Ki tudja, ki az a Karl Lueger? Nagyhatású beszédei szerint a németeket és a szlávokat, e két magasan fejlett népet, a magyarok valóságos rabságban tartják. Úgy véli, hogy minden baj forrása és központja Budapest, amelyet egyszerűen Juda-Pestnek keresztelt el. A magyar kapitalisták kíméletlenül elnyomják a szegény cseheket és németeket. A szabad magyar ember ugyan nagyon rendes, csakhogy a szabad ember Magyarországon már kiveszett. Az országban állami terror uralkodik, az erőszak és brutalitás olyan mértékű, hogy azt Európa már nem tűrheti el. Az uralkodó párt példátlan választási korrupciót űz.

Karl Lueger fenti gondolatait Hanák Péternek Az osztrák és a német vezető réteg magyarságképe a századforduló idején című tanulmánya alapján idéztem fel. Figyelem, nem az ezredfordulóról, hanem a 19. és 20. század fordulójáról van szó. Azaz itt egy újabb bizonyíték, hogy nincs új a nap alatt, hiszen e vádakat nap mint nap halljuk ma is.

Lueger urat nem egészen pontos és semmiképp nem udvarias szóhasználattal labancnak minősítem, s mint ilyen erkölcsileg mai epigonjai felett van. Ugyanis nem a hazáját szidta, hanem minket, míg a terrorról, korrupcióról, választási csalásról manapság a hazai balnak látszó oldal a saját hazája ellen hergeli Európát.

A történet miatt van miért szégyenkeznem, ugyanis Lueger keresztényszocialista volt, s ezt az irányzatot elméletben közel érzem magamhoz. Ám ez Luegerre, a szenvedélyes antiszemitára és magyargyűlölőre nem vonatkozik. Lueger a bécsi Műszaki Egyetem portásának fia volt, jogot végzett és politikai pályát futott be: 1897-től 1910-ig Bécs főpolgármestere volt. Ma már nyugodtan félvállról vehetnénk a véleményét, ha mai magyar epigonjai nem elevenítették volna fel vádjait: az állami terrort, a szabadság hiányát, a korrupciót.

Hanák tanulmánya a Magyar Tudományos Akadémia Magyarország az ezredfordulón című tanulmánysorozatának a Magyarságkép történeti változásai kötetében jelent meg 1999-ben. A kötet maga 500 példányával meg sem próbálhatta befolyásolni a magyar közgondolkodást, pedig nagyon is fontos volna, hogy szembenézzünk a rólunk alkotott véleményekkel. Tarthatjuk ezek jó részét torzképnek, amire a most idézett Lueger is példa, de ismerni két okból is szükséges. A torzkép, a karikatúra olykor épp azért fáj, mert talál. Nekiláthatunk hát a magunk javításához. Ugyanakkor, ha a rólunk alkotott kép torzító, hamis, meg kell próbálnunk a megjavításával. Ebben a műfajban, a pozitív magyarságképp kialakításában pedig hagyományosan rosszul teljesítünk.

Soha ilyen fontos ez nem volt, mint napjainkban, amikor hazánkfiainak fele, szerencsére jóval kisebb fele, a torz tükör tovább-torzításával van elfoglalva, s úgy próbálja megszerezni a politikai hatalmat, hogy befeketíti a többséget. Régen ezt hazaárulásnak hívták. Ma – legalábbis egyesek – progressziónak vélik.

Surján László