A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) új, fiataloknak szóló közéleti rendezvénysorozatot indított Kerkai Jenő Estek néven. A fiatalok lánglelkű apostolához, a KALOT alapítójához hasonlóan szeretnénk megszólítani a mai fiatalokat, ráirányítva figyelmüket a legfontosabb közéleti kérdésekre. Kerkai Jenő jezsuita szerzetesnek fontos szerepe volt a magyar kereszténydemokrácia kezdeteinél. Az alábbi, hatrészes elmélkedéssorozat az ő életének és működésének néhány fő vonását, illetve néhány aktualitását emeli ki. Az elmélkedéseket az MKDSZ felkérésére Koronkai Zoltán SJ, Kerkai Jenő élethivatásának kutatója írta.

2022 szeptemberében a Szegedi Katolikus Társadalmi Napokra (KATTÁRS) hívtak meg, hogy beszéljek Kerkai Jenőnek és a KALOT-nak az oktatás terén kifejtett tevékenységéről. Az előadásra való készület segített engem is jobban rácsodálkozni arra, hogy Kerkai nemcsak zseniális szervező volt, ahogy előző cikkemben jellemeztem, hanem igazi népnevelő is.

Dr. Kovács Andor, Kerkai egyik munkatársa így emlékezik arra, amit a „Kisatya” – ahogy őt nevezték – az első találkozásukkor mondott neki: „Mi nem lázíthatunk a társadalmi igazságtalanságok ellen – bármennyire szívesen is tennénk –, azok ellen csak szívós tanítással, népfőiskolák alapításával, a Széchenyi-féle kiművelt emberfők megteremtésével lehet tartósan és hathatósan védekezni.”

Az agrárifjúság felemelkedésének szempontjából Kerkaiék az oktatásnak központi jelentőséget tulajdonítottak.

Széchenyi István örökségét követték ebben, aki maga is a „kiművelt emberfők”-ben látta a magyarság felemelkedésének útját.

A KALOT négyes jelszavának egyike: – „Műveltebb falut!” – kifejezte azt a törekvést, hogy a parasztfiatalok öntevékenyen fejlesszék szakmai és általános műveltségüket. Kerkai a mozgalom 10. évfordulóján így ragadta meg ennek jelentőségét: „A műveltebb falu jelszavával fejeztük ki annak szükségességét, hogy a szakmai és egyetemes műveltség fegyverzete nélkül a gyilkos létharcban nem állhat meg a magyar parasztember, és nem veheti föl a versenyt nyugati társaival.”

Meg kell ugyanakkor említeni, hogy nem mindenki értett egyet a parasztság oktatásával. Dr. Farkas György KALOT-munkatárs idéz egy politikusi levelet 1941-ből: „Enni akar a nép elsősorban és nem tanulni. Ne népfőiskolákat adjunk neki, hanem kenyeret. Ha igen kitanítjuk a népet, akkor majd igényes lesz, és még nagyobb nyomorúságra jut. (..) Élesen elítélem a maguk politikáját, mert enni akar a nép és nem okosodni.” Vagy amint Kerkai 1946-ban egy beszédében emlékezett arra, hogy a háború előtti közvéleményben milyen nézetek hangoztak el: „Minek a parasztot kiokosítani, elég, ha annyi esze van, hogy eső idején beálljon az eresz alá.” Mindez azonban nem szegte a kedvüket.

A KALOT-vezérkönyv 1937-ben így foglalja össze a törekvéseket: „Először is végét akarjuk vetni annak a szánalmas lemosolygásnak, vállveregetésnek, lebutaparasztozásnak, amelyet oly gyakran címeznek a falvak és tanyák népe számára. A leszólás és megvetés ideje lejárt, megvirradt felettünk a fejlődés, építés napja. (…) A műveltebb falu és tanyavilág pedig azt a feladatot rója ránk elsősorban, hogy lépésről-lépésre előbbre vigyük népünket és ifjúságát a szakműveltség útján. »Mindennek nem lehetsz mestere, de saját munkakörödben mesternek kell lenned!«” A szakműveltség jelentőségét így fogalmazta meg a Vezérkönyv: „Szakműveltségünk hiányát az a szomorú tény is bizonyítja, hogy főbb mezőgazdasági terményeink (rozs, búza, stb.) évi termésátlaga 50 év óta nem változik. (…) Viszont a külföldi államok tervszerű és szakszerű gazdálkodással szinte évről-évre fokozzák termésátlagukat.”

A szakműveltség mellett az általános műveltség fejlesztését is célul tűzték ki: „Feladata agrárifjúságunknak az általános műveltségből is minél többet megszerezni. Megismerni mindazt, ami maga, családja, társadalmi rendje életével, munkájával szorosan összefügg. Mindazt, ami különféle ismeretterjesztő előadások, tanfolyamok, folyóiratok, újságok, könyvek segítségével megszerezhető. A művelt, okos fiatalember megnyerő egyéniség még akkor is, ha, csizmában jár, vagy kérges a keze. S a műveltséget nem az iskolák száma, társadalmi állás, vagy foglalkozás méri igazában, hanem az egyéni szorgalom, a tehetség lelkiismeretes kifejlesztése.”

E célok megvalósítását szolgálták a tanfolyamok, majd később a népfőiskolák. Az oktatás tartalmát tekintve Kerkai Jenő így fogalmazta meg az alapot: „A KALOT a lelkület átformálásán kezdte. Vallásos lelkületű magyar parasztembereket akart nevelni és nevelt is ezrével. Vallási ráhatással és neveléssel egy valóban hívő és keresztény magyar paraszti társadalom kifejlődését szolgálta.” Ebből fakadt a mozgalom jelszava: „Krisztusibb embert!” Ahogy Farkas György munkatárs fogalmaz: minden tanfolyam „lelkigyakorlatos jellegű volt”.

A képzés azonban messze nem korlátozódott a valláserkölcsi oktatásra, sőt igazi vonzerejét éppen az adta, hogy a fiatalok olyan ismereteket szerezhettek, amelyek az evilági boldogulásukat is segítették. Úgy hirdették az örök boldogságot, hogy hangsúlyozták az evilági boldogulás lehetőségét, és konkrét eszközöket adtak ehhez.

A parasztfiatalok tanulhattak gazdálkodási és kereskedelmi alapismereteket, zöldségtermesztést, Kert-Magyarországról álmodtak, de tanultak a szövetkezetek jelentőségéről is. Elsajátítottak olyan alapvető készségeket, mint késsel-villával enni, vagy közösség előtt felszólalni. Tudatosan készültek a vezetői szerepre. Megismerték az Egyház szociális tanítását, főleg XI. Piusz pápa Quadragesimo Anno enciklikájának (1931) alapelvei szerint, tisztába jöttek alapvető emberi jogaikkal. Nagy hangsúlyt kapott a népi kultúra megismerése, a magyar tánc, ének, zene, népművészet, például a fafaragás. A népi kultúra intenzív ápolása miatt méltán mondhatta egy emlékező, hogy „sohasem volt az ország olyan hangos Kodály és Bartók szellemétől”, mint a KALOT ideje alatt.

A KALOT ösztönözte az önképzést is.

Valóságos olvasási láz indult a fiatalok között, a világ és a magyar irodalom klasszikusait vették a kezükbe, különösen a népi írókat olvasták.

Közösségi és házi könyvtárakat alapítottak, s a KALOT révén olcsón hozzájuthattak a minőségi irodalomhoz.

Balogh Margit, a KALOT-mozgalom legalaposabb kutatója találóan fogalmaz: „A KALOT nevelő-oktató munkájával az átlagos műveltség hiányainak pótlása és a gyakorlati ismeretek továbbadása mellett egy demokratikus politikai rendszer jövendő polgárait is képezte. Vezetői irányt mutattak, nemzetépítő folyamatot indukáltak, társadalmi párbeszédre tanítottak, meghaladtak egy korszerűtlen mentalitást, és mindezzel feszegették a politikai- közjogi rendszer kereteit.”

A KALOT művelődési törekvései azért is lehettek olyan sikeresek, mert volt mire építeniük. A Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett oktatáspolitika révén a húszas években kiépült Magyarországon a népiskolai hálózat, visszaszorult az analfabetizmus.

A két háború közti Magyarország az oktatást nemzetpolitikai prioritásnak tekintette. A KALOT szülőhelye, Szeged is ekkor vált egyetemi várossá, intenzív szellemi pezsgés jellemezte. Az ország gimnáziumai igen színvonalasak voltak, nem véletlenül került ki annyi későbbi magyar Nobel-díjas ezekből az intézményekből.

Kerkai Jenő nemcsak a KALOT-mozgalom képzései miatt tekinthető népnevelőnek, hanem egyéb tevékenysége okán is, hiszen számtalan formában tanított. Kezdetben papnevelő volt, ez volt a legelső megbízatása, amikor 1935 őszétől a szegedi jezsuita vezetésű szeminárium prefektusa és dogmatika tanára lett. Nyaranta papi táborokat szerveztek Érden. A papság továbbképzését a szegedi szeminárium legendás spirituálisával, Hunya Dániellel közösen szervezték meg. Papi tanfolyamaikon több száz lelkipásztor vett részt.

Kerkai Jenő közkedvelt előadó is volt. Beszélt gimnazisták előtt, tanítóképzőkben, lelkipásztori konferenciákon vagy éppen az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszuson.

A pap- és a tanítóképzést különösen fontosnak tartotta, ezért végiglátogatta a szemináriumokat és tanítóképzőket. A „Falu Manréza” lelkigyakorlatos és a „Somogyi kísérlet” nevű faluevangelizációs kezdeményezések során (1946-1949) több tízezer ember vett részt lelkigyakorlatokon, amelyek célja volt, hogy „minél mélyebb lelki-alapozást kell biztosítani az elkövetkező idők ateista propagandája és súlyos lelki-terrorja ellen.” 1947-ben jelent meg az Élet a betűk mögött című kiadványa, amelyet a jezsuitákon kívül a püspöki kar tagjai, szerzetes elöljárók, minden szeminárium rektora, továbbá a Demokrata Néppárt vezetősége kapott meg. Kerkai célja az volt, hogy „tájékoztatatást és eligazítást adjon a hazai katolicizmus vezető rétegének a társadalmi problémák, valamint a politikai és gazdasági élet útvesztőiben”. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben az értelemben Kerkai a legfelsőbb egyházi vezetés formálója is volt, különösen, ha arra gondolunk, hogy több püspökkel szoros személyes kapcsolatban állt, kikérték tanácsait.

Kerkaiék az általuk szolgált agrárifjúság számára nagyon rugalmas és korszerű oktatási hálózatot építettek ki, amely az ember minden dimenziójának fejlesztését valósította meg.

Alkalmazkodtak a parasztság igényeihez és lehetőségeihez (pl. téli tanfolyamok – amikor nincs mezőgazdasági munka). Olyan ismereteket nyújtottak nekik, amivel tényleg boldogulhattak, egyről a kettőre tudtak lépni az életben. Népfőiskoláik is rugalmasak voltak, a helyi adottságokat maximálisan figyelembe vették.

A Kerkaiékat inspiráló Quadragesimo Anno enciklika nagy hangsúlyt helyezett a szubszidiaritásra, amely elv ma is a katolikus társadalmi tanítás egyik sarokköve; ennek ellentéte a túlzott központosítás, amelyről így ír az enciklika: „A társadalomelmélet szilárd és örökérvényű elve az a rendkívülien fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges; ez így szól: amit az egyes egyének saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt a hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn.” A KALOT, jóllehet erős központi vezetéssel működő szervezet volt, tudta ösztönözni az alsóbb szinteken az önálló tevékenységet és az egyéni kezdeményezéseket. Dr. Farkas György szerint a decentralizáció is alapelve a mozgalomnak, „s minden vaskalapos, »egy gombnyomásra« való intézkedés ellensége. Az egyletek a Mozgalom kötelékében ugyan, de saját hatáskörben élik szervezeti életüket.” (Magyar Kultúra, 1938. október 5., 176.).

Érdemes lenne reflektálni arra, hogy napjaink társadalmi működésében mennyire érvényesül a szubszidiaritás? Nincs-e felesleges központosítás olyan ügyekben, amikor a helyi szinten jobban meg lehetne oldani problémákat? Van-e kölcsönös bizalom a magasabb szintű döntéshozók és a helyi vezetők között, és tudnak-e közösen olyan fórumokat kialakítani, ahol az álláspontok megmerevedése helyett nyílt, őszinte és konstruktív párbeszéd indulhat?

Meggyőződésem, hogy a KALOT alapítóinak nevelésbe vetett hite és módszereik rugalmassága, az egyéni kezdeményezések ösztönzése ma is példakép lehet számunkra.

A negyedik ipari forradalom korában Magyarország csak a korszerű oktatás révén lehet versenyképes, a leszakadóban lévő rétegek is csak a megfelelő nevelés révén vonhatók be az ország építésébe.

A legnagyobb magyar gondolatainál ma sem tudunk jobbat: e nemzet jövője a „kiművelt emberfők”-ben áll.

Koronkai Zoltán SJ