A Csörte egyik minapi vitájában a baloldali képviselő, ha jól emlékszem Dr. Szakács László, valami olyasmit talál mondani, hogy kitagadtuk őket a magyar nemzetből. Arra hivatkozott, hogy pártjelvényt csináltunk a kokárdából.

Ezzel szemben a valóság az, hogy Madl Ferenc egy civil egyesület elnökeként azt javasolta, hogy a választók (azaz mindenki) ne vegye le a kokárdát március 15-e után, hanem viselje azt a választásokig, ami, mint a demokrácia ünnepe, mindannyiunk számára fontos. Az MSZP ezt nem tette meg. Akkor (2002)  a választások előtt két vita is volt, a pártelnökök és a miniszterelnök jelöltek között. Először Kovács László vitázott Pokorni  Zoltánnal. Ennek egy adott pontján Kovács előhúzott egy kokárdát a zsebéből, kitűzte és nagy büszkén azt kérdezte: ehhez mit szól elnök úr? Pokorni: Látja, milyen egyszerű, nem fáj. Igy kellett volna tenni hetekkel ezelőtt.

Szakács képviselő úr fiatal ember. Akkoriban még a helyi politikában jeleskedett, 2002 őszén lett alpolgármester Komlón. Talán nem emlékszik erre a történetre. De szemrebbenés nélkül terjeszti, érvént használja a hamis beállítást. Mellesleg megsértődött, hogy kommunistának tartják. De akkor miért viselkedik úgy, mint egy kommunista? (Hazudtunk reggel, délben meg este.)

2002-ben jó lett volna, ha szocialista ellenfeleink kokárdával bizonyítják, hogy versenytársnak versenytársak ugyan, de nem ellenségek. Ma már a kokárda meggyalázásának érezném ezt, mert jött 2004 decembere, és annak ötödik napján az MSZP és miniszterelnöke megtagadta a magyar nemzetet. Később Mesterházy Attila – fehér hollóként – megpróbálta lemosni a gyalázatot, amiért tiszteletet érdemel a határon túliaktól és tőlünk nem különben. A sajátjaitól ezt nem kapta meg, éppen kifelé tart a közéletből. Mint az MSZP maga is.

Surján László