„A mi úgynevezett marxista, valójában sztálinista történetírásunk azért nem szerette a „mi lett volna, ha…” kérdés felvetését, mert az a jelennel való elégedetlenséget és a jövő útjainak fürkészését is jelentette. És hogy miként, arra a gyulafehérvári püspökséget alapító Szent István értékelése is példa. Elekes Lajos az 1960-as években arról értekezett, hogy István hittérítő tevékenysége biztosította népünk a fennmaradását, mire Molnár Erik kioktatta, hogy a termelőerők fejlődése az első, a kommunizmus korszakában a népek végül is egybe fognak olvadni, a haza pedig hamis tudatforma.” Miskolczy Ambrus: Gyulafehérvár (Rubicon 2021/10-11)
Ma két olyan irány is létezik, amelyek a népek egybeolvadása felé mutatnak. Az egyik az Európai Unió szövetségi állammá alakításának terve, ami a nemzeti szuverenitás fokozatos elvonásával jár, a másik a bevándorlásnak, – akár az illegális bevándorlásnak is – szinte alanyi jogként kezelése. Mindkettő a baloldali pártok programja.
Amíg a szovjet szuronyok jelenlétének tudatában éltünk, nem volt nehéz ezeket az eszméket terjeszteni, bár néhány gátlástalan, hataloméhes karrieristán kívül aligha hittek sokan a molnárerikek kioktatásának. Nyugaton (még) nem áll rendelkezésre erőszak az eszme terjesztésére, következésképp a folyamat lassú. De lassú víz partot mos, ez a leplezett, kis lépésekre tagolt nyomulás eredményesebb, a nemzet jövője szempontjából veszedelmesebb.
Hogy a világforradalom hívei miért harcolnak a nemzet fogalma ellen, azt a német nemzeti felsőbbrendűség Hitlerhez köthető botrányos rémtetteinek az ellenhatásaként értékeltem. De alighanem tévesen, mert ezek az elemek már korábban is jelen voltak a baloldali gondolkodásban, és ma is itt vannak. A szovjet rubelen 1919-ben az oroszon kívül még hat nyelven olvasható volt a Kommunista Kiáltvány zárómondata: Világ proletárjai, egyesüljetek. De nem egyesültek. A jelszót végül a pénzről is levették. Bár a mozgalmi jelleget már elvetették, ma is egy nemzet nélküli világ felé haladnak, igaz lassan, okosan… A kommunizmus nem vész el, csak átalakul.
Surján László
