Elmúlni látszanak azok a kedélyes idők, amikor fejcsóválva értetlenkedtünk az Európai Bizottság uborkagörbületi fontoskodásain. Legyen szó genderőrületről vagy a jogosan járó EU-támogatások visszatartásáról, Brüsszel az elmúlt években bizony kimutatta a foga fehérjét. Sokak számára az EB minapi rovarrendelete jelentette az utolsó cseppet.
Mi, normalitáspárti magyarok éveken át csak nevettünk a tőlünk nyugatra zajló és mind nagyobb sebességre kapcsoló rovartáplálék-propagandán. Mondhatnánk úgy is, hogy tipikus nyugati liberális bogarasságnak gondoltuk az egészet, mint ahogy a szélsőséges vegánok hentesüzletek elleni orvtámadásai is csak afféle távoli abszurditásnak tűntek. Nagyon sokáig ugyanis úgy festett – és számos tekintetben most is úgy fest –, hogy Közép-Európa társadalmai immunitást élveznek a liberális-baloldali-zöld szélsőségekkel szemben. S bár a minapi budapesti Antifa-terror már egyfajta választóvonalnak tűnik, cselekvőképes hazai bázis hiányában még ez a gyalázatos akció sem lett volna levezényelhető import verőlegények nélkül.
Ami azonban megfelelő társadalmi táptalaj híján képtelen a hazai földben gyökeret verni, az adott esetben könnyedén megvalósulhat külső uniós diktátumok segítségével. Gondoljunk csak azokra a törekvésekre, amelyek európai alapjogként ismertetnék el az egynemű párok házasságkötését, vagy az abortuszt, ami elsősorban a példaértékű lengyel magzatvédelmi gyakorlatot veszélyeztetné. Nagyon sokan ugyanilyen kéretlen beavatkozásként élték meg az Európai Bizottságnak azt a rendeletét is, amely január 24-től a húskészítményekben, tésztaalapú termékekben, olajos magvakban, csokoládékban, rágcsálnivalókban, szószokban és levesekben, sőt még a sörben is engedélyezi a tücsökpor használatát. S bár kevesebb publicitást kapott a sajtóban, néhány nappal korábban a lisztféreg élelmiszeripari felhasználását is jóváhagyta a Bizottság. Az a szó, hogy engedélyezés, azonban nem fejezi ki maradéktalanul Brüsszelnek a rovarfogyasztással kapcsolatos attitűdjét. Az EB ugyanis ez esetben nem semleges félként, hanem elkötelezett támogatóként, sőt propagandistaként viszonyul a kérdéshez: korábbi közleményeiben – a rovarok magas fehérje- és alacsony zsírtartalmára, valamint környezetvédelmi szempontokra hivatkozva – kifejezetten az új étkezési szokásokra való átállásra biztatta az európai polgárokat.
Bár tudjuk, hogy a különféle bogarak a világ számos táján közkedvelt finomságnak számítanak, fogyasztásuk Európában a helyi étkezési kultúrával összeegyeztethetetlen. Ha nem így lenne, a piac tömegesen szolgálná ki rovaralapú készítményekkel az itt élők tíz-, sőt százmillióit, hiszen a technikai lehetőség adott, a marketing pedig már hosszú évek óta intenzíven zajlik. Ám nyoma sincs annak, hogy tömegek állnának sorba az oly sokat emlegetett tücsökcsipszért. Hazánkban – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felmérése szerint – az emberek 70 százaléka teljes mértékben elutasítja a rovaralapú élelmiszereket, azok aránya pedig, akik hajlandóak lennének a rendszeres fogyasztásukra, mindössze öt százalék. S bár vannak, akik kulturális érvként a Bibliára, pontosabban a pusztába elvonuló és ott többek között sáskákkal táplálkozó Keresztelő Szent Jánosra hivatkoznak, éppen ez a böjti példa az, ami a rovarokat a minimalista, kényszerű és csak átmeneti megoldást jelentő étkezésnek a szimbólumává teszi. Mindent összevetve, Európa csúcsvezetése egy senki által nem kívánt, vagy csak nagyon keveseknek kellő étkezési módot akar ráerőltetni félmilliárd emberre. És tapasztalataink szerint ezek a kevesek is jellemzően két falat kövér hús között szeretik ecsetelni a rovarburger előnyeit. (Ami lényegében hasonló ahhoz a felméréssel igazolt jelenséghez, miszerint a vegánok jelentős része alkoholos állapotban minden más csoportnál nagyobb hajlandóságot mutat a húsevésre.)
Persze ha léteznek tudományos érvek a rovaralapú táplálkozás mellett, akkor ezt a diskurzust le kell folytatni – de a legnagyobb nyilvánosság előtt és mindkét oldal részvétele mellett, mivel ez a téma mindnyájunkat érint. A nyílt szakmai vitában pedig azoknak is teret kell kapniuk, akik a rovarfogyasztás potenciális egészségi kockázataira hívják fel a figyelmet. (Tévedésük egyébként mindannyiunk érdeke, hiszen sokkal megnyugtatóbb, ha ez a kérdéskör életünknek csupán a civilizációs és gasztronómiai vetületeit érinti.) Ugyanakkor a nyílt diskurzus célja nem lehet több a puszta tájékoztatásnál: a tradicionális étkezéshez való jogunk akkor sem sérülhet, ha valóban erős tudományos érvek állnak a rovarokkal való táplálkozás ötlete mögött. Ha ugyanis a hagyományos konyha nem jelent közvetlen veszélyt az emberi életre és egészségre – márpedig az emberi civilizáció eddigi története ezt bizonyítja –, akkor az semmilyen módon nem korlátozható. Önmagában nem is a rovaralapú étkezési kultúra térnyerése a probléma, hanem a húsfogyasztás nyílt megbélyegzése, hogy a direkt vagy a közvetett ellehetetlenítés esetleges szándékát ne is említsük.
Aligha neheztelhetünk viszont azokra, akik az egészpályás kommunikációs és jogi offenzíva láttán arra gyanakodnak, hogy a tudományos szempontok érvényesítése helyett itt valójában a civilizációnk egyik bástyáját jelentő étkezési kultúra tudatos lerombolásának a kísérletéről van szó. Figyelembe véve, hogy Brüsszel utóbbi évekbeli ténykedése – a kereszténység alkotmánybeli említésének megtagadásától a tagállamok nyílt zsarolásán át az ukrajnai háború ürügyén folytatott elszegényítő politikáig – nem eredményezett mást, mint az európai önazonosság és életszínvonal drasztikus gyengülését, aligha csodálkozhatunk azokon a szkeptikusokon, akik most épp a rovaralapú táplálkozás kapcsán képtelenek az EU irányában jóhiszeműséget tanúsítani.
Vezesse azonban akár jóakarat, akár doktriner gondolkodás, akár pedig hátsó szándék a rovargasztronómia élharcosait, hazai vonatkozásban az Agrárminisztérium minapi rendeletmódosítása egyelőre megoldani látszik a problémát. Az a tény, hogy a vonatkozó élelmiszerek esetében ezentúl a termék megnevezésére használt betűkkel azonos méretben kell feltüntetni a rovarfehérje-tartalom tényét, teljesül a legfontosabb elvárás: a biztos választhatóság. Mi több, a döntés még azok dolgát is megkönnyíti, akik nem elkerülni, hanem éppen megtalálni szeretnék a polcokon ezeket az élelmiszereket. A lényeg az – Hofi Géza homoszexualitásról szóló poénját idézve –, hogy csak kötelezővé ne tegyék.
Kovács Erik
