A hírfogyasztó jóérzésű ember döbbenten észleli korunk megannyi visszásságát: a halál kultúrájának terjedését, a gender elméletből kinővő elképesztő történeteket, lényegében a keresztény gondolkodás háttérbe szorulását.

Ez a mai helyzet nem példa nélküli. A XII. században kezdődő szegénységi mozgalmak akár jó irányba is vihették volna az európai fejlődést, de ha szabad így mondani, átestek a ló másik oldalára, elvetették például a papság fogalmát, megkérdőjelezték a hitigazságokat, elfordultak az Egyháztól. Az akkori világ keményen lépett fel ellenük, ám az üldözés csak erősítette soraikat. Európa szerte csökkent, szinte megszűnt a hitélet. Az 1215. évi lateráni zsinat ezért rendelte el az évente legalább egyszeri gyónást és a húsvéti szentáldozást. III. Ince pápa szerencsére felismerte, hogy Assisi Szent Ferenc mozgalma nem része, hanem megoldása a problémának. A ferencesek ezek után mondhatni robbanásszerűen elterjedtek, százával vonzották magukhoz az embereket, köztük azt a portugál Ágoston rendi szerzetest is, akit később Páduai Szent Antalként ismerünk.

Az ő nevéhez fűződő csodás történeteknek se szeri, se száma. Ezek között van a több változatban is ismeretes szamaras történet. Az emberek megkérdőjelezték azt is, hogy Jézus Krisztus valóságosan jelen van az Oltáriszentségben. Egy valaki azt találta mondani Szent Antalnak: ha a szamaram letérdel az Ostya előtt, akkor hiszem el. Nemsokára a szent egy beteghez ment áldoztatni, az utcán találkozott az illetővel és szamarával, az állat ekkor letérdelt a Szentostya előtt. Korunk racionálisan gondolkodó emberei persze vagy eleve nem hiszik el, vagy mondjuk a szamár megbotlásával magyarázzák az eseményt. De a legendákhoz nem így kell közeledni.

A történet azt kérdezi tőled: hiszed-e, hogy Krisztus velünk van az idők végezetéig? Hogy az Oltáriszentségben valóságos a jelenléte?

Elfog-e minket a megrendülés, hogy a világ teremtőjével találkozunk ilyenkor? Hit kell hozzá, kétségtelen. Rajtunk áll, hogy elfogadjuk-e, vagy sem. Működik a szabad akarat, s vele a felelősség.

Szent Antal ünnepe június 13-a, ez halála, azaz mennyei születésnapja. Hazai tisztelete IV. Béla királyunktól indulhatott, aki harmadrendi ferences volt. Az ő házioltárán többek között Szent Antal képe is látható. Ez a házioltár III. András halála után a Habsburgokhoz került, s ma Bernben őrzik, a berni vagy magyar diptichon néven. A tatárjárás utáni újjáépítésben a ferences barátok Szent Ferenc és Szent Antal nevében „csaltak újra a magyar nép arcára mosolyt, vigasztalták és gyógyították annak lelkét a sok ’babiloni betegségből’, amint Szent Ferenc hívta a búskomorságot. Ezért IV. Béla király, ha eddig is, de a tatárjárás után még nagyobb szeretettel pártfogolta a ferenceseket.” (Takács Ince 1931). Szent Antal híre egyébként már korábban eljutott Magyarországra. 1228-ban Antal nagyhatású beszédet mondott Rómában, amelyet más nemzetbeliek mellett Theototiici de Ungaria, azaz magyarországi németek is hallgattak. (Lám már az Árpádok alatt is többnemzetiségű ország voltunk.)

Szent Antal magyarországi tiszteletének második hulláma a XVIII. század. A török kitakarodása és az elbukó szabadságharcok után ismét ő nyújtott vígaszt nekünk, aminek komoly szerepe lehetett az ország Mária Terézia alatti fejlődésében.

A XIX. század folyamán alakult ki az a szokás, hogy a hívek a szent pártfogását kérve alamizsnát adtak a szegényeknek.

XIII. Leó pápa 1898. március 1-én kelt Jucundo kezdetű brévéjében erősen szorgalmazta a kultusznak ezt a formáját. Azóta számtalan templomban van Szent Antal szobor és persely. Az adományok a plébánia szegényeit segítik.

Szoktál beledobni néha némi összeget? Lehetőségeidnek megfelelő mértékben?

Surján László