Pár hete egy nemzetközi találkozón vettem részt Martonvásáron, ahol épp egy hagyományos tökfesztivált tartottak. Külföldi ismerőseim így örvendeztek: „Halloween, halloween!” Nem tudták, hogy a tökfaragás Magyarországon a középkorig visszanyúló hagyomány. Mint ahogy azt sem, hogy mi Halloween helyett Mindenszenteket és Halottak napját ünneplünk. A nagyobb probléma az, hogy ezt már a magyarok se tudják. A kulturális katyvasszal pedig együtt jár az identitásunk – a világban fellelhető biztos kapaszkodóink – elpárolgása.

Halloween – holyween

Elég bemenni egy random üzletbe októberben: mindent ellep a Halloween-bóvli. Feltételezem, a legtöbben tudják, hogy ez egy ősi kelta eredetű ünnep főként az angolszász világban (illetve ma már az egész világon), amely eredetileg a nyár végét és a tél kezdetét jelölte. A kelták úgy hitték, hogy október 31-én elvékonyodik a határ az élők és a holtak világa között, és a halottak lelkei visszatérhetnek a földre. A tűzgyújtás és a – többnyire ijesztő – maszkok viselése a gonosz szellemek elűzését szolgálta. Azt már kevesebben tudják, hogy a Halloween szónak semmi köze a keltákhoz – az ünnep eredeti neve Samhain (ejtsd: száuin) volt. A „Halloween” szó az „All Hallows Eve” (Mindenszentek előestéje) rövidülése, mivel november 1. a Mindenszentek napja (All Saints’ Day). Tehát Halloween tulajdonképpen a Mindenszentek előestéje!

És akkor itt egy újabb nehézségbe ütközünk. Amikor a feleségem idén először kitalálta, hogy a mindent elárasztó (és kiszorító) Halloween helyett szervezzünk egy „Holyween” (Mindenszentek) partit, még az egyházközségünk tagjai is napokig forgatták a szájukban a szót. A protestáns testvéreink és a vallástalanok által ilyenkor kizárólagosan ünnepelt, komorabb hangulatú Halottak napja ugyanis már csaknem elfeledtette velünk, katolikusokkal, hogy a Mindenszentek eredetileg egy győzelmi ünnep. Ilyenkor a megdicsőült lelkekre, azaz a mennyországba jutott emberekre emlékezünk – idestova a 8. század óta. (A nyugati egyházban III. Gergely pápa tette hivatalos ünneppé november 1-jét, az ortodoxok pünkösd után ünneplik). Érdekesség, hogy a nálunk jórészt csak az amerikai filmekből ismert – valamiért a szekuláris világban is közkedvelt – mexikói halottünnep, amikor is a színpompásan feldíszített síroknál esznek, isznak, zenélnek, ugyanennek a katolikus ünnepnek az indián halottkultusszal keveredett változata (ezt ábrázolja például a „Coco” című nagy sikerű animációs film).

Tökfilkók előnyben?

De hogy kapcsolódik mindehhez a tökfaragás? A Halloweennal összeforrt „Jack O’Lantern”, a töklámpás legendája egy „Stingy Jack” (azaz Fukar Jack) nevű ír népmesehősből származik. A történet több változatban ismert, de a lényege mindig ugyanaz: egy ír férfi, Jack, híres volt ravaszságáról és fösvénységéről. Egy napon rászedte az ördögöt, hogy ne vihesse el a lelkét. Az ördög – ígéretéhez híven – nem vihette Jack lelkét a pokolba, de mivel Jack bűnös életet élt, a mennyországba sem engedték be. Így Jack lelke örök bolyongásra ítéltetett a két világ között. Az ördög – talán gúnyból – izzó parazsat adott neki a pokol tüzéből, hogy azzal világítson az örök éjszakában. Jack egy kivájt répába (később tökbe) tette a parazsat, és így lett belőle a Jack O’Lantern, vagyis Jack lámpása népszokás, amit az Amerikába bevándorolt írek terjesztettek el a 19. században (az ott széles körben termesztett tök nagyobb és könnyebben faragható volt, mint a hagyományos répa vagy karórépa).

Csakhogy a tökfaragás, sőt a töklámpás nem kizárólag ír-amerikai hagyomány – Magyarországon például már a középkor óta elterjedt. Az első erről szóló történet egészen Salamon király idejéig nyúlik vissza, aki hosszú trónviszály után végül elismerte I. (Szent) Lászlót, mint Magyarország királyát, cserébe megtarthatta királyi címét. Ám a legendák szerint továbbra is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Amikor ez László tudomására jutott, biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta Salamont. Az őröknek megparancsolta, hogy éjszakánként töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy mindig szemmel tarthassák a rabot. A lámpások fénye messziről is látszott, és a Dunán közlekedő hajósok számára is támpontul szolgált. Innen ered a mondás: „Fénylik, mint Salamon töke.”

A néprajzi adatok szerint a 20. század eleji paraszti világban – az írekhez hasonlóan – kifejezetten elterjedt volt a töklámpások készítése. A fiatalok ijesztgetésre, tréfálkozásra használták, és sok vidéken „tökvicsorinak” nevezték. Gyakran a betakarítás után, illetve Mindenszentek és Halottak napja környékén faragtak tököt, így ez a szokás természetes része volt az őszi ünnepkörnek. A hagyomány Erdélyben is különösen kedvelt volt, és több helyen ismerték a „Luca-tök” készítését is, amelyet Luca-napra (december 13.) faragtak. Ezeket a tököket is gyertyával világították meg, és céljuk szintén az ijesztgetés és a tréfálkozás volt. Ennyit az „importált” Halloweenről.

Hojdák Gergely

Kép forrása: MartonKult/Archív