtét – a szerk.] vár, az tudja, hogy ez nem egy elbagatellizálható probléma, mert egyre több az olyan fiatal, aki éppen egy ilyen krízisben van, ahol nem tudja eldönteni” – osztotta meg klinikai tapasztalatát Hal Melinda a hallgatósággal, hozzátéve, hogy Amerikában ezen a klinikai szakterületen 4000 százalékos (!) növekedés tapasztalható. De ugyanúgy azt sem tudja eldönteni sok fiatal, hogy mit szeretne az élettől, hogyan kellene jól élni. Sokkoló adat, hogy ma a 14 éves fiatalok több mint fele nem tudja eldönteni, hogy az, amit lát a médiában (televízió, online tartalom), az valóság-e vagy sem – ugyanakkor az első szexuális aktust már átlagosan 14 éves korukban (!) átélik. A média hatása lehet az is, hogy a fiatalok nem tudják elviselni a kudarcot és a valódi, szerves változáshoz vezető szorongást, mindenre instant megoldásokat keresnek, amit az influencerek nyújtanak.

A stabil identitásmagnak az egyetlen receptje valójában az értékorientáltság, egész pontosan a hierarchikusan értékorientált nevelés lenne a családban, az oktatásban és az egészségügyben

– véli a klinikai szakpszichológus. Az értékhierarchia csúcsán hagyományosan a spiritualitás áll, ami több mint egy vallás. „A spiritualitás az, amikor képes vagyok a másikhoz kapcsolódni, amikor képes vagyok érzelmeket kifejezni, amikor képes vagyok természeti értékekhez kapcsolódni, és képes vagyok egy nemzet tagjaként létezni” – hangsúlyozta Hal Melinda. S bár Magyarországon is nagyon régen „torpedózzák” a spirituális értékeket – tette hozzá –, még visszafordítható a folyamat. A kutatási adatok szerint ugyanis még a mai magyar fiatalok is értékorientált szemléletűek, csak nem tudják hogyan kifejezni magukat – szögezte le az előadó.

Nagypál Szabolcs római katolikus teológus, jogász és társadalomtudós, az MCC Jogi Iskolájának vezetője az Egyház társadalmi tanításának a fényében beszélt a társadalmi béke kérdéséről. Bár az egyház kezdettől fogva a békesség örömhírét hirdeti, a mai értelemben vett társadalmi tanítása csak a XIX. század végén, az ekkoriban kialakuló politikai és társadalmi világnézetekre válaszul fogalmazódott meg – ismertette az előadó. Ez a sajátosan modern tanítás már figyelembe veszi a kortárs társadalmak összetettségét, sokszínűségét, pluralitását, vagyis azt, hogy az általa ihletett és belőle forrásozó kereszténydemokrácia is csak egy a versenyző politikai világnézetek, eszmerendszerek közéleti piacán. Az egyház társadalmi tanítása továbbá úgynevezett „köztes szabályokból” áll, vagyis több, mint időszerű tanácsok és javaslatok összessége, ugyanakkor kevesebb, mint az örök érvényű dogmák, nagyon hosszú tartamban is időtálló vallási tanítások rendszere – tette hozzá. Az egyház társadalmi tanítása magával a békével legalább háromféle értelemben foglalkozik. Egyfelől, mint belső és személyközi békével. Másodszor, mint nemzetközi békével és harmadszor, mint társadalmi békével. E tanítás kulcsszavai az együttélés, a természetnek (belső lényegnek, rendeltetésnek) megfelelő rend, valamint az igazságosság.

A társadalmi béke az Egyház szerint napról napra, szervesen épül vagy rombolódik attól függően, hogy a dolgok Isten által meghatározott rendjét követjük-e, megvalósítva ezzel a minél teljesebb igazságosságot; vagy ellenszegülünk az isteni rendnek, és az igazságtalanság erőit tápláljuk, szabadítjuk rá a világra.

A társadalmi igazságosságot legfőképpen a közéleti és a politikai rendszer kell, hogy megvalósítsa. Az Egyház társadalmi tanítása szerint hűséges állampolgárnak lenni erény, a közéletben és a politikai életben a részvétel pedig (például szavazás útján vagy a közbeszédben, a véleménynyilvánítás során) erkölcsi kötelességünk – szögezte le az előadó.
Az Egyház tanítása őszintén és bölcsen számot vet a különböző feszültségekkel is, mindig a két szélsőség között foglalva állást. Például a tér és idő feszültségében leszögezi: itt és most kell helytállnunk, megvalósítanunk a békét és a közjót – ugyanakkor a pillanatnyiság és térhez kötöttség nem szabad, hogy elvegye előlünk a tágabb időhorizontok történelmi, akár üdvtörténeti távlatait. A társadalmi feszültségek az Egyház szerint nem kell, hogy romboló feszültségek legyenek, helyesen kezelve alkotó, teremtő feszültségekké válhatnak. A társadalmi tanítás egyik alapelve a közösségvállalás, a szolidaritás, ami azt is jelenti, hogy úgy kell fölvállalni a viszályokat, hogy megmarad az ellenkező oldalon álló személlyel vagy csoporttal a közösségvállalás. A szolidaritás, összetartozás érzését általánosan erősíti a másik fél emberi méltóságának az állandó tudatosítása, amely mélyebben, a közös Isten-képmásiságunkon alapszik. Az igazi kereszténydemokrácia számot vet az eszme és valóság feszültségével is: a Kinyilatkoztatásból kiindulva a realizmus talaján áll, tiszteli a teremtett dolgokat, okosan számol a valósággal, és nem manipulálja azt. A helyi és a világméretű érdekek feszültségében pedig így gondolkodik: gyökereinket a saját kultúránk termőföldjébe eresztve tudunk fává terebélyesedni, és a termő gyümölcsöt hozó fa békéje teszi lehetővé, hogy tágabb kitekintésünk legyen, akár az egész emberiség javára is figyelemmel lévén.

Az Egyház társadalmi tanítása nem véletlenül hangsúlyozza a társadalmi párbeszéd megkerülhetetlen jelentőségét:

például a hit és a tudomány párbeszédét, az ökumenikus párbeszédét és a vallásközi párbeszédét is. „A vallási és közéleti vezetők, illetve vezető gondolkodók különös felelőssége, hogy a világnézetüknek és a hagyományuknak egyre inkább a béketeremtő, a szelíd viszálykezelő, mediáló, az összetűzéseket megoldó és elsimító eszközkészletét, potenciálját hozzák elő” – vonta le a tanulságot Nagypál Szabolcs.

Kiss Rajmund, az MCC diplomáciai műhelyvezetője a történelmi békeidőkről tartott élvezetes és színvonalas előadást. A hosszú harcokra és a rövid, de annál sikeresebb békeidőkre épülő magyar történelem fontos tanulságokkal tanít és nevel minket. Például, hogy a magyar harciasság alapvetően különbözik a nemzetközi harciasságtól, hiszen a mi harcainkat nem gazdasági érdekből, nem mások leigázásáért, nem a magyar keresztény kultúra exportjáért vívtuk, hanem épp ellenkezőleg: a saját kultúránk megvédése, megőrzése, hazánk védelme és függetlensége érdekében – mutatott rá az előadó. Hangsúlyozta, hogy

a magyar történelem világosan megmutatta, hogy egy országnak a gazdasága, a társadalma és a kulturális élete is csak békében tudnak fejlődni, kibontakozni.

Mégis közel 30 fegyveres konfliktus zajlik jelenleg is a világban, amiből minket természetesen a szomszédos orosz-ukrán háború érint a legsúlyosabban. A diplomata előadó szerint ki kell mondanunk, hogy sok véráldozat hiábavaló, vagy legalábbis nem áll mögötte igazi nemzeti összefogás. Az ostoba háborúk évekre, évtizedekre visszataszítják az ország korábbi gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését – nem is beszélve a lelki traumáról és a nemzeti gyászról, ami utána még generációkon keresztül velünk él. Az 1848/49-es magyar szabadságharc és a Kiegyezés után következő rendkívüli fejlődés ezzel szemben megmutatja, hogy mire képes egy ország békeidőben – idézte fel Magyarország egyik aranykorát az előadó, számos tényadatot és konkrét példát is hozva: több mint 6,5 millióval nőtt a magyar lakosság, így 1912-re meghaladta a 18 millió főt; a lakosságnak 40%-a nem a tradicionális agráriumból, állattenyésztésből és az agrárnövény-termesztésből, hanem már az iparból és a kereskedelemből élt. A XIX. század végére megjelent a gyáripar, megjelentek a tehetséges, kreatív iparosok, megjelent a kereskedelem, a bankrendszer. Nagyobb volt Magyarországon, a századfordulón az ipari fejlettség színvonala és növekedési üteme, mint Ausztriában! Ennek a fejlődésnek aztán a két újabb értelmetlen, buta világháború, a trianoni nemzetcsonkítás, a náci és a kommunista diktatúra, majd a gulyásszocializmus közel egy évszázadra véget is vetettek. Mi, magyarok tehát jól ismerjük a béke értékét, ezért tudjuk hitelesen képviselni azt – mutatott rá az előadó.
Kérdés, hogy mi lehet fontosabb ma az oroszoknak és az ukránoknak, mint az, hogy mától ne haljon meg több ember, és ne omoljon össze teljesen a már előtte is gyenge lábakon álló gazdaság? Ukrajna, mielőtt a háború elkezdődött volna, már 1000 milliárd dollárt bukott, ami közel 40 kecskeméti Mercedes beruházásnak felel meg, mert a potenciális befektetők nem mentek be, akik pedig bent voltak, a háború kockázata miatt kijöttek. Oroszország elvesztette a hírnevét, már senki nem áll szóba velük, a világban orosz könyveket égetnek, orosz sportolókat zárnak ki a versenyekről. Ez generációkon keresztül sokkal több pénzbe fog kerülni az orosz gazdaságnak, mint amennyi gázt és olajat el tud adni. Miért nem akarnak mégsem békét kötni? – tette fel a költői kérdést az MCC diplomáciai műhelyvezetője. Mi, magyarok csak a saját nevünkben, a saját történelmi tapasztalataink alapján tudunk válaszolni erre.

Mi a szülőföldünkön akarunk a saját kultúránkban, a testvéreinkkel békében élni. Anélkül, hogy akár egy regionális hatalom, akár egy világhatalom beleszólna abba, hogy hogyan neveljük a gyermekeinket, mi a magyar nemzeti érdek, és mi hogyan döntünk ezekről.

A magyarok tehát igenis békeszerető emberek – zárta előadását Kiss Rajmund.

A 25. Országos Keresztény Civil Fórum ismét sok tanulsággal szolgált napjaink egyik legaktuálisabb társadalmi kérdéséről, a békéről. A résztvevők szellemileg feltöltődve, a további rendezvényekről érdeklődve hagyták el a Parlament felsőházi termét.

Hojdák Gergely

Fotó: Szennyes Krisztián/vasarnap.hu