Facebookon jött szembe velem ez a kép, és egyre terjed jobboldali-keresztény csoportokban. Valakik a pólójuk hátán hirdetik, hogy őket a Boldogságos Szeplőtelen Szűz közbenjárásában a Szentháromság oltalmazza, nem a vakcina. Mi is itt a helyzet? Az oltáskérdés hitkérdés lenne?

A póló egy áldilemmát tár elénk: oltatsz vagy hiszel?

Az áldilemma lényege a szembeállítás két alapvetően nem szemben álló lehetőség között, így csikarva ki döntést. Tényleg, akit a Szentháromság oltalmaz, az nem oltat? Mindkettő nem védhet minket? Ha a vakcinára igent mondtunk, Istenre már nem mondhatunk? Dehogynem… A két tényezőt felesleges kijátszani egymás ellen.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a valódi ok általában nem annyi, hogy „á, engem Isten oltalmaz, nekem nem kell oltás”, ez inkább csak elfedi az egyéb szempontokat. „Túl hamar lett ez kifejlesztve…”, „nem ismerjük a mellékhatásokat”, „az oltás után is sokan megbetegedtek”, „az oltás csak megosztást generál”, „valakinek jó pénz ez az egész…”, „a védettségi igazolvány diszkriminál”, „aki oltat, csak felül a propagandának”…

Mikor még csak fejlesztés alatt állt a vakcina, sokan azt hittük, hogy ez a társadalom közös ügye lehet, megoldás egy életveszélyes vírusra; meglepődve tapasztaltuk, hogy ez is széthúzás tárgyává válhat. A baloldalon elindult a vakcinák rangsorolása, és az oltatásból kisvártatva politikai kérdés lett. Virológussá avanzsált boldog-boldogtalan, a tudósok és orvosok érvei eltörpültek a saját, szubjektív vélemények mellett – amelyek megalkotásakor talán fel se tudjuk mindig mérni, milyen hatásnak, milyen befolyásnak engedtünk.

Keresztényként azt hiszem, általánosságban két végpont között feszül a skála: „Segíts magadon, Isten is megsegít”, és „mindenben Istenre hagyatkozom”. A „Segíts magadon…” mondás mögött én mindig az egyedül döntő, de Istent mintegy mágikus háttérként beszámító ember képét láttam. Nem sejtet igazi kapcsolatot, inkább csak azt a vágyat, hogy egy transzcendens felsőbbség erősítsen meg, bármit is teszünk.

Az Istenre hagyatkozás ezzel szemben maga a keresztényi cél; a kapcsolódás, egyesülés, melyben Isten akaratával tökéletesen egyezőn, lényegében abba foglalva élünk. De vajon hányan mondhatjuk el magunkról, hogy már itt tartunk, és hogy az oltással szembeni döntésünk egyenesen Isten minket illető akarata? Nem lehet, hogy amikor nem oltatunk, igenis mi hoztunk döntést, őt pedig belerángatjuk, abba a hitbe ringatva magunkat, hogy a megbetegedés kockáztatása a ráhagyatkozásunk jele? Meghagyjuk még Istennek a cselekvési szabadságát, amikor vakmerőn fejest ugrunk ebbe a kockázatba…? (Van erre egy teológiai szakszó: istenkísértés.)

Úgy vélem, a hit szép bizonyossága az, ha nem féltünk, mikor még nem volt vakcina. Ha úgy tudtuk venni, hogy úgyis Isten kezében vagyunk, bármi lesz velünk, és a halál nekünk különben sem végpont. Tanúságtétel volt, mikor Giuseppe Berardelli atya átengedte másnak a rá váró lélegeztetőgépet, nem kapaszkodott körömszakadtáig a földi életbe.
De vajon mi a jézusi most, hogy már van vakcina? Ha magunkat nem is féltjük, arról sem feledkezhetünk meg, hogy a döntés nem csak rólunk szól. A családunkról, környezetünkről, ismeretlenek sokaságáról is, akikkel az élet összesodor, és akik talán még nincsenek felkészülve a halálra.
 

Mit mond az egyház?

A döntésben segítséget jelenthet, hogy a kérdésben a Hittani Kongregáció is állást foglalt. „Az oltás általában nem erkölcsi kötelezettség, és ezért önkéntesnek kell lennie. Etikai szempontból az oltás erkölcsi elkötelezettsége nem csak az egyén saját egészségének a védelme, hanem a közjó biztosítása is.” A Pápai Életvédő Akadémia állásfoglalása szerint „az összes klinikailag ajánlott vakcina tiszta lelkiismerettel alkalmazható, ezeknek a vakcináknak a felhasználása nem jelent semmiféle együttműködést az önkéntes abortuszokkal. Azzal együtt, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy az előkészítése során semelyik vakcina ne legyen kapcsolatban esetlegesen abortuszból származó anyagokkal, hangsúlyozni kell, hogy az oltás vétele erkölcsi felelősség, hogy ne sodorjuk súlyos veszélybe a gyerekeket és általában a népesség egészségét.”

Az oltással kapcsolatos morálteológiai szempontokat Papp Miklós veszi sorra itt és itt. Véleményéből idézünk: „(…) a vakcinák során is nem csoda, ha vannak viták az Egyházban, s ez jó, mert a morál területe már csak ilyen. Ám az elfogadhatatlan, ha súlyos, életet érintő kérdésekben egyesek az ellenvéleményüket egyenrangúnak tartanák a Tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció, a Pápai Életvédő Akadémia tanításával. A Tanítóhivatal joggal várja el »az értelem és az akarat« bizalomteljes meghajlását, melyet nyomatékosít a tanítóhivatali folytonosság, hiszen e téren többször is egybevágó, több pápa kormányzása alatt és több bizottságtól is ugyanazt halljuk. Az Egyház joggal várja el, hogy a saját lelkiismeretünket ehhez igazítsuk, és joggal várja el, hogy mások lelkiismeretét ne zavarjuk össze.”Sakona Réka
.

A fotó eredetije: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10158313828692934&set=a.1015014…