Krisztusban szeretett testvéreim, paptestvérek, szerzetesek és világi hívek!

Az ukrajnai konfrontáció teljes körű katonai konfliktussá nőtte ki magát, amely már több ezer emberéletet követelt, aláásta az országok és népek közötti bizalmat és egységet, s az egész világ létét fenyegeti. A hat hónappal ezelőttihez hasonlóan a szent Evangéliumot és az ősi Hagyományt követve szeretnénk megismételni az Egyház tanítását:

a háború soha nem volt és nem is lesz a nemzetek között felmerülő problémák megoldásának eszköze.

„A békével még semmit nem vesztettünk el. A háborúval mindent elveszíthetünk.” (XII. Piusz, 1939)

Ma szívünk telve fájdalommal és a tehetetlenség érzésével, mert szinte semmit sem tehetünk, sőt megfelelő szavakat sem találunk, amelyek döntően megváltoztathatnák a helyzetet, és megakadályozhatnák, hogy továbbra is emberek essenek áldozatul. Testvéreim, veletek együtt figyelmesen hallgassuk a Szentatya kazahsztáni látogatása során elhangzott szavait: „Ne szokjunk hozzá a háborúhoz, ne béküljünk ki azzal, hogy az elkerülhetetlen. Siessünk segítségére azoknak, akik szenvednek, és ragaszkodjunk a valódi béke elérése érdekében tett erőfeszítésekhez. Az egyetlen kiút a béke, és az egyetlen hozzá vezető út a párbeszéd.”

Tehetetlenségünk tudatában imádkozzunk azért, hogy azon felajánlás szellemében éljünk, mellyel Ferenc pápa Ukrajnát és Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta;

legyünk teljes bizalommal Isten iránt, akinek gondja van gyermekeire, és határtalan az ő irántunk való irgalma. Az egyedüli módja annak, hogy így éljünk, ha alázattal eltelt békességszerzők és az igazságosság védelmezői vagyunk oly mértékben, amint ezt tehetségünk és életkörülményeink engedik.

Az Oroszországban meghirdetett részleges mozgósítás sok hívőnket a legkomolyabb erkölcsi döntés elé állította. Tudjuk, hogy bizonyos körülmények között az államhatalomnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy fegyvert használjon, és megkövetelje állampolgáraitól a haza védelméhez szükséges kötelezettségek teljesítését; a hazát katonai szolgálatban becsületesen szolgálók pedig a közjót szolgálják. A fent mondottak mindegyike annyiban jogos, amennyiben a harci cselekmények célja a konfliktus mielőbbi befejezése és az áldozatok száma növekedésének elkerülése (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa 2307–2317).

Végső soron a katonai cselekményekben való részvétel megengedhetőségének kérdése az emberi lelkiismeret dolga, amely „az egyén legrejtettebb magva, és szentély, ahol egyedül van Istennel; az ember mindig köteles engedelmeskedni lelkiismerete biztos ítéletének”. (Uo. 1795, 1800)

Másrészt az Egyház emlékezteti az államhatalmat arra, hogy „méltányosan gondoskodjék azok esetéről, akik lelkiismereti okokból elutasítják a fegyverfogást, hajlandóak azonban az emberi közösséget valamilyen más formában szolgálni”.

(Uo. 2311) Ezt a jogot az Orosz Föderáció Alkotmánya 59. pontjának 3. cikkelye rögzíti, és ennek következetes betartására szólítunk fel.

Ami a katolikus egyház felszentelt papjait és szerzeteseit illeti, hangsúlyozni kell, hogy a legősibb egyházi szabályok és a hatályos nemzetközi egyezmények értelmében számukra egyáltalán nem lehetséges a harci cselekményekben való részvétel.

Minden hívőnk felé megújítjuk a fokozott imára és böjtre szóló felhívásunkat egy igazságos és biztos béke megteremtése érdekében. Arra kérjük a papokat, hogy mutassanak be szentmisét a béke és az igazságosság megőrzéséért, válasszák a kiengesztelődési eucharisztikus imát, valamint a „Békéért és a hazáért” mondott miseszöveget. A hívek könyörgéséhez pedig fűzzenek imaszándékokat a harci cselekmények beszüntetéséért és az emberi életek megőrzéséért.

Pavel Pezzi érsek,
a moszkvai Istenszülő Főegyházmegye metropolitája
az Oroszországi Katolikus Püspöki Konferencia nevében

Forrás: Magyar Kurír