Az egészségüggyel kapcsolatban gyakorta halljuk: romokban, összeomlóban van. Ráadásul nemcsak az ellenzéki harsányság sulykolja ezt. Értelmes, okos főorvos ismerősöm is panaszkodik a nővérhiány miatt, s bár nem saját osztályáról beszél, hanem bezárt vidéki kórházi osztályokat, részlegeket emleget.

Az ellenzéki hangulatkeltés érthető, de elfogadhatatlan. Nyilván önös érdekből mondják, s azt feltételezve, hogy az emberek már rég elfelejtették, hogy mi volt a helyzet 2010 előtt.

Saját fővárosi tapasztalatomból is tudom, a nővérek túlterheltek. Most viszont egy egyedül élő ismerősöm a maga tapasztalatát osztotta meg velem. Tegnap délután öt órakor a lakásában elesett. A gondosóra jelzett, értesítették a legközelebbi hozzátartozót, és mentőt küldtek. 18:45-kor már túl volt az első vizsgálaton és az első röntgenen: kulcscsont törés. Továbbiakban a törés ellátása, puha rögzítés, ellenőrző röntgenfelvétel, s két órával az elesés után már ismét otthon volt. Pihentetés, jegelés, öt nap múlva kontroll.

Tudom, hogy egy kórháztól távoli zalai kis faluban nem így mentek volna a dolgok, de egy romokban lévő egészségügyi ellátó rendszer sem így néz ki.

A sérült nem kérte, hogy nagydobra verjem az esetét, nem is teszem, az igazsághoz híven csak azt árulom el, hogy mindez a fővárosban történt. A mai egészségügyi kormányzatnak önelégültségre semmi oka sincs, de szégyenkeznie sem kell. Az a károgás és hazudozás, amit az ellenzék e téren megenged magának, mélységesen elítélendő. Sőt káros. Megingathatja ugyanis az orvosba vetett bizalmat, ami pedig a gyógyulás egyik fontos tényezője.

Hogyan áll végül az egészségügy? Messzebb van az ideálistól, mint szeretnénk, de még messzebb az összeomlástól, amivel az aljasok riogatnak.

Surján László

U.i.: A kulcscsonttörés viszonylag gyakori, a sürgősségi osztályon megjelentek körében mintegy 5 százalékot tesz ki. A közölt kép illusztráció (Wikipedia), nem a cikkben említett betegről készült.