Ismét eljött a konzultáció ideje. Konzultálunk hát nemzetileg, vállalva, hogy akik nem akarnak ebben részt venni, azzal vádolnak majd, hogy ezzel kizárjuk őket a nemzetből. Szó sincs róla. A konzultáció épp azért nemzeti, mert elveinek feladása nélkül a kérdések jó részére akár igennel válaszolhat a szociládemokrata, a liberális vagy a zöld nézeteket valló honfitársunk is. Ám ők kitérnek a válasz elől.

Vannak mások is, akik nem akarnak véleményt nyilvánítani. Vajon miért?

„Nincs jelentősége, nem fontos, nem kell ezzel foglalkozni” mondja egy idős apáca. De nagyon is fontos, száll vitába vele a főnöknője. A főnöknő ugyanis hisz. Hiszi, hogy amit a kormány tesz, annak megvan a maga értelme, és a kitöltött ívek száma valós támogatás a kormány számára. Ez a bizalmon alapuló elköteleződés Gabriel Garcíja Márquez Utazás Kelet-Európában című könyvét idézi fel bennem. Márquez a Hruscsov korszakban megkérdezett egy moszkvait: mi a különbség a régi (értsd sztálini) és a mai idők között? A válasz: Az, hogy most hiszünk.

Egy jobb híján kormánypárti egyetemi tanár így füstölög: „rettenetesen primitív az egész, legszívesebben kidobnám”. De végül nem teszi, mert nem akar egy gyékényen árulni a kérdőív-gyűjtő ellenzékkel.

Egyetértek azokkal, akik szerint a kérdésekre józan ésszel csak igen lehet a felelet, emiatt gondolkodáshoz szokott ember számára intellektuálisan szinte megalázó az egész. Mások azt mondják, hogy egy közvélemény-kutatás olcsóbban informálta volna a kormányt a lakosság véleményéről. Mindkét felvetésben van igazság, de csak részigazság.

Nem az győzött meg a kitöltés fontosságáról, hogy a maga egyszerűségével azokat is bekapcsolja az együtt gondolkodásba, akik nem szoktak eltűnődni a részleteken, mert a mindennapi élet örömei és gondjai kitöltik az életüket.

Számomra az a kérdés, hogy azok az ellenzékiek, akik a mindennapokban a nem feleletnek megfelelően nyilatkoznak, miért nem akarják ezt a véleményüket a konzultáció során kifejezni, és miért nem veszik rá erre a híveiket is?

Tegyük fel, hogy befut mintegy kétmillió válasz, közel százszázalékos igennel. Nem jobban gyengítené a kormányt, ha ezenkívül lenne egymillió nem válasz is? Bizony sokkal keményebb ütés volna a kormány számára. Csakhogy egymillió embert aligha lehetne rábírni, hogy párthűségből kijelentse, hogy nem kell rezsitámogatás, amikor még a támogatott rezsi kifizetése sem könnyű. Aligha akad adós, aki a kamatstop eltörlését akarná, bármekkora kedvezményt is kap a párttagkönyvére tekintettel némely színházban. Ki nem helyesli, hogy azok a cégek, amelyek a válság során extraprofithoz jutottak, többet adózzanak, mint akik károsodtak? Vajon hányan vélik úgy, hogy Ukrajna minden szempontból megérett arra, hogy az Európai Unió tagja legyen?

Nem sorolom tovább. Ám az, hogy az ellenzéki pártok vezetői felmérték, hogy egy valós kampány esetén csúfos kudarcot vallanának, árulkodó. Megmutatja, hogy napi politikai megnyilvánulásaik során mennyire erkölcstelenül hazudoztak. Gátolják a választóikat abban, hogy belegondoljanak a konzultáció során felvetett kérdésekbe, mert ekkor rohamléptekkel épülne le a szavazóbázisuk. Ezért nem marad más eszközük, mint amivel amúgy is rendszeresen élnek: gyűlöletkeltés, karaktergyilkosság, a kormányoldal zsigeri elutasítása. Így a tipikus ellenzéki nem azért marad ki a konzultációból, mert tömegesen és ellenőrizetlenül be akarja fogadni a migránsokat, hanem mert ki sem nyitja a borítékot, hiszen azt a zOrbán küldte. Ennek a csalárdságnak állok ellen a konzultációban való részvétellel.

Mi a haszna a konzultációnak, miért fontos? Brüsszel nem fog megrettenni az igenek áradatától.

De be kell látnia, hogy ha egy kormány szavazóbázisa egyértelműen kifejezi a kívánságát, akkor nem cselekedhet másképp. A kormány dolga, hogy kövesse a választók akaratát.

Ha pedig valaki azt mondaná, hogy nincs jelentősége az egésznek, az emlékezzen: egy korábbi konzultáció arról érdeklődött, hogy szavazzanak-e a szülők kiskorú gyermekeik nevében is. Akkor én szintén az igenek pártján voltam, de a többség sajnos nem. Ezt máig sajnálom, de a döntés, döntés, ha tetszik, ha nem. A mostani konzultáció is dönt.

Kijelöli az irányt, amitől a kormány nem térhet el, bármilyen keményen zsarolja is az Európai Bizottság.

Megfontolásra ajánlom végül az ellenzéknek, hogy vegyék észre: nemekkel semmire sem lehet menni. Pontosabban a nem feleletek alapozzák meg az újabb kormánykétharmadot. Ezt hálásan köszönjük, de a tisztesség azt kívánja, hogy hívjuk fel erre a figyelmüket. Az emberek egy része hajlik ugyan a lázadásra, lázongásra, gyűlölködésre, de a többséget ez riasztja. Próbáljanak felnőni legalább az ellenzékiség szintjére, hogy ne is beszéljünk a kormányzóképességről. Higgyék el jobb ellenzéknek lenni, mint ellenségnek. Csak a társadalom által becsült ellenzék nyerhet választásokat.

Surján László