A méltó és igazságos szófordulatot mi, katolikusok jól ismerjük a Szentmise szövegéből. Most egy élethelyzet megvilágítása érdekében használom én is, jóval profánabb értelemben, és nem azért, hogy egy politikust isteni szintre emeljek. Ezt úgy vélem szükséges elmondanom az esetleges „jóindulatú” félremagyarázásokat megelőzendő.

Mert a következőkben Magyarország miniszterelnökéről (is) fogok beszélni. Róla, aki egyre inkább nemcsak európai, de világtényező is kezd lenni társadalompolitikai életünkben, lásd épp a minapi Tucker Carlson interjút, amelynek nézettsége rekordokat döntöget. Hogy miért?

Mert sajnos egyre ritkább a mai politikában, hogy valaki néven nevezi a dolgokat, hogy nyíltan, köntörfalazás nélkül beszél hagymázas gőzökkel teli mindennapjainkról úgy, hogy közben megoldást is kínál.

Közben meg tudva tudja, hogy milyen kis nemzet és még kisebb ország vagyunk, ám ezt a nyilvánvaló tényt nem a kovácslászlói „merjünk kicsik lenni” értelemben érti és használja, hanem a régi magyar „kicsi a bors, de erős” szólásnak megfelelően. Közben meg végig, érezhetően Istenhívő és keresztény marad, sőt e „jellemvonásunk” mundérjának becsületét védi derekasan. S de jó, hogy így nyilvánulnak meg más vezetőink közül is sokan, lásd a köztársasági elnök asszonyt, vagy a Magyar Országgyűlés elnökét.

És itt érünk el a címbéli felvetéshez. Mert méltó és igazságos az az elismerés, ami mindezért az ország, az állam és a nemzet egyes számú vezetőjét övezi. De – kérdezem – arányos-e ehhez annak a munkának a nagysága és minősége, amit a hátországa végez? A hátország alatt pedig az külképviseletektől az itthoni vezetőkön át saját magunkat is értem.

Azaz nézői vagy cselekvő résztvevői vagyunk-e korunk forrongó történelmének?

A szekéren ülünk, és szidjuk a kocsist meg a lovakat, vagy toljuk, húzzuk azt a legjobb tudásunknak, erőnknek megfelelően? Legalább itthon megpihenhet-e a miniszterelnök annak tudatában, hogy biztos és biztonságos háttere van? Szolgál-e a miniszter vagy uralkodik? Megéli a hitét a spirituális hátteret biztosítani szegődött, vagy fröccsözik, azaz bort iszik és vizet prédikál? S mi, a kisemberek, itt helyben, példa értékűen cselekszünk-e minden nap, úgy, hogy az a közérdeket is szolgálja?

Súlyos kérdések. Ám az egész csak így működik. Arányosan. Hogy ettől még messze vagyunk, az biztos. De valami elkezdődött. Mert „Öreg Farkas” kollegám szójárásával élve lassan „teuton és labanc” utcák vannak a Balaton környékén. Azaz német, osztrák, de holland és más nyugat-európai nyugdíjasok is települnek hozzánk, mert itt béke és biztonság van, mert itt meg tudnak élni nyugdíjukból, mert itt még rendeltetésüknek megfelelően használják a templomokat. Vagy – most épp aktuálisan – megtartják rangos felminősítésünket az erre szakosodott, nem mindig jóindulatukról elhíresült nemzetközi cégek.

A méltó és igazságos rendben tehát. Az arányosságre meg, mint szemünk fényére nekünk kell vigyáznunk. Szóval, cselekedettel és mulasztás nélkül.

Pálmai Tamás