Miután az egyesült ellenzék lényegében megbukott, másképp fogalmazva: a kormánypártok kiütéses győzelmet arattak, egyre többen fogalmazzák meg, hogy másképp, lényegesen nyugodtabban kellene vívni a politikai harcokat. Nemcsak az oroszok által indított háború végét szeretnénk látni, hanem a belpolitikai békét vagy legalább kulturált vetélkedést.
Egyetértek ezzel a vággyal, magam is érzem. De kettőn áll a vásár. Fekete-Győr András frakcióvezetői bemutatkozása nem sikerült. Furcsán veszi ki magát, hogy valaki, aki életében először lesz megválasztott parlamenti képviselő, minden tapasztalat híján azonnal kritizál. Az országgyűlés szerepének kiüresítését kárhoztatta, noha semmi tapasztalata nincs ebben a munkában. Kritikájának lényege: az egyik oldal mindent megszavaz, a másik oldal pedig mindent leszavaz. Fekete, fehér, igen, nem ebben nincs mit tisztelni, ez így nem Országgyűlés – mondta.
Mivel a polgárok egy része a frakcióvezető úrhoz hasonlóan értékeli az országgyűlést, érdemes elmondani, hogy milyen út vezet ahhoz, hogy a kormánypárti képviselő igennel szavazzon a kormány előterjesztésére. A javaslatokat a kormány először a kormány mögött álló frakciószövetség tagjainak mutatja be. A diktátorozó ellenzéki újságírók igen meglepődnének, ha hallanák, milyen éles viták zajlanak le ilyenkor. Egyes törvények esetében a frakciók néhány módosítvánnyal érvényesítik a kritikájukat, máskor akár alapos átdolgozásra is sor kerülhet. Csoda-e, hogy az így kialakult végső szöveget a kormányoldal egyöntetűen támogatja? Azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselő egy kicsit sem fejbólintó, úgy is mondhatnánk, nem gombnyomogató szereplője a törvényhozásnak, hanem társszerzője a törvénynek.
A frakcióvezető úr szerint nem igaz, hogy az elmúlt 12 évben minden kudarc volt. Ebben egyetértünk. Bizakodásra ad okot, hogy elhangzott az ígéret, a Momentum „támogatni fog minden olyan javaslatot, amely Magyarország jövőjét szolgálja.”
Bizakodásunkat azonban nagymértékben csökkenti a tapasztalat: 1990 óta minden új országgyűlési ciklus kezdetén elhangzott valami ehhez hasonló ellenzéki ígéret, amit azonban sietve elfelejtettek a hétköznapokban. Semmi sem mutat arra, hogy Fekete-Győr ígérete megalapozottabb lenne, mint a korábbi hasonló kijelentések. Azért is kételkedhetünk az ígéret őszinteségében, mert a frakcióvezető úgy kárhoztatja az országgyűlés szerepének kiüresítését, hogy felelősséget finoman bár, de egyértelműen a kormányoldalra hárítja. Mi ezt fordítva látjuk. Az ellenzék érdemi vita, párbeszéd helyett vásári komédiába sem illő jeleneteket mutatott be a parlamenti ülések alatt. Nincs jele Fekete-Győr felszólalásában annak, hogy ezektől elhatárolódna. Ráadásul folytatja az a módszert, hogy nem bizonyított vádakat tényként kezel, és ha valamely tény nem illik bele az általa elképzeltekbe, azt elhallgatja. Általánosságban célozgat a korrupcióra, de nem említi meg a kormány korrupció ellenes lépéseit, például hogy a korrupció gyanújába keveredett államtitkár ellen eljárás indult, hogy egyes korruptnak tűnő köztisztviselők ellen nem az ellenzékiek, hanem a bűnüldöző szervek léptek fel a közelmúltban.
A frakcióvezető rövid felszólalása még számos hibát, tájékozatlanságra utaló kijelentést tartalmazott, de sem a Momentum politikai súlya, sem a felszólalás jelentősége nem indokolja, hogy túlzott részletességgel elemezzük a kérdést. A beszéd belső ellentmondásaira egyébként már Dömötör Csaba államtitkár a parlamenti ülésen is rámutatott. Egy gondolatkört azonban mégis érdemes megtárgyalni. „Történelmi tragédia, hogy a magyar nemzet és Magyarország határai nem esnek egybe. Ezért történhetett meg, hogy a múlt héten orosz bomba hullott magyarokra Kárpátalján.” Az első mondat Orbán Viktort idézi, akár még örülhetünk is, hogy ebben egyetértünk. Hiteltelen azonban ez a kijelentés, mert nem határolódott el a frakcióvezető úr azoktól a Momentum akcióktól, amelyben a magyar államhatáron kívül élő magyarok politikai érdekei ellen léptek fel. Legalább valami olyasmit kellett volna mondania, hogy a nemzeti egység jegyében a jövőben ezen a téren örömmel együttműködik majd a kormánnyal. Efféle kötelezettségvállalás, fordulatot jelentő üzenet nem hangzott el. Elhangzott viszont egy érzelmes mondat: orosz bomba hullott magyarokra. A bombák emberéletben szerencsére nem tettek kárt. A támadás célja a vasút volt, gátolva ezzel egy esetleges fegyverszállítást Kárpátaljáról a harctérre vagy a kikötők blokádja miatt felhalmozódott gabona kiszállítását Európa más területeire. Volóc azonban, amit a támadás ért, nem magyarlakta vidék, Fekete-Győr viszont a magyarokra hulló bombáról beszélt. Volóc ruszin falu, volt ugyan valaha magyar és német kisebbsége, de már az 1999-es felmérés sem talált ott magyarságot. A ruszin élet is épp oly érték, mint a magyar vagy bármilyen más etnikumé, de nem magyarok lakta térségben magyarok veszélyeztetését emlegetni tudatlanság vagy tudatos hangulatkeltés. A következő mondat jelzi, hogy ez utóbbiról van szó: „Szintén tragédia, hogy 32 évvel a rendszerváltozást követően a magyar államvezetés önkéntes túsza Oroszország diktátorának.” A Kárpátalján élő magyarok csak mint valamiféle biodíszlet szerepeltek a beszédben, hogy az egyéként hamis, igaztalan, és a kampányban már tévedésnek bizonyult putyinozást érzelmileg alátámasszák. Arról nem is beszélve, hogy az energiafüggőség és a trianoni veszteség egymással egybe nem vethető gondot jelentenek.
Az országgyűlés egyrészt politikai csatatér, másrészt az ország jövőjét formáló szentély. E két ellentétes feladatot akkor tudja ellátni, ha a politikai csatát világos és minden résztvevő által követett szabályok megtartásával, az ellenfelek emberi méltóságának tiszteletben tartásával vívják. Azzal a reménnyel kezdtem elolvasni Fekete-Győr András felszólalását, hogy ennek legalább a nyomait felfedezhetem benne. Ítélje meg az olvasó, hogy az én hibám-e, hogy ez nem sikerült.
Surján László,
a KDNP tiszteletbeli elnöke
