Turáni átok. Így szoktuk emlegetni a magyarok magyarok elleni acsarkodását. A testvérháborúkat. Történelmünk során sok példa van erre. Említhetem főuraink mérhetetlen önzését a Mohács előtti önsorsrontó években. Idézhetem Tompa Mihályt: „Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk: / A kidült fában őrlő szú lakik… / A honfi honfira vádaskodik. / Testvért testvér, apát fiú elad…” (A gólyához). Vidámabb, mondhatni vicces változatot írt Arany János: „Így beszélt a magyar ember: / Ha per, úgymond, hadd legyen per!” (A fülemüle). Az a gondolat, hogy az önpusztító marakodás nem saját hibánk, hanem egy „átok” következménye, Vörösmarty Mihály fogalmazta meg Az átok című versében: „Ah de viszály maradott a népek lelkein: a föld / Boldoggá nem tud lenni ez átok alatt.”

Két problémát látok a turáni átokkal kapcsolatban. Az egyik, hogy már a fogalom 19. századi születésekor sem hittek az emberek az átkok erejében, mégis egyfajta felmentés jelentett számukra. „Baj, hogy veszekedünk, de hát rajtunk van a turáni átok”. A másik veszély az, hogy a jelenséget, a nemzeti egység és összetartozás tudatának hiányát valamiféle belénk kódolt nemzeti hibának tulajdonítjuk.

Mindkét gondolatmenet oda torkollhat, hogy bár látjuk a hibát, nem teszünk ellene. Nem is tehetünk, – véljük – ilyenek vagyunk, mi magyarok. Ez viszont nem igaz, sőt durva tévedés. Olvassuk el Izajás próféta könyve 3. fejezetének 5. versét: „Az egyik ember a másik ellen támad a népben, ki-ki az embertársa ellen. A gyermek az öreg ellen háborog, s az alacsony sorsú a magas állású ellen.” Nem valamilyen magyar nemzeti tulajdonságról van szó. A „turáni” jelzőt nyugodtan elhagyhatjuk. Izajás jövendölése a nép Istentől való elfordulásának büntetését jelzi. Az Úristen nem bosszúálló. Amit büntetésnek vélünk, az voltaképp figyelmeztetés: rossz úton járunk, itt az ideje az újra tervezésnek.

Megfontolásra ajánlom a fentieket mindenkinek, aki most kesereg az áprilisi választások eredménye miatt, és azoknak is, akik borzadva figyelik azt a beszédstílust, gőgöt, a másik ember megalázását a parlamentben és a közösségi médiában, ami uralkodóvá lett. Jelek ezek, amelyekre Istenhez fordulással kell válaszolni.

Surján László