Gróf Klebelsberg Kunó Politikai Hitvallása címmel az Atheneum egy szöveggyűjteményt adott ki, még 1935-ben. A nemzeti hibáinkról szóló részt böngészem, s a sorok között fel-felbukkan a szerző, és feddően néz rám. Miért nem tanultatok a múltból? Van valami, amit már megoldtatok? Meddig folyik még a helyben topogás? Nos, itt van néhány kulcsfontosságú síron túli üzenet:

„Ha végig nézünk nemzeti történelmünk gyönyörű tragikumán, elbámulunk a sok erényen és a hazáért bőségesen kiontott tömérdek honfivéren. És ha ennyi hazafiság ellenére is sorsunk annyiszor rosszra fordult, akkor a nagy erények mellett nagy nemzeti bűnöknek is kell lenniök. Ezeknek jövő rombolásait pedig csak akkor tudjuk meggátolni, ha felismerve azokat, rendszeresen felvesszük ellenük a harcot.

Egész népek úgynevezett hibái, sőt bűnei is céltudatos nemzetneveléssel tompíthatók, a nemzeti erények pedig még ragyogóbbá tehetők. Óvakodjunk … nemzeti hibáink olyan beállításától, mintha azok nem hibák, hanem nemzeti sajátosságok lennének.

A … magyar hazafiságnak van egy nagy gyengéje: számbelileg aránylag kicsiny az a réteg, amely ennek a nagy érzésnek az aktív hordozója.

Nem vitás, hogy nálunk a versenytársból nagyon hamar vetélytárs, a vetélytársból nagyon hamar ellenség lesz. Mindent el kell követnünk … ennek leküzdésére.

A nyilvános élet emberei agitátorok vagy konstruktőrök. A magyar nemzet … végzetes gyöngéje, hogy népszerűbbek szemében az agitátorok, mint a konstruktőrök. A történetírás zavarban van ezekkel a szegény népszerű emberekkel szemben, mert hogyha a história retortáján egyéniségüket és életmunkájukat lepároljuk, a folyamat után sem marad belőlük jóformán semmi. Az igazán konstruktív egyéniségek ellenben életükben minálunk igen sokszor nem tudnak népszerűvé válni.

A mi közgondolkozásunk vagy-vagyokban beszél. Az élet azonban nem »vagy«-okat, hanem »és«-eket ismer.

Túlságosan … sok a negatív ember, aki erejét többé-kevésbé meddő kritikában meríti ki, és e réven csak ritkábban javít, hanem inkább kételyeket kelt, csüggeszt és elkedvetlenít olyanokat is, akik különben produkálni tudnának.

Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni. És többnyire jaj annak, aki bár csak egy arasszal is kimagaslik az átlagemberek közül.”

*

Védekeznék, de szavaim erőtlenek. Ne próbálj megcáfolni, hanem szedd össze magad, s nézz szembe önmagaddal. Egy vesztes háború és egy annál is fájóbb béke tapasztalati sűrűsödtek össze a gróf írásában. Ehhez egy újabb háború és egy vérbe fojtott forradalom adott hozzá többlet tapasztalatot. Nem idéztem a gróf minden feddő szavát, sem azokat, amelyekkel kiegészíthetném.

Kezdjünk neki, hisz nincs sok időnk, az önismeretnek önnevelésbe kell váltania.

Surján László