Új barbárság és haladás

A történész végzettségű amerikai Chuck Chalberg időszerű témához nyúlt a „Chesterton a progresszívizmusról és a barbarizmusról” című tanulmányában. Feltette a kérdést, hogy hová vezet bennünket a haladás? Régóta füstölgök, hogy miért nevezi magát progresszívnek egy irányzat, amelytől még semmi nem lett jobb a világon, és meg sem mondja, hová igyekszik.

Haladók, maradók, reakciósok

Haladás. Ez a fogalom kedves az embernek. Végül is, ki ellenezhetné a haladást? – teszi fel Chalberg is a kérdést. Nyilván a konzervatívok. A két tábor tehát máris kapott egy címkét, az egyik vonzó: haladók, a másik taszító: maradók.

Chesterton kivonta magát a haladó – maradi címkézésből. A reakciós jelzőt viselte, hiszen a szubszidiaritás elvei szerint felépített társadalom mellett kardoskodott, ami a középkorban közelebb állt megvalósuláshoz, mint modern korunkban. Nem hitt abban, hogy a haladás egyre nagyobb államot vagy egyre nagyobb gazdasági hatalomkoncentrációt diktál.

Hova haladók?

Chesterton nem volt a haladás ellen – mindaddig, amíg volt egy mérce, amelyhez képest mérni lehetett, hogy haladunk-e vagy sem. Pontosan ezt keressük. Több mint száz éve bandukolunk a „haladás” útján, ideje lenne megtudni, hogy hová tartunk és mennyire jutottunk. Chesterton mindenkinél jobban látta, hogy a progresszívizmus már a kezdet kezdetén kisiklott, pedig hol voltunk még akkor a „férfiaknak is lehetnek gyerekeik” jellegű progresszív idiótaságoktól. Mit szólna ma? Ne tűrjük némán, hogy magukat haladóknak nevezzék azok, akinek elveik – ha ugyan vannak – régen divatjamúltak, eredményeik pedig nincsenek.

Mai bálványimádók

Chesterton 1909-ben „Tabuk és tilalmak” címmel írt egy esszét arról, hogy Anglia „napról napra idegenebbé”, valamint furcsán „barbárrá” válik. Úgy látta, hogy a „műveltek” hóbortjai a haladás nevében egyre inkább a „barbárok szokásaihoz” kezdtek hasonlítani. Hatoljunk ennek a mélyére, mert Chalberg szerint gyakorlatilag ugyanez mondható el a mai Amerikáról is. Hozzá teszem: Európa sem kivétel. Miben áll ez a barbarizmus? Chesterton számára a barbárság lényege a „bálványimádás” volt. A bálványimádás „hamis istenek” imádása. Ez a „hamis ördögök” kitalálásával és a tőlük való félelemmel kezdődik. A haladók által keltett félelem a hamis istenekhez tereli az embereket.

Mik napjaink bálványai, hamis ördögei? Például a túlnépesedés, környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, az közösségek életét szabályzó minden előírás. A megkülönböztetés. A civilizáció kétségtelenül károsítja a környezetet, amit a túlfogyasztás jelentősen fokozz. Ellenhatásként a progresszív környezetvédő gyerekellenes, hiszen túl nagy a gyerek „lábnyoma”. Szabad abortuszt egészen a megszületésig! Íme a modern kor is emberáldozatot mutat be, mint hajdani „vadak”. Korunk istenei, bálványai pedig a környezetvédelem, a szabályok gúzsától megfosztott szabadság, az egyformasággá formált egyenlőség.

A hamis ördögök helyett az igazi Sátántól kellene félnünk, aki mint ordító oroszlán körbejár, keresve kit nyeljen el (I.Péter 5,8). Így talán a hamis istentől eljutnánk az egy igaz Istenhez.

Surján László

További
cikkek

Hírlevél