Szent Cuauhtlatoatzin Juan Diego (1474-1548). Ünnepe: december 9.
Minden szentté avatásnak van üzenete, de nem mindig könnyű megfejteni. Mit kezdjünk például egy a XV. században született mexikói indiánnal? Kaphatunk-e sok ezer kilométeres és öt évszázados távlatból is használható üzenetet? Szent II: János Pál mégis fontosnak tartotta példaképül állítani elénk ezt az embert, akiről elég keveset tudnunk.
Cuauhtlatoatzin (Beszélő Sas) 1474-ben született, földműves volt. Három évvel azután, hogy Cortez véres, durva háborúban elfoglalta az azték fővárost, ez az ötven éves férfi feleségével együtt keresztény lett. Ekkor kapta a Juan Diego nevet. A hódítók kegyetlensége ellenére felismerte Krisztus szeretetét. Ezért számunkra a megbocsátás jelképe is lehet, amire, bár Európában most nincs háború, ma is nagy szükségünk van. A nemzetek közötti feszültség itt van velünk a Kárpát-medencében. Trianon. Horvát – szerb konfliktus. Problémáink kiengesztelődés nélkül nem rendezhetők.
Cuauhtlatoatzin 55 éves korában elveszítette feleségét, gyermekük nem született. Lakóhelyétől 14 kilométert kellett gyalogolnia, hogy szentmisére mehessen. A sokak által ismert története 1531-ben, december 9-én kezdődött: a templomba menet megjelent neki Szűz Mária, aki üzenetet küldött vele a püspökhöz: építsen számára templomot. Ha valami ilyesmiről hallunk, ugyan mi az első gondolatunk? Nekem a kétkedés. A püspök is nyilván kételkedett, de eleve nem zárkózott el: jelet kért. Amikor Jézustól jelet kértek, lerázta a farizeusokat: ez a hitetlen nemzedék nem kap mást, mint Jónás próféta jelét. Amikor Juan Diego legközelebb a Tepeyac-dombhoz ért, ismét látta a jelenést, és megkapta a jelet: rózsák, mégpedig részben Mexikóban nem ismert rózsák borították a dombot. Juan Diego a köpenyét tele szedte rózsával, úgy vitte a virágot a püspökhöz. A rózsák önmagában is meggyőző bizonysággal támasztották alá a jelenés valós voltát, de az igaz jel nem ez volt, hanem Szűz Mária képe, ami valamiképp megjelent a köpeny belső felszínén. A templom felépült, és ma a világ leglátogatottabb zarándokhelye, Szent Cuauhtlatoatzin köpenyének őrzőhelye. A lassan ötszáz éves köpenyen ma is ott a kép, amivel kapcsolatban több tudományosan nem magyarázható jelenséget is leírtak. De nem kell ezekbe belebonyolódni, elég, ha azt tudjuk, hogy az agavérostokból szőtt tilma élettartama húsz év, amit ez a köpeny mintegy 25-ször meghaladott már. Ritkábban emlegetik, hogy ott, ahol Szűz Mária kérésére a templom felépült, korábban Tonantzin azték anyaistennő szentélye állt. Az aztékok sokisten hívők voltak, minden tevékenységnek volt saját istene, főistenük a láthatatlan teremtő Isten, akit csak a legnagyobb szükség idején szólítottak meg. (Isten nevét hiába ne vegyed!) Az említett Tonantzin, ami Ég Anyát jelent, szülte az ember teremtőjét. Érdekes, hogy sem a főisten, sem az Ég Anya és Ég Apa, és még gyermekük sem kapcsolódott az azték vallásban központi helyet elfoglaló véres emberáldozatokhoz.
Juan Diego lett az új templom első őre. Napjai imádsággal teltek és azzal, hogy a templom történetét fáradhatatlanul beszélte a tömegesen érkező indiánoknak. Néhány év leforgása alatt 9 millió azték keresztelkedett meg. Valós értelmet kapott tehát Juan Diego eredeti neve: a Beszélő Sas, akit halála után 442 évvel Szent II. János Pál boldoggá, majd 12 évvel később ott a Guadalupei Miasszonyunk-bazilikában szentté avatott.
Nekünk nincs ilyen történetünk, de az örömhírt, Jézus feltámadását tovább kell adnunk. Kellene. Nem túl sokszor húzódunk vissza a „vallás magánügy” hamis jelszava mögé? Vagy nem tartjuk képesnek magunkat a feladatra? A tizenkét apostol között volt egy áruló, de felkészült egy sem. Az viszont igaz, hogy erőforrásra van szükségünk. Juan Diego erőforrása a heti három szentáldozás volt, ami a XVI. században különlegesség volt, számára püspöki engedély teremtette meg a lehetőséget. Most Ádventben nem kellene nekünk is megpróbálni?? Engedély sem kell hozzá!
Surján László
