A teremtésvédelem nemcsak a környezetről, hanem a teljes teremtett világról, tehát az emberről is szól.

Sok hang szól ma veszélyeztetett környezetünk védelmében. Közöttük egyre erőteljesebb az egyházak teremtésvédelemről szóló szava, aminek sok közös vonása van a többivel, hiszen a probléma közös. Van azonban két lényeges különbség is. Egyrészt a címben szereplő radikalizmus. Mivel elvi, vallási megközelítésről van szó, itt nem sok tér marad a megalkuvásra késztető – közjótól független – gazdasági-politikai kényszereknek. Másrészt

a teremtésvédelem nemcsak a környezetről, hanem a teljes teremtett világról, tehát az emberről is szól.

Annak teljes valójáról, beleértve az egyéni és társadalmi életét szabályozó törvényszerűségeket is.

Végül is mi a teremtésvédelem, és mi nem? Nem az aktuális problémára adott alkalmi válasz, hanem az egész teremtett világ iránti mélységes tisztelet, és az ebből fakadó felelős magatartás, vagyis a keresztény életforma fontos eleme. Az ember tehát nemcsak része a teremtett világnak, de abban sajátos szerepe van, vagyis felelős gazdája is annak. Erre alkalmassá személy mivolta teszi, amivel a földi világban egyedül rendelkezik.  Méltósága egyetemes, személyisége egyedi és pótolhatatlan.

Értelme, szabadsága, önreflexióra való képessége, a többi élőlény fölé emeli. A felelős gazda szerepet a „műveljed és őrizzed”  parancsa adja, ami persze egyúttal ajándékba kapott lehetőség is. Lehetőség arra, hogy alkotóképességével élve gazdagítsa ezt a világot, de úgy, hogy közben megőrizze annak szépségét és épségét. A teremtésvédelem tehát nem felirat a természetvédelem, környezetvédelem, fenntartható fejlődés, vagy klímavédelem köntösén, hanem átfogó szemlélet, egy életforma része, ami most különös figyelmet kapott. Keresendő pedig az egyházak megnyilatkozásaiban. Most arra van lehetőségünk, hogy ebből a gazdag anyagból a fontosabbakat kiemeljük.

VI. Pál pápa már 1972-ben üzenetet küldött az ENSZ stockholmi környezetvédelmi konferenciájára, amelyben megfogalmazott egy keresztény alaptételt:

„A teremtés mindenkié, az ember feladata pedig annak gazdagítása”.

Három évvel később, a Református Egyházak Világszövetsége nairobi nagygyűlésén, a globális környezeti hanyatlás és a tömeges éhezés együttes kezeléséről nyilatkozott. II. János Pál pápa fellépésével nagy hangsúlyt kapott a hivatalos egyházi megnyilatkozásokban a teremtés védelme.

A Redemptor hominis kezdetű enciklikájában megfogalmazza a teremtésvédelemről szóló keresztény tanítás lényegét: „A Teremtő úgy akarta, hogy az ember közösségben éljen a természettel, mint értelmes és nemes ura, mint örzője és nem mint garázda birtokosa.” A Laborem exercens kezdetű enciklikájában már egy új gazdasági rend kialakításának szükségéről szól. 1986-ban, Assisi Szent Ferenc születésének 800. évfordulóján, Gubbióban a világvallások képviselői már felvetik a fejlődés fogalmának átértelmezését. A pápa a „Sollicitudo rei socialis”-ban kimondja, „az igazi fejlődés erkölcsi természetű. A fogyasztói társadalom pocsékol és termeli a hulladékot. A fejlődés legfőbb akadálya a profit-éhség és a hatalomvágy.” Ezzel szembeszáll a „haladás” mítoszával.

Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka nevéhez fűződik a vallások és a tudomány 150 képviselőjének találkozásából született „patmoszi javaslatok” néven ismert dokumentum. Ezt követte az ún. Velencei Nyilatkozat, ami a két nagy egyházi méltóság, II. János Pál pápa és Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka közös megnyilatkozása a környezeti etikáról. Ebben kimondják: „A teremtés tisztelete az emberi élet és méltóság tiszteletéből fakad.” Az életformánk megváltoztatását javasolják. Tegyük hozzá, ez a probléma kezelésének, vagyis a környezeti katasztrófa megelőzésének kulcskérdése.

A hazai legjelentősebb egyházi megnyilatkozás a teremtésvédelem kérdésében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2008-ban született „Felelősségünk a teremtett világért” címet viselő körlevele

kimondja, a környezeti válság okozója az emberi tevékenység.

Szól a biodiverzitásról, ami valóban a teremtésvédelem egyik hangsúlyos kérdése. A víz és a levegő tisztaságáról, az éghajlat változásáról, az erőforrásokkal való gazdálkodásról és nagy hangsúllyal a javak igazságtalan elosztásáról. Különbséget tesz az emberközpontú és az utilitarista gazdaság között. Az előbbi a közjót szolgálja, az utóbbi az önző haszonelvűséget képviseli.

Kétségtelenül a legátfogóbb és leggyakorlatiasabb egyházi megnyilatkozás a 2015-ben született Laudato sí-kezdetű enciklika. Hosszasan elemzi a „selejtezés kultúráját”, beszél a világméretű egyenlőtlenségekről, újból megfogalmazza a teremtésvédelem egyetemes jellegét, szemben a leszűkített ökocentrikus gondolkodás egyoldalúságával. „Az igazi ökológiai megközelítés mindig szociális megközelítéssé is válik.” Többször hangsúlyozza, hogy

a teremtésben minden összefügg mindennel.

A környezeti ökológián kívül megemlíti a gazdasági és szociális ökológiát is.

A Ferenc pápáról kialakult egyoldalú képpel szemben olvashatunk kulturális ökológiáról is, amelyen a hagyományos helyi kultúrák megőrzését és ápolását érti. „Egy kultúra eltűnése is lehet legalább olyan súlyos, vagy még súlyosabb, mint egy állat-, vagy növényfaj kipusztulása.” A mindennapi élet ökológiája pedig a nagyvárosok élhetőségéről szól. Beszél az emberi élet szerves részét alkotó munkáról is.

Végül tegyük fel a kérdést, mit tett hozzá a teremtésvédelmi megközelítés a világ egy sürgető problémájának megoldásához?  Mindenekelőtt azt, hogy az egészet és nemcsak a részt nézi, hogy az ember felől közelít, aki a probléma okozója és lehetséges gyógyítója, hogy megfogalmazza az emberi felelősség forrását is.

Harrach Péter

Forrás: Mandiner.hu