Volt már, hogy egyedül maradtunk. Évezredes történelmünkből több példa is hozható, de most csak egyet említek, azt, amit magam is megéltem.

Térségünkben 1990-ben rendre új kormányok alakultak, a követendő útról szabad választások döntöttek. Antall József függetlenségünk zálogát többek között a Varsói Szerződésből való kilépésben látta. A szerződés jövőjére vonatkozó nyilatkozatot a külügyminiszterek készítették elő, s e körben Magyarország egyedül maradt. Jeszenszkytől csak annyi telt, hogy jelezte Antallnak, senki nem támogatja a magyar álláspontot. Mint tudjuk, Antall nem zavartatta magát, és elérte, amit akart. Mondhatjuk többet is, mert nemcsak mi léptünk ki, hanem 1991. július elsején Prágában az egész szövetség feloszlatta magát.

Most az orosz–ukrán háborúban hasonló a helyzet. Az Európai Unió tagállamai élesen elvetik a mi gondolatainkat, és csorbítanák jogainkat. Már az is eredmény, ha egy tagállam nem támad ránk, csak hallgat.

Azért beszélek erről, hogy ne rémüldözzünk attól, hogy magukról megfeledkezett politikusok ordibálnak velünk. Az igazság nem szavazás és nem hangerő kérdése. Az orosz agressziót Ukrajna az európaiak támogatásával négy év alatt sem tudta megállítani. Csak a diplomáciai út járható. Ez viszont nem termel elég profitot azoknak, akik az ukrán véráldozatot a bankszámlájuk hízlalására tudják konvertálni.

Antallnak sikerült megoldania az akkori feladatot. Orbánnak is sikerülni fog, többek között azért is, mert van külügyminisztere.

Surján László