Régi adósságot törlesztett a Rubicon Intézet, amikor kiadta John Paget Magyarország és Erdély című művét. Az eredeti, angolul írott alkotás 1839-ben jelent meg. Az azóta eltelt közel 200 év nem volt elegendő a teljes szöveg lefordítására és kiadására.

A kiadásnak nem fog mindenki örülni. A szerző – noha második hazájának tekinti a régiót, amit bejárt – elfogultság nélkül beszél hibáinkról is. A kritikát nem mindenki szereti. Hasonlóképp elutasításra számíthat a könyv a horvátok részéről, akiket a szerző a magyarságba való békés beolvadásra biztat, és bizonyára felháborítja a románokat, akik számára előnyösebbnek tartaná, ha magyar uralom alá kerülnének.

Hatalmas, több mint hetedfélszáz oldalnyi szövegről van szó. Sok idő kell az elolvasásához. Ismertetésére nem vállalkozom, de bizonyos részeit, olvasónaplóként kiemelek, és megosztom honlapunk tisztelt olvasóival.

Szinte el sem kezdi az ember a könyv olvasását, máris egy lényeges gondolattal találkozik. Paget két barátjával Bécsből indul. A bécsiek megpróbálják lebeszélni az utazásról. Magyarországon „nincsenek utak! Se fogadók! Se rendőrség.” A puszta földön kell hálni és fel kell fegyverkezni, hogy az utazók megvédhessék pénzüket és életüket. Ezt a hírünket keltik a drága „sógorok”. Kiderül azután, hogy az utazás során egyszer sem lőttek veszélyesebb élőlényre fácánnál vagy nyúlnál. Paget tapasztalatai alapján Magyarországot bejárni ugyanolyan biztonságos vállalkozás, mint Angliát.

Királyaink ebben az osztrák közegben éltek. Nem Budáról, hanem Bécsből kormányozták az országot. Érthető, hogy nem a valós problémáinkkal foglalkoztak. Mellbevágó Ferenc császár önleleplező mondata: „Nekem nem művelt, hanem jó alattvalók kellenek!” Gyarmatként kezeltek bennünket. Csoda-e, hogy időről időre megpróbáltunk ebből a megalázó helyzetből kitörni?

Végül egy nem költői kérdés: Mit ábrázol a mostani Rubicon kiadás címlapja?

Surján László