Bár az áprilisi választás részvételi adatai nem ezt mutatják, mégis úgy tűnik, hogy napjainkban sokak számára a politika szitokszó. Ezzel szakítani kellene, mert a jó emberek büntetése a passzivitásért az, hogy náluk hitványabbak fognak uralkodni rajtuk (Platón). A politika iránti undorhoz némi ismerethiány is társul. Ebben a kis írásban ez utóbbit próbálom – legalább kismértékben – csökkenteni. Lássuk tehát a tételeket!

1. A közéletben való részvétel a keresztényeknek helyzetüknek megfelelő módon kötelező.
2. A keresztények közéleti tevékenységüket bármely pártban kifejthetik, feltéve, hogy annak programja és gyakorlata nem ellentétes a keresztény erkölccsel.
3. A hitet és az erkölcsöt törvénnyel nem lehet rátukmálni az emberekre, a keresztény politika nem foszthatja meg az embereket a szabad döntés lehetőségétől. Ugyanakkor a keresztény politika védje az embereket a döntéseik szabadságát veszélyeztető a politikai marketing és a közösségi média részéről ékező manipulációtól.
4. A keresztény politika teremtse meg az egyének tökéletesedésének feltételeit.
5. A keresztény politikus a pártprogramot ne azonosítsa magával a kereszténységgel, ne a kereszténység nevében és tekintélyével érveljen.
6. A kereszténydemokrata egy párt, ha programja az egyház társadalmi tanítására épül.
   

A pártprogramok alapját adó politikai eszme megfogalmazza, hogy mi az ember és az emberek közösségének a célja. A párt, ha a választók bizalmából elnyerte a hatalmat, ezt az eszmét igyekszik megvalósítani. Például a zöld pártok a környezet védelmét tartják feladatuknak. El akarják érni, hogy utódaik jobb, de legalább nem rosszabb környezetet örököljenek, mint ami most van. Más pártok más célokat tűztek ki. A liberálisok eredetileg az ember szabadságát hirdették, a szocialisták a javak igazságos elosztása révén akartak jólétet teremteni. A nemzeti pártok hazájuk érdekeit képviselték. Az idők folyamán a pártok átvettek egyes elemeket a többiektől, s közben saját eszméik olykor torzultak.

A keresztény politika¹ helyzete a többieknél bonyolultabb. A keresztény tanítást nem lehet civil törvények keretei közé szorítani. A törvények korlátokat állítanak, lényegében azokat, amelyek a tízparancsolatban is szerepelnek. Ne ölj! Ne lopj. E korlátok nélkül nem működhet a társadalom, ahogy a közlekedés is káosz lesz, ha nincsenek közlekedési szabályok.

De ahogy a KRESZ abba nem szól bele, hogy hová akarsz menni, csak azt szabályozza, hogy hogyan mehetsz oda anélkül, hogy bárkit veszélybe sodornál, úgy az állam törvényei sem vehetik el tőlünk a szabad akaratunkból fakadó szabadságunkat és az ezzel járó felelősséget sem.

A keresztény tudja, hogy halhatatlan lelke van. Célja hogy eljusson a szeretet forrásához, Istenhez. A keresztény pártok nem írhatják elő a vallásoságot, nem vehetik el az emberek szabad akaratát, hiszen ezzel megfosztanák őket az érdemszerzés lehetőségétől.

A keresztény pártok nem vehetik át az egyház feladatait, de teremthetnek olyan jogi környezetet, amelyben az ember kiteljesedhet, tökéletesedhet.

A keresztény tanítás szerint ugyanis az ember földi hivatása a tökéletesedés². A keresztény politikának a tökéletesség felé való törekvés külső akadályait kell a lehetőséghez képest elhárítania. A belső akadályokkal kinek-kinek magának kell megküzdenie.

A fentiekből adódik egy fontos következtetés.

Keresztény ember bármilyen párthoz tartozhat, feltéve, hogy az sem céljaiban, sem a gyakorlatában nem egyházellenes, és nem ütközik az alapvető keresztény tanítással.

A különféle pártokban lévő keresztények jó szolgálatot tehetnek a kölcsönös tiszteleten alapuló pártközi párbeszéd kialakításában.

Barankovics István³ szerint az a politika keresztény, „amely (1) feladatának a természetes közjó szolgálatát tekinti, (2) a természetjogoknak pozitív jogokká való átalakítására és olyan társadalom létrehozására törekszik, amelyben ezek a jogok realizálódhatnak, (3) abból a célból, hogy az emberi személyek tökéletesedésének feltételeit minél egyetemesebben és konkrétebben biztosítsa és (4) így megközelítse a legfőbb természetes közjót, a békességben élvezett földi boldogságot”. Ez a politika több formában, akár több pártban is megjelenhet. A közjót kell szolgálnia, de az erre való hivatkozással nem emelkedhet az erkölcs fölé. A keresztény politikusnak, folytatja Barankovics, van még egy különlegesen fontos feladata.

„Programját ne azonosítsa magával a kereszténységgel, ne a kereszténység nevében és tekintélyével fejtse ki közéleti tevékenységét, híveit ne tévessze meg a kereszténység tekintélyével”.

A keresztény politika nincs összekapcsolva egyik államformával sem. Monarchiában és köztársaságban is működhet. A proletárdiktatúrából kinőtt népi demokrácia és korábban a durván diktatórikus nemzeti szocializmus persze felszámolta a pártokat. Ezeket magunk mögött hagyva a pluralista parlamenti demokráciát tartottuk a lehet legjobb formának. Az azóta eltelt idő megkérdőjelezte ennek a rendszernek a tökéletességét.

A politikai marketing, a tömegek iparszerű befolyásolása kétségessé teszi a valódi demokrácia működését.

Egy ideig ellehetünk azzal a mondással, hogy a demokrácia a legrosszabb kormányforma, kivéve az összes többit. Ám, ha egy választás sikere a kampányra fordított pénz mennyiségén és a kampányguruk tehetségén múlik, akkor a demokrácia meghal. Egyre többen úgy érzik, hogy már meg is halt. Vajon a jószándékú emberek közös akarata és demokrácia iránti vágya megtalálja-e a kiutat ebből a helyzetből?

Végezetül szólni kell arról, hogy mi a különbség a keresztény politika és a kereszténydemokrácia között.

A keresztény politika, mint láttuk, több párt programjával összeegyeztethető. A kereszténydemokrácia megkülönböztető jegye az egyház társadalmi tanítása, illetve annak tettekre váltása.

Ez a legalább 130 éve létező és egyre fejlődő tanítás közkincs. Bárki és bármelyik párt meríthet belőle. Sajnos nem teszi.

Ma a nyugat-európai kereszténydemokraták fontosabban tartják, hogy elhagyják nevükből a „szavazat vesztő” keresztény szót, mintsem, hogy elvégeznék azt a kemény munkát, amit a társadalmi tanításnak a gyakorlatba való átültetése jelent. Ha az ellenzékbe szorult KDNP kellő időt és energiát fordít erre a munkára, jó esélye lehet a most esett „csorba kiköszörülésére”.

Surján László,
a KDNP tiszteletbeli elnöke

1 Szokás beszélni politikai kereszténységről. Ez nem kereszténység, hanem politika keresztény köntösben. Markentig céljából, mondhatnám csak a választók becsapása végett mutatkozik kereszténynek. A hit háttérbe szorul és összekeveredik a politikai lojalitással. Ennek hatására a kritikai szellem meggyengül, vagyis az egyház legfontosabb társadalmi szerepe, a hatalom erkölcsi ellenőrzése, lényegében megszűnik.

2 Ti legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes! (Mt 5,48)

3 Barankovics István: Haladás és keresztény politika Látóhatár 1955. 3. szám