Gyakran találkozom erdészekkel, de már az első alkalommal feltűnt, hogy zárt, bajtársias és hagyománytisztelő társaság. Hogy pontosabb legyek, náluk a bajtársiasságot kevésbé korlátozzák az egyéni törekvések. Van még egy rájuk jellemző vonás, amit a szakmai követelmények és a természet egyszerű, bár szigorú törvényei alakítottak ki: a fegyelmezettség. Előbb-utóbb az is kiderült, közülük többeknek apja, sőt nagyapja is erdész volt. A családi hagyomány mellett, életükben van még egy nem kevésbé erős hatás, a selmeci hagyomány.

Mindez nemcsak az erdész-társadalom konzervativizmusát magyarázza, hanem a hagyományok identitásformáló erejét is érzékelteti. Nem akarok filozofálgatni, de nem mehetek el szó nélkül a feltűnő ellenpont, a mai Nyugat-Európa eszménye, a nyílt társadalom gondolata mellett, amelyben a hagyományoknak és a közösségeknek – éppen identitás-formáló hatásuk miatt – nincs helyük.

A napokban egy családi élmény – fiam soproni diplomaosztója – tette számomra érzékelhetővé, mi is az a selmeci hagyomány. A helyszín felidézte erdész barátaim elbeszéléseit a selmeci szellemiségről, a diákéletet alakító szabályokról, arról a közösségről, ami más, mint egy törvény-biztosította diákönkormányzat.

Az 1735-ös alapítású Bergschule-ból kifejlődött selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia diákjai a bajtársiasságot tartották közösségük alapelvének. Meghatározó erények voltak számukra a hazaszeretet és a szakmai elkötelezettség, de életükből nem hiányzott a vidám mulatozás sem.

Trianon után az akadémia Sopronba költözött. A diákság aktív részese volt az intézmény felszerelésének mentésében. Ez a tény és új városuk hovatartozásáért vállalt küzdelem bizonyította, hogy a selmeci szellem tettekre is késztet. Hogy Sopronra ma mint Civitas Fidelissima-ra tekintünk, az jórészt az akkori diákoknak köszönhető.

Sokan átéltük egy-egy szervezet hierarchikus viszonyait, például az egykori Néphadseregét, benne az újonc, a „kopasz” kiszolgáltatottságát az öreg katonának. A soproni „balek” és „firma” kapcsolata más. Ez az újonc, és őt a közösségi életbe segítve bevezető idősebb társ kapcsolata. Az intézetben megjelenő elsőéves még „pogány”, amíg balekká nem keresztelik, és választ magának firmát. Ezt megelőzi a szabályokat megismertető oktatás és vizsga.

A közösségi élet szertartásos eseménye a szakestély. A megfelelő ital előírásos fogyasztásával és a mindenki által ismert nóták éneklésével. Összetartozásukat erősíti az egyenruhájuk: a bányászoké a gruben, az erdészeké a walden. A diák egyetemi pályafutása a valétálással ér véget. A ballagás szokása általánossá vált a hazai oktatási intézményekben, a „Ballag már a vén diák…” énekkel és a távozó diák megnevezésével, a filiszterrel együtt.

A címben a közösségformálás kifejezést használtam. Hogy ez nem alaptalan, mutatja a tovább élő közösség szervezete, a 156 éves, 3500 tagsággal rendelkező Országos Erdészeti Egyesület. Alapvető célkitűzése a selmeci szellem ápolása, a haza- és szakmaszeretet, a bajtársiasság.

Harrach Péter