Uborkaszezon

A meghatározások szerint uborka(ugorka)szezon kedélyes, főleg a sajtónyelvben használt kifejezés arra a nyári (július végi–augusztusi) időszakra, amely általában eseménytelenebb a politikai életben, mint az azt megelőző vagy a szeptemberrel kezdődő időszak. A kifejezés használata gyakran pejoratív, mivel arra utal, hogy az újságírók ebben az időszakban keresik, hogyan tarthatnák fenn a közönség figyelmét, például tudatosan nagyítanak fel lényegtelen híreket. Az uborka és a szezon, mint időszak összetétele utal arra periódusra, amikor szokásos az uborka télre való eltétele. A német Sauregurkenzeit tükörfordítása. Hasonló értelmű, de más képi világú pl. a francia „saison morte” (holtszezon) kifejezés.

Ennyit a tudományosabb részről. S hogy miért éppen most jutott eszembe? Mert véget ért az Olimpia. Több olyan világjáték volt, amibe beletenyerelt a történelem. Németországot, mint olimpiai helyszínt már a mi generációnk is mint a közelmúlt történetét élte meg (Berlin, 1936) vagy a már megált történelmet emlegeti (München, 1972). De voltak kölcsönösen nem látogatott – bojkottált – játékok is. Gondoljunk 1980-ra, amikor Moszkvát hagyta ki a nyugat, rá négy évre az 1984-e Los Angelesi játékokat ki a keleti blokk, a renitens Románia és Jugoszlávia kivételével. Az ideiről és botrányairól már beszéltünk, de emlékezzünk meg itt a menekültek csoportjáról és a „nevét sem szabad kimondani” orosz sportolókról is. Mert az is vastagon politika sajnos.

Pedig a sportról kellene beszélnünk csupán. Nem a politikáról, a pénzről, az üzletről, a másságról, a genderről, a woke-ról. Csak arról, ami a lényeg: gyorsabban, magasabbra, erősebben! Mert emberből vagyunk, szeretjük feszegetni határainkat, szeretünk versenyezni, győzni. És ezzel nem is volna semmi baj, amíg ezt nem segédeszközök segítségével tesszük, amíg a másokra is figyelés a lényeg, amíg él bennünk a fair play. Ez utóbbi szó jelentését, ha megkaparásszuk, a következőt találjuk: a tiszta eszközökkel, egyenlő esélyekkel játszott mérkőzés és az ellenféllel szemben tanúsított sportszerű magatartás eszméje ez tulajdonképpen. Ez a sport egyik legnemesebb tényezője, hiszen maga a sport hozta létre. A fair play egyszerre jelenti a szabályok, az ellenfél, a bíró döntéseinek, a közönség, valamint a játék szellemének tiszteletét, a csapatszellemet, a lojalitást, valamint az önérzetet a győzelemben éppúgy, mint vereség esetén – olvashatjuk a Sporttudakozóban.

Vége az olimpiának, és még sincs uborkaszezon. Most a postás harapta meg a kutyát éppen. Azaz Ukrajna támadta le Oroszországot. Éljen, hurrá. Csak béke ne legyen, mert akkor vége a zsíros üzletnek, amit háborúnak neveznek. Ám nincs az a mennyiségű uborka, amely emészthetővé tenne egyetlen gramm feleslegesen „elfogyasztott” emberi vért.

További
cikkek

Hírlevél