Sokszor és sokan teszik fel a kérdést, kell-e nekünk reagálnunk a túloldali jelenségekre, pláne a durva kijelentésekre, támadásokra. Ez így ment/megy mindig, amikor nemzeti kormány irányította/irányítja az országot. Oktatóként (is) az a véleményem, hogy kell, de nem abban az alpári hangnemben, amiben minket szólítanak meg. Természetesen nem szabad olyan brutális kifejezéseket, fenyegetéseket, netán átkokat hangoztatnunk, mint ők (mi keresztényekként senkinek a halálát vagy egyéb tragédiáját nem kívánjuk), azonban annyira ostobák sem vagyunk, hogy mindent lenyeljünk és dühöngve elviseljünk. Úgy vélem azonban, hogy sokkal több civilnek is meg kellene szólalnia, nemcsak a politológusoknak és sajtómunkásoknak.

Mintegy harminc családtámogatási forma, a nyugdíjasok, kis- és középvállalatok megsegítése, a milliós munkahelyteremtés, a háborús menekültek befogadása és teljes körű ellátása, az üldözött keresztényekről való gondoskodás, a sok egyéb (pl. energiapolitika, a nagyszabású lakásépítési program, a szakképzés és a felsőoktatás folyamatos reformjai) pozitív kormányzati tevékenység száma a korábbi, nem igazán magyar érzelmű és nem túl szolidáris kormányok teljesítményével még csak nyomokban sem hasonlítható össze. Mégis: legalább időnként ők is hangot adhatnának az elismerésüknek.

Szerencsénk van egy fantasztikus tehetségű miniszterelnökkel (a Teremtő kedveli nemzetünket) és szintén hatalmas munkabírású kormányával. Szinte biztos, hogy még többet érhettünk volna el, ha létezne egy valódi konstruktív ellenzék, nem pedig a gyűlöletbeszéd, az irigység, a féltékenység, a hataloméhség, a bosszú, a sértettség és a kisebbségi érzés. Szerintem mindezek nagyjából ismertek a hazaszerető magyarok előtt, az illetékesek fel is szokták sorolni az újabb és újabb eredményeket, illetve terveket, sőt a társadalom legalább egyharmada szóvá is teszi ezeket. Úgy tűnik azonban, hogy ez kevés.

Az alábbiakban szeretnék megemlíteni néhány kevésbé fontosnak tűnő jelenséget is, amelyek nincsenek mindig a fókuszban, de sokaknak igen nagy segítséget jelentenek. Egyik ilyen példám a gyerekek táboroztatásával kapcsolatos: Igazán jelképes, 1.000 Ft-os családi hozzájárulásért csaknem egy hetet tölthetnek a gyermekek az Erzsébet táborokban, ahol ellátás, orvosi felügyelet, valamint sport- és kulturális programok vannak. Aztán ott van az akár 80 ezer forintos szemüvegtámogatás a hátrányos helyzetű családok számára. Vagy éppen az ingyenes oltások és szűrővizsgálatok.

Mindezekkel szemben egy kártékony, önkontroll nélküli, önimádó alak a kórházi tartózkodások elviselhetetlenségéről beszél, és ezzel kapcsolatban az ellenzéki stúdióban szereplők egyike marhavagonokat emleget. Vagy az oktatásügy kapcsán ki merik ejteni a szájukon, hogy „a kormány hozzáállása: legyenek buták az emberek”, ami ugyanezen tévé egyik elhíresült ügyvédjének a szájából hangzott el. Mesterházy Attila pedig összevonja a mantrákban hosszú évek óta elhangzó területeket: „Orbán Viktornak az oktatásügyi, egészségügyi és a szociális szféra valahol a leghátsó helyen van.” Ilyet belehazudni a képünkbe…

Ellenben Magyar Pétert többek között azért dicsőítik állítólag okos elemzők és vitavendégek, mert ő a közösségi médiában „tarol”, és „ezért a Fidesz kommunikációs zavarban van.” Sosem a figura durvaságait, meneküléseit, hazugságait teszik szóvá. Arról meg főleg nem beszélnek (egy-két kivételtől eltekintve), hogy nincs programja, az ötleteket szabályosan „elsajátítja” a kormányfőtől. Az őt védő újságírók pedig még csak véletlenül sem M. P. azon emberéről beszéltek, aki csákány és fejsze tüntetésre való elvitelére buzdított, hanem a „főnök” nagyon is vitatható országjárásáról, nem arról, hogy élvezi az „édes életet”, hanem a totális felelőtlenségről (ld. legutóbb a szír diktátor állítólagos magyar reptéri ügyét). Tényleg lehetne még napestig sorolni az elmúlt hónapok szörnyűségeire való reakcióikat, amik azonban „érdekes módon” mindig a fickó védelmével végződnek.

Fájdalmas, hogy az ’56-os zászló kisajátítása sem verte ki náluk a biztosítékot… Ahogy az sem, hogy kedvencük már minden társadalmi réteget megalázott.

A békemissziót is mindnyájan degradálták, sőt gúnyolták a miniszterelnököt, hogy mit akar egy kis ország vezetőjeként, ráadásul örökösen az „elszigeteltségéről” szónokolnak. Kíváncsi vagyok, mikor említik majd meg azt, hogy a napokban Zelenszkij is elismerte, hogy már csak a diplomáciai út marad a háború befejezéséhez. Orbán Viktor már fél éve erről beszél!

Azt hiszem azonban, a legkíváncsibbak arra vagyunk, mikor veszi már észre a hergelők és hergeltek hada, hogy a saját (?) országuk állandó támadásával semmire sem mennek. Győzni nem fognak, ellenben folyamatosan ártanak az itt élőknek, nem szólva arról, hogy Orbán Viktor kitartó törekvéseit a béke ügyében – Donald Trumppal a háta mögött – úgysem tudják megállítani.

Molnár Judit