Kellő távolságban vagyunk a választástól. Az érzelmek csillapodnak, megkockáztathatjuk az elemzést. Igaz, hogy ezt már sokan megtették, ki szakmai szemmel, ki azon melegében, örömmámorban, vagy letaglózva. Az én nézőpontom körön belül van, ha nem is a centrumban.
Ki kell mondanunk: a győzelem megérdemelt volt, két okból is. Az elmúlt évek teljesítménye az egyik. A sikernek ez szükséges, de nem elégséges feltétele. Kell hozzá a másik is, a profi kampány (ennek erejét növeli, ha az ellenzéké amatőr).
A kampány akkor eredményes, ha a tábor egységes, motivált és jól mozgósított.
A mozgósításhoz szakszerűen irányított munkatársak és önkéntesek is kellenek. A kormánypártoknál ez rendben volt. A Bajnai-féle mozgósítás személyeskedése álságosnak bizonyult, nem jött be. A tábor motiváltságát biztosította a két oldal irányvonala közötti jól látható, és jól láttatható különbség, illetve az a tény, hogy a kormányképesség az egyik oldalon bizonyított, a másik oldalon meglehetősen kétséges volt. A baloldali szavazókat erősen frusztrálta az egység hiánya. Ez egyértelmű következménye volt az ellenzéki struktúrának. A közös célt és víziót – ha volt ilyen egyáltalán – elnyomta az egyéni és csoport érdek. Messziről látszott a széthúzás. A kormányoldal egységes és fegyelmezett volt. Tudom jól, a kampányban nem könnyű lemondani az egyéni gondolatokról, és csak a közös mondanivalót ismételni. A FIDESZ-KDNP-ben a főnöktől az önkéntesig mindenki tartotta az irányt. Szövetségünknek határozott vezetése van, amire az ellenzék sokszínű érdekegyeztető testülete nem képes. És van fegyelmezett csapat, aminek kemény magja az évtizedes bajtársi közösség. Mindez biztosítja, hogy az üzenet jól szóljon. Persze annak megfelelőnek, vagyis világosnak és egyszerűnek is kell lennie. A kormányoldalé ilyen volt, jó példa erre az orosz-ukrán háborúra adott válasz. Sikerült jól megfogalmazni a kormány többéves tevékenységének prioritásait is. Az ellenzéki üzenet viszont üres volt, kimerült az Orbán-gyűlöletben. Miniszterelnök-jelöltjük magára hagyottan szólózott. Szövege átgondolatlan és ellentmondásos volt. Személye még két kérdést is felvet. Az előválasztási rendszer használhatóságát, és azt, hogy Karácsony Gergely visszalépése mennyiben járult hozzá az összefogás súlyos vereségéhez.
Az üzenet hatékonyságának technikai követelményein túl, fontos feltétele a hitelessége. Ennek hiányában az legfeljebb ügyes blöffölés lesz. Ezt pedig a választó előbb-utóbb megérzi. A jelenlegi választásban a két miniszterelnök-jelölt személye és szavai látványosan igazolták mindezt. Orbán Viktor gondolkodása és tettei mindenki előtt világosak, amivel lehet egyetérteni, vagy akár egyet nem érteni, de azt mondani, hogy szavai nincsenek ezzel összhangban, nem lehet. Márki-Zay Péter egyik kijelentését cáfolta a másikkal. Az a félő, hogy az átlátszó cáfolatot maga is elhitte.
Ha már a személyeknél tartunk, ne hagyjuk ki Gyurcsány Ferencet sem. Ő az igazi hatásvadász blöffölő, akinek nincs állandó irányvonala és elkötelezettsége. Azt viszont, hogy egy tehetséges ember – mert ez tagadhatatlan – hogy tud ilyen gyalázatosan kormányozni, nem értem. Érdekes, hogy a választók néha gyorsan felejtenek, máskor meg alig. Ez utóbbi igaz Gyurcsányra is. Ezért aki vele szövetkezik, hordozza a Gyurcsány-bélyeget (különösen akkor, ha a másik oldal ezt eredményesen tudatosítja).
A kampánynak nemcsak főszereplői vannak, hanem számos képviselőjelöltje, köztük 106 nyertes és sok vesztes. Aki győzött, ünnepli magát, aki vesztett, magyarázatot keres. Jó, ha mindnyájan tudják, nem igazán rajtuk múlik. Magam kétszer veszítettem és biztos voltam, hogy ott ebben a mezben nem lehet nyerni. Máskor ötször nyertem, és örömömben majd elfelejtettem, hogy ott ebben a mezben nem lehet veszíteni. Minden szereplő közül talán az aktivisták érzik át leginkább érdekmentesen a közös örömöt és bánatot. Köszönet illeti őket.
Harrach Péter
