Az emberek nagy többsége büszke szokott lenni honfitársai eredményeire, nem pedig meg akarna szabadulni tőlük. Márpedig ezt állítja Vásárhelyi Mária a kormányról. Sok éve gyűlölködik a nemzeti kabinet ellen, de most már eljutott arra a szintre, hogy kifejezetten butaságokat beszél. Ép gondolkodású embernek ugyanis sosem jutna eszébe azt mondani, hogy bármilyen kormány meg akarna válni tehetséges és ambiciózus polgáraitól. Fel nem tudom fogni, hogy épp egy szociológus hogyan jut ilyen gondolatokra! Ez csakis úgy képzelhető el, hogy nem a valóságról akar megnyilatkozni, hanem a saját negatív érzéseit akarja ráerőltetni a társadalomra. Valószínűleg boldogtalan ember.

És persze a célját úgysem éri el. Azt is mondja, hogy a magyarok lenézik a szomszédos országokat. Nem inkább ő az, aki a magyarokat nézi le, mert szerinte a legtöbb hazánkfiát nem érdekli, honnan jut információkhoz? Azt is közli, hogy hazánkban sok a funkcionális analfabéta. Ráadásul mindezeket a Magyar Kultúra Napja után fröcsögi bele az éterbe. Mi lenne. ha ez az asszony és hasonszőrű barátai egyszer végre a jó és szép dolgokról, az eredményekről, a sikerekről és az örömökről is beszélnének? Ugyanolyan érzéketlenek a magyarokat  illetően, mint a Brüsszelben okoskodók, akiket nem érdekel, hogy más országok népei tízezrével halnak meg, hazájuk pedig romhalmazzá vált. 

Most szándékosan állítom szembe az ilyen viselkedésformákat sok okos magyarral: elemzőkkel és szakértőkkel, éspedig épp a választások előtt, mert nagyszerűen orientálnak bennünket. Például Horváth József tábornokkal (biztonságpolitika), Hortay Olivérrel (energiapolitika), Szikra Leventével (vezető elemző), Tóth Erik kutatási igazgatóval, Nagy Ervin filozófussal és politikai elemzővel, Palócz André vezető elemzővel, Horváth Péter iskolaigazgatóval, aki a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is  stb. Távolról sem állítom, hogy nincsenek mások ezen a színvonalon! Amiért pont őket hozom fel példának, annak az az oka, hogy rendkívül tájékozottak, igen felkészültek, nem beszélnek mellé, nyugodtak, semmi hiszti, érdemi infókat kapunk tőlük, a stílusuk sem dagályos, hanem szakszerű és közérthető. Ilyen kritikus helyzetben, amiben a világ jelenleg leledzik, miránk meg több voksolás is vár, nagy szükségünk van rájuk!

Végül: Ki nem hagynám Tényi Istvánt, aki nem szónokol, hanem lép: bírósághoz, rendőrséghez, a nyomozó hatósághoz intéz közérdekű ügyekben beadványokat. „Egy, csak egy legény van talpon a vidéken” – idézhetnénk vele kapcsolatban a költőt.

Molnár Judit