– Neked nem hiányzik ma este egy kiadós miniszterelnökjelölti vita?
– Bevallom, jó lenne. De ennek értelmetlenségét már 1994-es kormányzás alatt bebizonyította Horn Gyula. Amikor az országgyűlésben megkérdeztem, hogy hol tartanak a választási program végrehajtásában, kijelentették és írásba is adták, hogy egy kormányon nem lehet számonkérni a választás előtt pártként tett ígéreteket. Ezt folytatta Gyurcsány is, amikor letagadta, hogy bevezeti a recept vagy vizitdíjat.
– Ez elegendő indok arra, hogy ne legyen nyilvános vita?
– Szerintem igen, mert a vitának akkor van értelme, ha őszinte. Ha a feleknek van érdemi mondanivalója.
– Te kire szavazol és miért?
– Mondhatnám, hogy a szavazás titkos, de nem hivatkozom erre. Nem azért szavazok Orbánra, mert Magyar Péter alkalmatlan, hanem mert Orbán Viktor alkalmas.
– Miben jó?
–nNehéz idők járnak Európában. Lemondtak a szénerőművekről, az atomerőművekről, lemondtak az orosz olajról. Most azután csodálkoznak, hogy nincs elég energia. Visszafejlesztették a hadsereget, átadták a (jórész elavult) fegyvereket az ukránoknak, s most rádöbbentek, hogy védtelenek, s közben azon riadoznak, hogy Oroszország pár éven belül rájuk támadhat. Orbán abban jó, hogy ezeket a veszélyeket előre látta és mert tenni is elhárításuk vagy mérséklésük érdekében.
– De ezzel szembe megy az egyesült Európa egyik fő értékével, a piac szabadságával.
– A kereszténydemokrata felfogás szerint a piac szabadságát lehet és kell is korlátozni a közjó érdekében.
– Lapozzunk. Mért mondjátok, hogy a Tisza háborúba sodorná az országot?
– Magyar Péter világossá tette, hogy a „fősodorhoz” idomulna. Reméli, hogy ezzel hazahozza a visszatartott uniós pénzeket. Nyugat-Európa pedig az oroszokkal való háborúra készül. Fegyverkezik. A sorkatonaság visszaállításával kacérkodik. Azzal riogat, hogy Putyin három év múlva képes lesz rájuk támadni. Ukrajna csak főpróba. Ebből pedig ki kell maradni.
– Ez tehát részetekről egy feltételezés, ami koránt sem biztos. Miért nem a hivatalos Tisza programmal vitáztok?
– Erre már a beszélgetésünk elején válaszoltam. Egyébként az a program úgy van megírva, hogy csábítsa a Fidesz híveit. De mire eljutott (volna) hozzájuk Magyar Péter teljesen hiteltelenítette magát, így a mi oldalunkról a kutyát sem érdekli, mi van benne. Ráadásul a Tiszához csapódott vagy inkább dörgölődött az elmúlt évtizedek valamennyi levitézlett figurája, akiket Orbán sorozatban legyőzött. Ők osztanák az észt Magyar Péteréknek, még hiteltelenebbé téve az egész sértett hiúságból létrejött formációt. Ebből egy olyan zavaros kotyvalék jön létre, hogy a leghelyesebb volna a pártot nem Tiszának, hanem Zagyvának nevezni.
– Azzal egyetértek, hogy ha a Tisza veszít, abban jó részt a múmia szellemiségű figurák Lengyel Lászlótól Kéri Lászlón át Bod Péter Ákosig terjedő sora a vétkes.
– Én azért Magyar Péter személyiségét sem hagynám ki.
– Holnap lezárul a kampány. Békésebb időkre vágyom.
– Ebben is egyetértünk. Irány a szavazófülke.

