„Hogyan politizáljanak a katolikusok?” címen beszélgettek Gájer professzorral a Lélek Szava podcast adásában. Imponáló volt a professzor felkészültsége és árnyalt fogalmazása. Mivel a címben feltett kérdés közéleti tevékenységem minden pillanatát érinti, ez arra késztet, hogy leírjam gondolataimat, ha nem is a politikai elmélet, hanem a gyakorlat oldaláról.

Újból és újból előkerül a jámbor figyelmeztetés: keresztény ember tartsa távol magát a politika piszkos világától. Ez egy elhamarkodott válasz arra a kérdésre, hogy politizáljon-e a keresztény ember. A hiteles választ Szent. II. János Pál adja meg a Christifideles Laiciben. „…az igen elterjedt vélemény, ami a politikát az erkölcsi veszély szükségszerű helyének tekinti, semmiképpen sem igazolhatja a keresztények közügyekkel szembeni kétkedését vagy tartózkodását.”

A valódi kérdés tehát nem az, hogy politizáljanak-e a keresztények, hanem az, hogy hogyan. Talán az egyszerű válasz ez lehet: a közjó szolgálatában, az Evangélium szellemében.

Amikor erre a pályára léptem, azzal a kifejezett szándékkal tettem, hogy a keresztény értékrend társadalmi képviseletét vállalom. Több mint három évtized után a naivitás lekopott, de a szándék maradt.

Itt rögtön felvetődik a politika világának egyik alapvető szempontja, a hitelesség és hatékonyság kettős követelménye. Ha meg akarom valósítani a közjó szolgálatát, a hatalom birtokába kell jutnom. Enélkül semmi esélyem sincs. Ebből következik a kérdés: keresztény ember milyen eszközökkel szerezzen hatalmat. Másként fogalmazva: hogyan lehet megnyerni a demokratikus választást? A politikai marketing szakma, aminek megvannak a maga szabályai. Például, a jó kormányzás kevés, azzal még nem lehet választást nyerni. Önmagában a jó program sem kelt nagy érdeklődést. A karizmatikus vezető inkább, de a választó stabil anyagi biztonsága még inkább.

Keresztény szempontból van egy kritikus eleme a kampánynak, az ún. szembesítés. Az ellenfelet szembesítjük kormányzati alkalmatlanságával. Ha ez tárgyilagosan, a valóság bemutatásával történik, persze keményen és szellemesen, akkor nincs benne kivetnivaló, de ha a rágalmazás eszközével, akkor már tisztességtelen.

A politika egyik definíciója: a kompromisszumok művészete. Ez akkor igaz, ha tudjuk, hogy az eszmék között nincs kompromisszum. Tekintsük technikának, ami abban segít, hogy a lehetőségekhez alkalmazkodva megvalósítsunk valamit a céljainkból.

Egy erkölcs van, ami érvényes a politika világában is. Annak szabályai azonban nem mindig tekinthetők erkölcsi kategóriának. Vegyük például a jótékonykodás magánéletben érvényes szabályát, hogy nem a nyilvánosság számára tesszük, egyik kezünk se tudja, mit tesz a másik.

A politikai cselekvés viszont igényli a nyilvánosságot, mindenről kommunikálnunk kell. A szabály így hangzik: tedd a jót, és beszélj róla.

Túllőni persze ebben is lehet, ezt némi öngúnnyal így szokták megfogalmazni: önmagunk dicsérete olyan fontos, hogy nem hagyhatjuk másra.

A nyilvánosság azért elengedhetetlen, mert segít megőrizni a társadalmi támogatottságot. Ebben nemcsak a tettek, hanem a szavak is szerepet játszanak. Itt is van tisztességes megoldás, vagyis a meggyőzés és van tisztességtelen, a manipuláció. Számtalan példát látunk ennek kifinomult alkalmazására.

A keresztény politikusnak tudomásul kell vennie, hogy változó mértékben, de mindig behatárolt a mozgástere. Törekvéseiből annyit tud megvalósítani, amennyi politikailag lehetséges.

Ez pedig következik a társadalmilag lehetségesből. Ebben is különbözik a magánélet, ott a keresztény életformát a maga teljességében meg lehet élni, és érvényes a tanúságtétel „akár alkalmas, akár alkalmatlan” szabálya is.

A politikailag lehetséges fogalmát legjobban az életvédelemmel lehet érzékeltetni. Képzeljünk el egy szituációt, és helyezzük el benn az életvédő politikust. Ez a helyzet akár meg is történhetett volna.

Adva van az Alkotmánybíróság 48/1998 sz. határozata. Ez az Országgyűlést a magzatvédelmi törvény módosítására kötelezi. A sokat vitatott „súlyos válsághelyzet” esetében az abortuszról szóló döntést továbbra is az anyára bízza. Ezzel nem ért egyet, és különvéleményt fogalmaz meg Lábady Tamás alkotmánybíró. Az életvédő képviselő természetesen maga is ezt vallja, vagyis, hogy a magzat ember és jogalany, életét hatékony védelem illeti meg. Az AB határozat ezzel szemben gyakorlatilag elfogadja a nő „önrendelkezési” jogát. Igaz, hozzá teszi, hogy a törvényhozónak egyszersmind a magzati élet védelmére irányuló, megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket is hoznia kell. Az előterjesztést megfogalmazó minisztérium formailag teljesíti az AB határozatát, de nem használja ki a magzat hatékony védelmének lehetőségeit. Mit tud tenni az életvédő képviselő? Egy asztalhoz ülteti a parlamenti pártok szakpolitikusait a magzatvédő szervezetekkel, akik elmondják a hatékonyabb módosítási változatokat. Az előterjesztés nem változik, szavazás következik, névszerinti. Az életvédő képviselő kormánytagként nemmel szavaz. Várja a következményt, megúszta. Elment a falig, döngette is egy kicsit, de nem törte össze rajta a fejét. Vagy vállalni kellett volna a mártíromságot? Az ilyen helyzetekre nincs általános érvényű válasz. Lelkiismeret van, felelősség és higgadt döntés.

Miután a törvényi út nem járható, marad a másik lehetőség, a döntés előtt álló anya teljeskörű tájékoztatása a magzati életről, arról a lehetőségről, amit kapott, hogy megélheti a csodát, egy új élet bontakozását a testében. Természetesen azzal a vállalással, hogy ha kell, gondoskodnak a megszülető gyermekről. Ebben a munkában a keresztény társadalom egészének ki kell vennie a részét, tanárnak, papnak, újságírónak, a nyilvánosság minden szereplőjének.

Ezzel akarva nem akarva kiléptünk a politika szűk világából. Azt kell látnunk, hogy ma a keresztények számára igazi kihívást a nyugati kultúra egyre torzabbá váló világa jelenti. Nemcsak a hitünket támadják, de az azt megvalló személyek is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Erre a helyzetre két rossz válasz is van, a feladás és a kivonulás. Rod Dreher Szent Benedek válaszútján című könyvében stratégiai kivonulásról beszél. Szent Benedekre hivatkozik, aki Róma züllött világából kivonult, és közösségeket alapított, majd az ezekből kiáradó szellemiség megteremtette az egységes keresztény Európát. A történelem néha előre nem látható helyzeteket produkál. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy megválaszoljuk a mai kihívásokat. Nevezzük stratégiai kivonulásnak, vagy bármi másnak, a lényeg, erősítsük meg saját köreinket, hogy kellő erővel tudjunk bent maradni és küzdeni.

Harrach Péter
országgyűlési képviselő

Eredeti megjelenés: zarandok.ma, 2024. október 30.