Valamikor a XIX. században tanult emberek kiötlötték, hogy a mesék a gyerekeknek szólnak, nekik kell felolvasni őket. Pedig ha akkor megkérdeznek egy falusi embert, megmondta volna, hogy a meséket mindenkinek mesélik, és a céljuk semmiképp sem jó és rossz örök harcát felidézni, ahogy ma láttatni szeretik – annál sokkal mélyebbre vezetnek.

A mai formájában sok varázsmese (más néven tündérmese) magán viseli az etikai világkép nyomait; érdemes megkeresni az eredeti formájukat, és úgy olvasni őket, hogy eljussunk a velejükig – igaz, hogy sokszor a moralizáló felszín alatt is felsejlik az eredeti tartalom. De a mesék nemcsak abban segítenek, hogy régi korok gondolkodását megismerjük, sokkal inkább, hogy saját magunk jobb megismerésében és krízisek feloldásában legyenek útmutatóink.

A történeti megközelítés már a huszadik század első felében teret kapott. Vlagyimir Propp A mese morfológiája című könyvében végigvette az általa ismert összes orosz varázsmese strukturális ívét, A varázsmese történeti gyökerei című művében pedig az egyes cselekményelemek alapjait igyekszik feltárni. Jó példa módszerére a vasorrú bába (baba jaga) alakjának elemzése, aki minden nemzet népmeséiben hasonló jegyeket visel; Propp részletesen foglalkozik vele mint korokon átívelő, archetipikus jegyeket magában hordozó mitikus képzettel. Megfelelteti többek között a német Holle anyóval, aki a havazást irányítja, az eszkimók víz alatti állatokat uraló és a dolgánok tenger fölött rendelkező úrnőjével. Hímnemű jagának tekinti Polüphémoszt az Odüsszeiából, de azt az erdei varázslót is, akihez egyes mesékben fiukat küldik a szülők, s ő egy, három vagy hét év alatt mágikus képességgel bíró hőssé neveli őket. A jaga tehát szervesen kapcsolódik a serdülő fiúk beavató szertartásához – vagy inkább a rítus az, ami ugyanaddig a gyökérig megy, mint amit a jaga képvisel, a Nagy Anyáig, aki az élet-halál-élet ciklust hordozza magában. Bár a jaga asszony és anya, nem ismeri a házaséletet, sosincs férje, mindig öreg. Hatalma alá tartoznak az állatok, de egyes orosz mesék tanúsága szerint a szelek, sőt a nap is. A hős, aki tyúklábon forgó szűk házába betér és az ételéből eszik, magába a halál birodalmába száll alá – enélkül, és az erő nélkül, amelyet ezzel bizonyít, nem is lenne képes elvégezni a küldetést, amelyet a mese folyamán el kell végeznie.

Az, hogy a beavatás részét képező kínzást a mesében átfordítják – végül, mint a Jancsi és Juliskában, a gonosz boszorkány megkínzásába és megölésébe –, jóval későbbi konstrukció akkorról, amikor a mesélők már nem emlékeztek rá, hogy a vasorrú bába népük totemősét is megtestesítette, aki a fiatalokat meghalni és feltámadni (vagyis felnőni) segítette.

Ugyanígy veszett el az a tudás is, amely mellett nem szorult magyarázatra, hova megy a hős, mikor a kútba vagy az égig érő fa gyökere alá leereszkedett, vagy mikor az égig érő fára felmászott.

A pszichológia létrejöttével igen hamar elindult a mesék lélektani elemzése is. Ebben igazán a jungiánus vonal jeleskedett a mesék és álmok archetipikus vizsgálatával. Mai nyelvünkre lefordítva veszik végig a pszichológus szerzők a – ma is aktuális – kríziseket, amelyeken egy-egy mese módszeresen átvezeti a hallgatóját. „A mesékben gyógyító erő lakozik – fogalmaz Clarissa Pinkola Estés. – Azóta nagy hatással vannak rám, amióta az elsőt hallottam. Hatalmuk van felettünk, noha nem követelik meg, hogy bármit is tegyünk, cselekedjünk, bármik is legyünk – csak meg kell őket hallgatnunk. A mesékben megtaláljuk az elveszett pszichikus késztetésünk visszaszerzéséhez és helyreállításához szükséges orvosságot. A mesék keltik életre azt az izgalmat, azt a szomorúságot, azokat a kérdéseket, vágyakat és magyarázatokat, amelyek spontán módon hozzák felszínre az archetípust (…) Segítségükkel megértjük, hogy szükségünk van a mélyen eltemetett archetípusra, s hogy rátaláljunk a felszínre hozásához segítő módokra.”

Az archetípusok ősképek, amelyek végigvonulnak minden nép mitológiáján – egészen a mi tudattalanunkig. Általános jellegüket jól mutatja, hogy a varázsmeséktől elszakadt mai ember is megtalálja a maga mítoszait, vegyük csak a Star Wars- vagy a Marvel-univerzumot. Igazán sikeressé vált történetek mélyén mindig ott találjuk a nagy archetípusokat.

A legelemibb módon viszont a legrégibb mesék tükrözik őket; mindegyik felfejthető egy egyén belső fejlődési útjaként, a szereplőket különböző lélekrészeinknek feleltetve meg. A halász meg a felesége című mese egy depresszivitásba szűkült házasságot ugyanúgy megmutathat, mint egy egyén belső konfliktusát, aki nem képes felismerni az életébe jövő új, produktív lehetőséget (a csukát) – sosem teszi fel a jó kérdést, hogy mivel válthatná meg a halat, inkább a határtalan (realitást nélkülöző) kívánságok mohóságába merül. De ez kivetíthető a modern emberre is, aki gyakran összetéveszti a birtoklást az élménnyel, a hatalmat a termékeny kapcsolattal. A bölcs Vaszilisza női beavatásmese, amely a tudatosodás lassú folyamatának pszichés lépéseit veszi sorra. Az intuíció a baba jaga – az Ősanya – jóvoltából egyre mélyül, mígnem a puszta tekintetével hamuvá égeti a psziché negatív aspektusát. A lélek képessé válik saját erejének birtoklására és elismerésére, és ezzel együtt úgy formálni életterét, hogy az őt építő közeggé lehessen.

(Sok más példát lehetne hozni, de sokkal inkább érdemes behatóan foglalkozni az elemzésükkel.)

Az, hogy a varázsmesék a psziché mélyéig vezetnek, nem jelenti azt, hogy ne lennének gyerekeknek valók. Ők még ösztönösebben értik az archetípusok nyelvét, így egy (általuk sokszor kért) mese képes őket úgy is gyógyítani, hogy senki sem elemzi. A mesék kegyetlenségei nem úgy hatnak rájuk, mint egy vizuális inger, annyit fognak fel és képzelnek el belőlük, amennyivel meg tudnak birkózni.

Sohasem késő elindulni ezen az úton, megtalálni a saját meséinket, amelyeket a lelkünk akkor is ért, ha tudatosan felfejteni nem tudjuk. Sokéves belső konfliktusainkat oldhatják föl, elindíthatnak a fejlődés olyan útjain, amelyeket elképzelni se tudtunk volna.

Hojdák Annamária

Forrás:

Estés, Clarissa Pinkola, Farkasokkal futó asszonyok, Bp., Édesvíz, 2017.

Franz, Marie-Louise von, Az árnyék és a gonosz a mesében, Bp., Európa, 1998.

Kast, Verena, Férfi és nő a mesében – Lélektani értelmezések, Debrecen, EuroAdvice, 2002.

Propp, Vlagyimir Jakovlevics, A mese morfológiája, Bp., Osiris-Századvég, 1995.

Propp, Vlagyimir Jakovlevics, A varázsmese történeti gyökerei, L’Harmattan, 2006.

Képek: Daria Hlazatova, Magyar népmesék sorozat, Jankovics Marcell: Fehérlófia, Ivan Bilibin illusztrációja A bölcs Vasziliszához