Lezajlott a csúcsjelöltek (listavezetők) vitája az Eurótelevízióban. A résztvevők: Ursula von der Leyen az Európai Néppárt (EPP), Nicolas Schmit a Szocialisták és Demokraták (S&D), Sandro Gozi a liberális Renew Europe, Terry Reintke az Európai Zöldek és Walter Baien a baloldal képviselője. Ez utóbbi csoportot, bár veretes kommunisták is vannak köztük, soha nem nevezik szélsőbalnak, míg a liberális kánont elutasító két pártcsaládot állandóan csak szélsőjobbként emlegetik. Az utóbbiak nem is vettek részt, bár szó esett róluk így is.

A vita számomra kiábrándító, sőt némely ponton felháborító volt. Nem is vállalkozom a vita egészének ismertetésére, csak néhány részlettel támasztom alá a véleményemet.

Még a vita megkezdése előtt Reintke kijelentette: „Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy mozgósítsuk az embereket, hogy demokratikus pártokra szavazzanak. És természetesen ma meg akarom győzni a választókat, hogy szavazzanak a Zöldekre”. Ez tehát az alaphang. Az demokratikus, aki egyetért velem. Aki mást gondol, azt karanténba kell zárni. Ó, drága jó Voltaire, foroghatsz sírodban.

A szocialista Schmit is ezzel kezdte: „Mi erősebb Európát akarunk építeni, ők pedig le akarják bontani Európát. Nem értem, hogyan lehet valamiféle koalícióra lépni ezekkel az emberekkel” – mondta még a vita előtt. Már itt kiderült, hogy hiba volt, hogy az érintett jobboldaliak nem voltak jelen. A legtöbbükre ugyanis nem igaz, hogy le akarná bontani „Európát”. És nem volt jelen, aki kiigazította volna Schmit hazugságát.

„Ha meg akarják védeni a megfizethető, tisztességes lakhatáshoz, biztos munkahelyekhez és egészséges környezethez fűződő érdekeiket, akkor a baloldali pártokra kell szavazniuk az adott országban” – mondta Walter Baien a vita küszöbén. Mi magyarok nem tudjuk ezt megtenni, nálunk nem indul az európai választásokon ilyen párt.

Gozi is durván kezdte: Figyelmeztette Von der Leyent, hogy ne barátkozzon Giorgia Melonival, az ECR vezetőjével. „Tudom, hogy minden út Rómába vezet, de von der Leyen útja nem visz túl messzire”.

Az ég szerelmére, ez az Unió legfőbb problémája? Az energiaválság, munkanélküliség, háború, kezelhetetlen migráció közepette nincs fontosabb? Morgolódás helyett talán annak kellene örülnöm, hogy a nyitó megszólalások során nem az LMBTQ ügyek kerültek előre.

A vita kezdetén gazdasági kérdések kerültek elő, illetve Gozit a bővítésről is kérdezték. Gozi támogatásáról biztosította, de szerinte „Lehetetlen reform nélkül bővíteni a szerződések reformja nélkül, költségvetési reform nélkül, egyértelmű, hogy újra kell gondolnunk és növelnünk kell a kohéziós politika költségvetését, hogy növeljük az agrárpolitika költségvetését. … Egyértelmű, hogy igennel kell válaszolnunk a történelemre, de polgáraink nem fizethetik meg ennek az árát.” Jaj! Hát ki a csuda fizetné meg más?

Reintke pártja jellegének megfelelően zöldségeket mondott. „Meg kell törnünk az éghajlat és a gazdaság közötti ellentmondást”. Legalább megpróbálkozott volna egy lehetséges út felvázolásával, vagy kitért volna arra, hogy az éghajlatváltozás okát még távolról sem sikerült tudományosan feltárni.

Védelem és biztonság kérdésében Gozi meglepő okosat mondott: „Vagy hatalom vagy, vagy rajta vagy az étlapon Pekingben vagy Washingtonban”. Másik jelentős mondata: „Minden egyes eurót, amit védelemre költünk, kultúrára és oktatásra kell költenünk”. Aprócska probléma, hogy e két mondat ellentmondását miként oldaná fel.

Reintke megszüntetné a Tanácsban az egyhangúság kényszerét, mellesleg moszkvai fasiszta rezsimről beszélt. Hogy német létére képes volt erre, az voltaképp bicskanyitogató.

„Nem értem, hogy az EPP hogyan nyithatja meg az ajtót az ECR előtt” – mondta Gozi. Nem járt jól ezzel, mert megkérdezték tőle, hogy a holland liberális pártot, a VVD-t továbbra is szívesen látják-e a Renew-ban, hiszen együttműködik a szélsőjobboldallal. Kitérő válasz jött: „Nem az én dolgom, hogy döntsek, de szerintem ez hiba”.

A vita során többször is felmerültek a szélsőjobboldal előretörésével, valamint a jobbközép EPP és az ECR közötti lehetséges megállapodással kapcsolatos aggodalmak. Érthető. Félnek. A baloldal kiesne a hatalomból. Az EPP eredeti politikája sokkal közelebb van a konzervatívokhoz, mint a baloldalhoz. Ha rátalálnának a gyökereikre, átalakulna az Unió, akár a mocsár is lecsapolható lenne. De örömlányokból ritkán lesz tisztességes családanya.

Schmit felszólította von der Leyent, hogy ne barátkozzék Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel (ECR). Von der Leyen részben kitért a válasz elől. Az egész vitában visszafogott volt, holott a jelenlevők közül egyedül neki van esélye, hogy a Bizottság elnöke legyen. Egy esetleges együttműködésnek három kritériumát nevezte meg. „Szükségünk van arra, hogy Európa-pártiak, Ukrajna-pártiak, azaz Putyin-ellenesek és jogállampártiak legyenek.”

Amikor kifejezetten a Melonival való lehetséges együttműködéséről kérdezték, azt mondta, hogy az ECR képviselőcsoport „egyértelműen Európa-párti” és „jogállamiság párti”.

Nem értenek egyet viszont az LBTBIQ+ politikában. A téma ismételt felhozása világos jele, hogy a szocialisták mennyire félnek az EPP-vel való esetleges szakítástól.

Sokkal okosabb nem lett az európai polgár. Ha eddig nem tudta, hogy kire szavazzon, továbbra is rághatja a körmeit. A sok zagyva vagy ellentmondó kijelentés között egy burkolt üzenetre érdemes felfigyelni. Von der Leyen Európa-pártinak és jogállamiság-pártinak mondta a konzervatívokat. Egy koalíció kezdete volna?

A konzervatívok viszont kimondták, hogy a király mezítelen. Azért nem vettek részt a vitán, mert a bizottság elnökét a polgárok csak annyiban választják, hogy a legtöbb szavazatot kapott pártból választja az Európai Tanács a jelöltet, akinek el kell nyernie az európai parlament többségének igen szavazatát. Leyen asszony tudja ezt, hiszen ő maga sem volt „csúcsjelölt”. Most az, s ugyanúgy kieshet, mint elődje, amit a magam részéről igencsak remélek.

Surján László