A szeretetben előbb való részesedése által az ember képessé lehet arra, hogy a szeretteiért tudatosan – nem ösztönösen! – a számára szenvedést okozó, szűkebb utat válassza, a kényelmesebb helyett. Választási szabadságunknak egyedülálló magassága és mélysége van, ugyanakkor a szeretet törvénye alatt áll. Ez a keresztény ember választási törvénye.

Minden tiszta szeretet forrása az a misztérium, ami valójában az „előbb szeretettség”. Ez az a szeretet, amely Istentől van, és aki maga az Isten.

A mi édes Istenünk. Ez az előbb szeretettség az oka a teremtettségnek, egyáltalán a létezésnek. A létezők közül kiemelkedik az ember, mint az Ő lelkéből részesült lény, mint Isten képmása és mint ilyen a legnemesebb és legteljesebb szeretetválaszra képes és arra rendelt teremtmény. Létének titka és célja a szeretetre való válaszadás képessége és annak fejlesztése. Bizonyos válaszaink minősége és iránya meghatározza egész földi és örök életünk perspektíváját.

Válaszunk egyben a választásunk is. A választásom részesít. Részesít a választott valóság természetében és annak Istennel való kapcsolatától függően az Istenben is.

Vannak öröklött, hozott valóságok, amelyek az ember számára nem lehetnek választás kérdései. Ilyen valóság a szülőföld. Jó, ha ez egybeesik a hazával.

Erre az eleve elrendeltségre elgondolkodtatóan rímel az a tény, hogy a legtöbbünkben még ma is ott a kiolthatatlan vágy, hogy ez a föld egybeessen egykor azzal a földdel, ahol majd sírjaink homorulnak vagy domborulnak. Nagy titok, hogy még azokban is ott lehet ez a tiszta vágy, ez a végső választás, akik rövid földi útjuk során nem éltek Istenes életet, nem keresték és nem áldották Őt.

Eserházy János halála előtti végső vágya, hogy átszállítsák a nyitrai börtönbe, közelebb a szülőföldjéhez, nem valósult meg. Ha beteljesült volna, akkor az az égi jelű, Istenben szép földi életének érthető bekeretezése lett volna. De ezt a keretet szétfeszítette az Isten túláradó szeretete és annak krisztusi beteljesülést adott.

Már a holttest megtapasztalhatóságának a hiánya is ezt jelzi, de tömegsír és a sírhant nélküliség még inkább hirdeti a nekünk adatott nagy jelet, a Feltámadott győzelmét a halál felett. Istenünk más értelmű keretet akart adni. „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok…” „mert amit mi veszteségnek tartunk, – azt Ő az üdvösségünkre fordítja...”

Az isteni gondviselés János életfogytig és azután is tartó haza- és egységépítő hatását a sírhely egyfajta hiányával is fokozta.

Azért, hogy ebben a végtelenbe homoruló hiányban, ebben az „üres sírban” János emléke végül is kapuvá emelkedjen, tiszta forrássá mélyüljön, amelyből a legyőzetve győzés titka döbbenetes erővel tör fel. Világítótoronnyá épül, melynek fénye Alsóbodokon keresztül az egész felvidéket, a Kárpát-medencét és Európát bevilágítja. Ezért van a látszólag nem a megszokott módon létező sírhely és annak élő, teremtő erejű szimbóluma itt ezen a földön. Azért, hogy János „mindenkinek mindene lehessen.”

Ebben a megszentelt térben megtapasztalhatóak János egész életének idejét végigkisérő és ugyanakkor hiszem, hogy egyben utolsó szavai: „Mert elválaszthatatlanul összenőttem ezzel a talajjal, amelyet elődeim, őseim vérükkel, verejtékükkel tettek termékennyé.”

Összenőtt, mint gyökér a földdel. Mint jegenye az éggel. Mint lélek az imádságban Istennel. Elválaszthatatlanul.

Ahogy mi is, magyarok, szlovákok, lengyelek, évezredek óta együttélők össze vagyunk és összenőhetünk vele, a közös Isten, Haza, Család titkában Krisztus a mi urunk által.

Szilvási Zalán