Mindig fenntartással fogadom a napi sajtó tudományos híreit. Most mégis figyelemre méltónak tartok egy szerbiai vizsgálatot, amit a vajma.info közvetített számomra. A mai Magyar Hírlap is közölt egy rövid hírt Szerbiából, miszerint tízezer emberen vizsgálták a különféle oltások hatékonyságát. Úgy tűnik nekem, hogy a Vajdaság Ma portál egy másik felmérés elemzését közli, a Blic napilap alapján. A kutatást Kragujevacon, az egykori szerb fővárosban végzik, és 28.630 vakcinázott és több mint 100.000 nem vakcinázott pácienst foglalt magába.

Azt vizsgálták, hogy a különféle védőoltások felvétele után milyen eséllyel kerül valaki kórházba, kap-e tüdőgyulladást, vagyis a védőoltást fel nem vevőkhöz képest hogyan alakulnak a megbetegedési statisztikák. A nem oltottak között 8,11 százalékos volt a megbetegedés aránya, míg az egyszer oltottaknál 2,03; az újraoltás után három héttel pedig csak 0,57 százalék.  

Az oltott 28.630 személy közül az újraoltást követő 3. hét után csupán 6-an kerültek kórházba.

Mivel nem tudományos közleményről van szó, számos kérdés nyitva marad, és az újsághír maga is előzetes eredményekről szól. Ezek nem találtak érdemi eltérést a különféle oltóanyagok (Pfizer, AstraZeneca, Sinopharm Szputnyik V) hatékonyságában. Nagyobb esetszám után talán megállapítható valamekkora statisztikailag értékelhető különbség, de különösebb jelentősége ennek sem lesz, hiszen az oltottak megbetegedési aránya mindössze 1-2 százalék körül alakult.

Tisztábban fogunk látni, ha hasonló vizsgálatokról több országból kapunk híreket, és magukat a vizsgálatokat szaklapokból ismerhetjük meg. Két következtetést azonban megengedhetünk magunknak:

1. Érdemi védettségre a második oltást követő 2-3 hét után számíthatunk, tehát a beoltottak ne érezzék magukat úgy, hogy nincsenek veszélynek kitéve-
    
2. A védettség mértéke ugyan soha nem száz százalék, de lényegében mindegy, hogy melyik oltóanyagot kaptuk meg.

Ezek után arra a kérdésre, hogy érdemes-e beoltatni magunkat, vagy sem, csak egyetlen értelmes felelet adható: igen.

Talán nem felesleges a fenti tapasztalaton alapuló okfejtést keresztény szemmel is alátámasztani. A Tízparancsolat tömören fogalmaz: Ne ölj! Ezt a tömörséget azonban érdemes „aprópénzre váltani”, ezáltal tágabban értelmezni, mint a gyilkosság tilalmára. Az egyik irányban a tágítás azt jelenti, hogy már a gyilkosságra vezető indulatokat is féken kell tartani, tehát szóban megtámadni, gyűlöletet kelteni a másik ellen szintén tilalom alá esik. A másik irányú tágítás pedig a magam életéről szól, és nemcsak az öngyilkosság tilalmáról, hanem az egészség védelméről is. Felekezettől függetlenül egyetérthet mindenki a Heilderbergi Káté megfogalmazásával: „saját magamban se tegyek kárt, se vakmerően ne rohanjak veszedelembe”. Aki nem engedi beoltatni magát, kétszeresen is vét az V. parancs ellen. Megbetegedése esetén terjeszti a járványt, tehát mások életét veszélyezteti, és vakmerően kockáztatja a sajátját.

A mai ember nem szereti, akár mondhatjuk úgy is, nem tűri, hogy parancsolgassanak neki. Ezért önkéntes az oltás, holott a közjót szolgálná, ha kötelező lenne. Ám mivel a járvány terjedését minden bizonnyal 60-70 százalékos átoltottsággal le lehet fékezni, az államnak nem kötelessége, csak lehetősége, hogy kötelezővé tegye a vakcinációt. Ez azonban nem vonatkozik ránk, egyes emberekre. Nekünk morális kötelességünk a védekezés. A józan ész és a szerbiai vizsgálatok eredménye alapján minden vallási megközelítés nélkül is erre következtethetünk.
Félsz a szövődményektől? Minimálisak. A félelem, mint a harag, rossz tanácsadó. Oltakozzál bátran.

Surján László