Társaságunkban régen bevezettük, hogy együtt készülünk a nemzeti ünnepekre, sőt már a megelőző napokban is a szokásosnál jobban figyeljük az éppen aktuális történéseket, kormány- és ellenzéki oldali megszólalásokat egyaránt.

A ráhangolódás jól kezdődött, mert ismét itthon van korunk legújabb hőse, Kapu Tibor. Már a landolás után is hallhattunk tőle néhány szép mondatot: „kis ország is alkothat nagy dolgokat”, „a legnagyobb hálával tartozom a családnak, a barátoknak, a munkatársaknak”, „minden kaland lényege, hogy végül hazatalálj.” Újságírói kérdésre válaszolva azt is mondta, hogy „mindehhez kell sok munka, alázat, kitartás, egyszóval magyarnak lenni.” Azonban az ellenzéki sajtó egyik munkatársa nem bírta megállni, hogy már ott lerohanja az oda nem illő kérdéssel, hogy ti. „megkereste-e már valamelyik párt?”

Az ellenzéki tévé sem váratott magára sokáig, mert a sikeres hazatérésről túl sok szót nem ejtett, viszont a nagyon magabiztos Juhász Bence (van-e, ki e nevet nem ismeri?) az ünnep előestéjén, az orosz-ukrán háború megoldása érdekében folytatott tárgyalások kapcsán ezt találta mondani: „Orbán Viktor a fasorban sincs” – miközben ekkora már ismert volt Trump telefonhívása. Nem akarják észrevenni, hogy nevetségessé válnak, ha az éppen aktuális hazai vagy világpolitikai helyzet ellenkezőjét állítják.

Dobrev Klára elhíresült mondatáról, hogy ti. „augusztus 20-án nincs mit ünnepelni, amíg Orbán Viktor vezeti ezt az országot”, már sokan kifejezték felháborodásukat. Egy másik kijelentést is tett azonban „elnyomó és mindent leuraló, hamis kereszténységet” lát. Tényleg sajnálatraméltó ez az asszonyság, hiszen elvakult gyűlöletében semminek sem tud örülni, pláne nem ünnepelni. Nem sokkal a nagy nap után ismét megszólalt az a Raskó György, aki Magyar Péter agrárszakértőjeként (?) nemrégiben azt állította, hogy a „területalapú agrártámogatás leszoktatta a gazdákat arról, hogy valami újat, extrát csináljanak.” Újabb megszólalásában lényegében ugyanilyen módon nézte le a gazdatársadalmat.

Az ember már ennyi szövegeléstől (pedig mennyi volt még ezekben a napokban!) lehangolódna, de nem szabad, csak azért se! Nem hagyjuk például nemzeti imánk, a himnusz megcsúfolását. Nem engedhetjük, hogy ünnepeinket, sikereinket degradálják, netán kigúnyolják, mint ahogy azt egyes médiamunkások tették.

Az írás elején legújabb hősünket emlegettem. Ő a lehangolódási folyamat legyőzésében újra segítségünkre volt, mert ismét láthattuk a Szent István Rend átvétele után a Dunán bemutatott portréfilmben ezt a végtelenül szimpatikus, szerény, de céltudatos, a hazáját láthatóan nagyon szerető fiatalembert. Azt hiszem, tőle hallottam az elmúlt hónapok legszebb mondatát, amikor a jövőjét illető kérdésre válaszolva ezt mondta: „az én jövőm a következő hónapokban, években, hogy inspiráljam a magyar gyermekeket.” Ki érdemelné meg a legmagasabb magyar kitüntetést, ha nem ő? És persze az első magyar űrhős, a szintén ilyen módon kitüntetett Farkas Bertalan, aki hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor segítségét ajánlotta fel az űrkutatás iránt érdeklődő ifjabb generációnak.

Ugye nagyon is van okunk büszkéknek lenni, örülni és csak azért is együtt ünnepelni?

Molnár Judit